2010.12.27.

A magyar karácsony után estig aludtunk, mintha a diszpécser kifigyelte volna, máris csörgött a telefonunk, hogy van két autó, amit le kell vinni Loudelangeba. Nekünk mindegy, a tachográf kártyára küldtünk délelőtt is, délután is egy fél órát, újra indul a 9 óra pihenőnk, ha visszaérünk. Még este tv-ztünk, jó későn tudtunk csak elaludni. Hajnalban az előrakó dörömbölt az ajtónkon, hogy rampára kéne állnunk. Ez az előrakó itt volt hajnal hatkor is, délben, délután is, este is, meg ma hajnalban is. Szerintünk 24 órát biztos lenyomott, de szerencsétlennek volt is bőven sofőr nélküli autója.
Aztán ma hajnalban beindult az élet a reptéren, nyüzsögni kezdtek a kamionok, táskájukat húzkodó sofőrök, akik a pihenésről tértek vissza. Mi fél 9-kor indultunk Hamburgba, ami elvileg 9 órás út lenne. Németországban jó negyven centis hó esett a hétvégén, az utak már tiszták voltak. A vezetési időnket jól megkevertük, mert délelőtt megálltunk egy Hofban fürdeni, délután Bremen előtt egy másikban bevásárolni. Ahogy közeledtünk Bremen felé, vastagodott a hófelhő, nagy ujjongással fogadtuk az újabb havazást. Csinos útépítés vagy 80 km-en keresztül, rengeteg autó, idegbeteg sofőrök, a lényeg: a másfél órás utat 3 óra alatt tettük meg. Köszönhető a bújkáló kisautóknak, mert, ha bejön melléd, taposni kell a féket, mielőtt balra kormányzással kikerülnéd a korlátot, nehogy őt meg odapaszírozd a bal korlátnak. Itt én vezettem, szerencsére, engem nem idegesít a totyogás. Élveztem a vezetést szárazon is, havazásban is, stauban is, Hamburg reptere előtt egy piros lámpánál Jani átcsusszant a volán mögé, én át a jobb 1-be, és hirtelen éreztem, nagyon fáradt vagyok. Lett este 8 óra, mire a reptérre értünk, itt gyorsan leszedtek. Cinzano Astival, "szúk családi körben" János napot ünnepeltünk.

Már karácsony 26.

Elnézegettük 2 órán keresztül a román Esser-est, míg rampára állt. Jani már betolatott a szomszédos görgősre, a csávó még kísérletezett, már deszkát hoztak neki, már nem volt borda a téli gumin és aszfaltig olvadt alatta a hó. Én kiszálltam, hogy segítsek nem beletolatni a tükör-nyomvonalba, az előző kamion holland sofőrje buzgón jött segíteni, mivel Jani is szorgalmasan dobálta őalá a hóláncot. Én valamit káromkodhattam a románra, mire a holland ipse magyarul helyeselt, mint kiderült, magyar felesége van. Ez így eltartott hajnal fél 1-ig, amikor is úgy látszott, nem szednek le bennünket egyhamar. Nyomtunk egy gyors alvást, amit én fél 7-ig elhúztam. Jani mesélése után szabadon: Miután minket leszedtek és elálltunk a rampáról, szóltak a románnak, akinek 2 órájába került a tolatás, hogy rossz helyen áll, álljon át a mi rampánkra. Hihi. Szakadó hóban, egy sávos autópályán jött Jani, de olyan fáradtan, hogy kiállt egy órácskát aludni. Itt Luxban sem különb a helyzet, mint belgában, behavazott pályán lehet csak közlekedni. Amikor felébredtem,  a reptér előtti körforgalomban álltunk, nem tudott a reptér kamiont fogadni, csak úgy, hogy ahány autó kiállt, annyi mehetett be. Voltunk vagy tizedikek, kb. 5 és fél órás várakozási idővel. De miért is vannak az előrakók? /Akik az sofőr nélküli autókat mozgatják, megrakják, hogy mire a sofőr visszajön pihenőről, útra kész legyen./  Vele kötöttünk üzletet: Ő behoz bennünket a sorban állók előtt a reptérre, ha segítünk neki két Ivecot levinni Loudelangeba. Naná! Senki nem akar az autópálya kihajtósávjában vészvillogóval dekkolni. Egy automata, egy manuális, rakottan. Jani elmondta az útviszonyokat /hiszen én reggel aludtam/, a haladási normákat, hogy sehol ne akadjak el. Majd én az automatával, ő előttem a manuálissal átvágtattunk /60-70-es tempóval/ a telephelyre. Onnan visszafuvaroztak bennünket egy benzinkút kitérővel /fogytán az élelmünk, innivalónk/ Findelbe, ahol rögtön magyarokba botlottunk, és ha már karácsony, közös ünneplés. Aranyos párt ismerhettünk meg. Mondtam már, hogy sokkal több magyar pár /igazából a NŐ-t emelném ki!/ vezetget kamiont, mint amennyiről mi otthon csak sejtjük? Aki magyarokat itt kint ismertem meg, szinte mind házaspár, persze nem magyar cégnél, ezért nem hallunk rólunk. Szóval, nem unikum a női sofőr!!! Igenis bevállalósak a magyar csajok, csak otthon nem értékelik őket! Ja, és mind 40 fölött vannak!!!!  Most egy kis pihi, mert nem tudjuk még mikor merre indulunk. Mondtuk reggel a diszpécsernek, mennénk haza. Erre ő: neki meg kéne 200 kamion 200 sofőrrel. Nem volt mit firtatni. Várunk a sorunkra.

2010.12.25.

Ami a mai nap élményeihez feltétlenül hozzátartozik és még talán előrébb is való, mint ami velem történik:
Minden évben karácsonykor nálunk szerveződtünk össze a családi ebédre vagy vacsorára apámmal, testvéremmel. Az idén nem hívhattam senkit, tudván, hogy dolgozni fogok...Az én drága gyerekeim pedig ragaszkodtak az évek óta berögzött szokáshoz, összekürtölték mára a családot, papa, bátyám a 3 gyerekkel, Jolly, Eszti, Lackó, ...kajával, sütivel várták a.vendégeket. Nem sokat beszéltem ma a lányommal, de amilyen hévvel mesélte, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól érezte magát mindenki, testvéremtől dícséretet kaptak, hogy ügyesen készültek és  jó vendéglátók. Hát, meg kell valljam, nagyon büszke vagyok rájuk!  NAGYON-NAGYON-NAGYON!!!!!

Judit, a jégenjáró

Ahhoz képest, hogy dög unalmasan indult a nap, így este 10 körül már egy izgis napot mondhatunk magunk mögött, és még nincs vége. Hédereltünk egész délelőtt, 14 órára volt kiírva a rakodásunk Párizsban. Aztán 15 órára. Kicsit nyöszörgősen, de fél 6-ra kész is lettünk, indulhattunk Belgiumba, Liége repterére. Janinak fájt a feje, ráparancsoltam, aludjon egy nagyot, rájut majd az éjszaka, ne fejfájósan dolgozzon. Nyugodt utam volt a francia részen, Jani is az utolsó fizetőkapunál ébredt fel, még fájt kicsit a feje, ivott egy Aspirin plusz C-t. Aztán a belga oldalon ért a nagy meglepetés! Ezek az elmebeteg belgák annyira nem készülnek a havazásra, hogy el is felejtik letakarítani az utat. Nem lehetett régebbi 24 órásnál és vastagabb a hólepel 10-15 cm-nél. Az útról annyi hiányzott, amit az autók menetszele lesodort, gyakorlatilag a külső sáv majdnem tiszta, néha keréknyomos jégbordával, a belső sáv épp ezért csak félig-negyedig, amennyit a menetszél elsodort. Most -6 fok van, nem tudom, napközben a napsütés olvasztotta-e a havat, de bizony gyakran jegesen csillogott az út, nem vizesen. Én annyira élveztem a vezetést, amit eddig Jani tanított a jégenjárásról, azt mind igyekeztem betartani, az előttem lévők változatos tempójával haladtam én is, de sosem én tartottam fel a forgalmat. Mentünk 40-el is /Jani szerint ilyenkor bemehettem volna a belső hóbordás félsávba előzni, de így nekem biztonságosabb volt/, mentünk 80-85-el is. Liége előtti benzinkútnál álltam ki 4.15'-ös vezetés után, szerettem volna Janiból kicsikarni egy nagy puszit egy dícsérettel, de csak kis puszit kaptam és öhömöhömöt dícséret helyett. /Megint mahjongozott és nem dirigált, pedig tudom, hogy a fél szeme akkor is az úton van! .-) /
Vettünk magunkhoz némi élelmet, mert mindenből kifogytunk. Sajtos-salátás bagett volt az ünnepi vacsorám! A kútnál égtelen dudaszóra kaptuk fel a fejünket, a bejárón, amin az említett 10-15 cm-es hó volt, és mellesleg emelkedett, egy kapaszkodó kamion előtt egy kisautó megállt, ezzel meg is pecsételte a sofőr sorsát. Olyan dühösen nyomta a dudát a szerencsétlen, szinte hallottuk az anyázását. A kisautó meg sem állt a kútnál, félt egy alapos veréstől, kihajtott tankolás, pisilés, minden nélkül. A kamion meg csak küzdött, hogy újra el tudjon indulni, kevés sikerrel. Mikor mi eljöttünk a kútról, már hátrafelé eresztette a gépezetet, lehet visszatolt az autópályáig.
Hamar elértük a repteret, ahol vastagodott a hómennyiség, körforgalmak, emelkedők, lejtők, letaposott hó, úgyszólván járhatatlan. Emelkedő előtt lassítani, lehúzódni, mert jöttek szemből, pedig csak egy kocsinyi volt letaposva a hóban. Aztán vagy felmegyünk, vagy..hát persze, Jani vezetett! A reptér bejáratánál tájékozódás céljából lehúzódott, elengedte a mögöttünk felszaporodott kisautókat, hogy aztán azok pörögve-forogva betáncolhassanak a parkolóba. Most még elnézegetjük, hogy a vastag, lejárt hóban álltukban hogy pörgetik a kerekeiket a kamionok, mielőtt rampára állunk. Ma már biztos nem érünk vissza Luxba. Jó éjt mindenkinek!

2010.12.24.

Párizs a szerelmesek városa? Kívántam valaha, hogy Párizsban akarok karácsonyozni? Nem emlékszem ilyesmire... Ma hajnalban vastag jégen csúszkálva indultunk tankolni, majd célba vettük Párizst. Az autópálya már tiszta volt, nekem még sürgősen be kellett pótolnom az alváshiányt, amíg át nem vettem a kormányt, hatalmas hóesésre ébredtem. Klassz, gondoltam, mielőtt átültem. A havazás alábbhagyott, itt-ott hóátfúváson kellett áthajtanom, Jani segített, majd a Párizst elkerülő 104-esen már javában mahjongozott. Engem már az idegesített, hogy nem figyel, nem szól rám, nem igazít. Hadd szokjam, ha már egyedül meg kell oldjam. Megérkeztünk, átadtam a volánt, mert a rampáraállás még begyakorlás előtt áll. Küldtek egyik rampáról a másikra, mire is placcon targoncával szedték le a négy palettát. Szétküldtem a karácsonyi jókívánságaimat, kivéve a családomat, remélve, hogy este skype-on úgyis beszélünk. Bejelentkeztünk, hogy üres az autó, indulnánk vissza. Hát nem úgy van az! Holnap délután itt rakodunk, Belgiumba visszük az árut. Na hol karácsonyozunk? Reptéren. Míg nyitva a kantin, a kellő mennyiségű sört beszereztük, sült pulykát az asztalon, ajándékokat a fa alatt nem találtunk :-( Antenna feltesz, nézzük az ótvar magyar adók nyújtotta kínálatot. Remélem, mindenki más ott van, ahol szeretne.

Francia körút

Nem százas az otthon lét elszámolása, ahogy azt gondoltam. Csak kell valahogy kerítenem az EU-s tb számomra egy igazolást, hogy beteg voltam, ha már táppénzre nem vettek fel. Ennyi csak a bosszankodás. Kedden nem csak ezt intéztük Loudelangeban, tankoltunk, kicseréltettük az önindítót. Állítólag minden felizzott a környezetében indításnál. Csurig töltöttük a hűtővizet is, azóta nem akar elfolyni. Délután 3 óra volt, mire elindultunk Marseille felé, Jani kezdett, +5 fok, köd, eső. Mivel nem volt mit nézegetni, csak a nagy fehérséget, fal felé fordultam, aludtam egy nagyot. 1/2 8-kor ültem át a bal 1-be, kellemeset, élvezettel autóztam állandó esőzésben, a hőmérő már +9 fokot mutatott. Koppra éjfélkor álltam ki az Orange-i pihenőben, az utasítás szerint ki kellett venni a pihenőidőnket, hogy másnap teljes munkanapunk legyen, "megállás" nélkül dolgozhassunk. Reggel fél kilences ébredés után útnak indultunk, +16 fokban, gyönyörű napsütésben jöttünk Mariagne-ig. Kár, hogy nincs nálam egy jó nagy zsák, amibe ezt a meleget, napsütést hazavihetném nektek!
Délután 5-kor lettünk készen és indulhattunk Nice-ba. Frankón este és sötét lett, de a város fényeiből, szállodáiból, pálmafáiból láthattuk, nem  szegények városa a francia riviérán. Gyorsan megpakoltak bennünket valami ADR-s cuccal, tele lett a pót, de az utasítás szerint megint nem jöhettünk egy huzamban, pihenőt kellett kivennünk. Valami nyűgöm megint lehetett az éjjel, mert volt, hogy féltem a sebességtől, volt, hogy kerestem a helyem a sávban. Lenyomtam a 4 és fél órát, reggelig aludtunk, majd kényelmesen, előbb én a 4 és felet, majd Jani a maradékon hozta vissza Luxba az autót. Franciaországot átszeltük +10 fokban, a hónak nyoma sincs, folyamatosan esik az eső, a földeken már ott is tó van, ahol eddig nem volt. Tudom, hogy a magyar föld is víz alatt áll, de ez máshol sincs másképp. Képtelen már a föld elnyelni ezt a "tengernyi" csapadékot.
Megérkezésünk után rögtön megtudtuk, hogy holnap reggel pótcsere után Párizsba indulunk, lerakás után jöhetünk vissza üresen. Ez megint nagy üzlet lehet. Ami a legszebb az egészben, hogy ónos eső esik.
Van más rossz hír is: Januárban átesek a tűzkeresztségen, tervezik, hogy szétszednek minket igaziból egy útra, nem együtt, egymás mögött. Be kell bizonyítanom, hogy egyedül el tudok végezni egy fuvarfeladatot, megérkezés, papírozás, rampára állás /bájos mosoly, segítség kérés, ezt Mártitól tanultam :-) /, esetleg visszafuvar, ugyanígy. Jani 1-2 órával előttem vagy mögöttem. Hát, ezt még emésztenem kell. Meg addig is tanulnom a jégenjárást. Höhejj! Jó éjt, manók, felnőttek! Gyönyörű készülődést, ünneplést, pihenést! Pusza!

Szeretteim!

Vasárnap éjjel indultunk az újabb kalandok felé. A két napos mínusz 10 fokos hidegben az autónk kicsit megmakacsolta magát, elfolyt a hűtővíz álló helyzetben, az önindító szikrákat szórt, nem akart indítani, az alapjárat hörögve tiltakozott a hideg ellen. Kis babusgatás után aztán helyre jött a lelke, szót fogadott, nem ijesztgetett bennünket azóta sem. Az utunk hol havazásos, útlezárásos, hol tiszta száraz autópályán haladós volt. Már nem félek a hótól, viszont a letakarított autópályán hirtelen jégbordán úgy ugrottam le gázról, fékről, buburól, ott a zabszem a fenekemben volt. Talán kétszer 100-250 méteres szakaszon találkoztam ilyennel, de amikor megláttam, megijedtem, mert nem tudtam előre, meddig fogok gurulni rajta.
Éjjel értünk Luxemburgba, szakadó hóban oldalrakodtunk, aludtunk nagyot, ma melegebb tájakra, Marseille-be indulunk. Körbeküldtem virtuális csókjaimat a családomnak.
Ha nem találkoznánk addig, mindenkinek kellemes készülődést, békés ünnepet kívánunk!!

Újabb megmérettetés

Itthon maradásom eredményeképp ma egy "cystától" szabadít meg egy kedves doktorbácsi. Részletezni nem szeretném, csak egy probléma, amit ma megoldunk. Rebeka itthon marad velem a héten, úgy működik az egynapos sebészet, hogy 48 órás otthoni felügyeletet kell biztosítani. Kicsi lányom vállalta fel ezt is, mint az anyáskodás nagy részét mind. Jó anya és feleség lesz belőle, hiszen már most nagyon jól csinálja a 18 évével. Nagyon várom, hogy visszamehessek dolgozni, bár az európai időjárás jelentések nem túl biztatóak. Hiányzik Jani, tudom, hamarosan hazaindul.
Köszönöm a barátaimnak, hogy mellettem vannak!

Itthon...kicsit hosszabb ideig

Nem könnyű megfogalmazni...Itthon rekedtem egészségügyi problémák miatt, mert ugye, ha folyton úton vagyok, nem tudok dokihoz menni. Itthon nem vesznek fel táppénzre, mert nincs magyar munkaviszonyom, EU-s Tb számom ugyan már van, de kártyám még nincs. Nem tudom, hogy fogok elszámolni a munkaadóm felé. Van másfél hetem a problémák megoldására, de erősen elgondolkoztat, hogy egészséges akarok-e lenni vagy dolgozni akarok? Úgy tűnik, a kettő együtt nem megy...Jó kis magyar berögződés, talán Luxemburgban más elbírálás alá esik. Ezen most kár agyalni...
Hogy addig se unatkozzunk, készítettem diavetítést az eddig készült képekből, lehetetlen lett volna a blogban másképp megmutatni. Fogadjátok szeretettel.

Szalagavató

Mint azt előbb írtam, nem értünk haza Rebeka szalagavatójára. Nekem is a fényképes, videós hangos beszámoló jutott, amit büszkén osztok meg veletek.

2010.12.04.

Madrid előtt álltunk meg, gondolván az alamíniumgyárnál úgysem tudunk megállni, és igazunk is lett. Korán keltünk, 8-kor már ott voltunk, akkor kezdték csomagolni a szelvényeket. Mivel siettünk volna "haza",  fél 2-kor el is tudtunk indulni. Madrid rettentő csúnya város. Egy holdbéli táj, sziklás, kavicsos, földes, növénytelen környezetben óriási város, egyen rozsdabarna társasházak zsúfolásig, az egész nem ért annyit, hogy bekapcsoljam a fényképezőgépet. Ez a péntek egyébként is a szivatás napja volt. Mivel 3600 km-en túl voltunk, meg kellett keresni a kijelölt benzinkutat, ahol UTA kártyával tudtunk fizetni. Megtaláltuk, miután elhaladtunk mellette, visszafordulás, szédelgés, tankolás. 4 óra volt, mire kikeveredtünk a városból. Csak mert siettünk.

Madrid után megváltozott a táj

A holdbéli tájnak egycsapásra vége lett, hósipkás hegyek között vitt tovább az utunk. Tapostam a gázt, mert még az első műszakon sem voltunk túl. Aztán megálltak az autók a pályán, lépésben cammogtunk kilométereken át, a végén kiderült, bójázzák az utat, az tartotta fel a forgalmat. Már nagyon mérges voltam, mert siettünk. Olyan frankón kiszámoltuk, hogy akár szombat délután Luxemburgban lehetünk, és már 6 órás késében voltunk.

Még kétszer váltottunk,  csillagos égbolt alatt, -5 fokban haladtunk. Aggódva figyeltem az eget, mert egy kiadós havazás nagyon nem hiányzott volna. Ma reggel 6-kor álltam meg kivenni a 9 órát, délben keltem, lányomra gondoltam, aki már nagyon szép (és izgatott) lehet. Párizstól 150 km-re lejjebb vagyunk, most még azért is sietnünk kell, mert este 10-től stop van, el kell hagynunk az országot. Fürödtünk, ettünk, és 3-kor nekifutunk a maradéknak, hogy holnap végre Budapest felé fordíthassuk a kamion elejét.
6-ig jöttem, Párizs után jobbnak láttam átadni a kormányt, de milyen jól tettem. Már nem havazott, de nem is takarították az autópályákat. Én nem értem volna el a határt, Jani 10-kor Loudelansban volt. 4600 km van mögöttünk.
Még várom a családomat skype-on élménybeszámolóra. Holnap indulunk haza!!!

Portugália

Az éjszaka után azt mondtam: Utálom Portugáliát! Reméltem, hogy a mai napközbeni látnivalók azért kárpótolni fognak.

Portugália útközben

Kezdem az elején: Este indulás előtt még beszéltem Beckyvel, fél 9 körül útnak indultam. Iszonyat hegyek között, le-fel, csak kanyargós utak. Kezdett kialakulni az ellenszenvem, pedig még spanyol földön voltunk. Egy órát autóztam, amikor fergeteges hózáporba keveredtem. És villámlott közben! Pillanatok alatt 5 cm-es hó lepte az autópályát, látni nem láttam, utolértem a nyári gumis spanyol autósokat, akik legalább 30-al hasítottak. Na itt feladtam, az első kútra kibotorkáltam, hogy átadjam Janinak a kormányt. Percekig ő is csak vakargatta a fejét, hogy megálljunk vagy megkockáztassuk hogy valahol elakadjunk a hóban. Aztán, mintha tisztulni látszott volna az idő, kártyacsere után nekilódultunk. Amilyen mákja mindig is van Janinak, 10 perc múlva kitisztult az ég, később nyoma sem volt hónak. Mindegy, most már gépészkedik tovább. Próbáltam kicsit szunyókálni, egész nap fájt a fejem, pedig front sem volt. Két órát jöhetett Jani, nem bírt megküzdeni az álmossággal, kivettük a 45 perces pihenőt, átvettem a kormányt. 130 kilométerre voltunk a Portugál határtól. Hegyek, völgyek, kanyarok, határátlépés, hegyek, völgyek kanyarok. Néha hózápor.  Ezek a görények a lejtők előtt semmilyen figyelmeztető táblát nem raknak ki, egyszer csak eltűnik előled az út, és vagy nyomod a féket vagy meghalsz. Ezt még tetézte a köd, az orromig nem láttam, nemhogy az utat. Ekkor már gyűlöltem mindent. Lenyomtam 4 órát, kiálltam egy kútra, és abban a minutumban el is aludtam. Jani ködöt többet nem látott, némi eső esett, fagypont körül maradt a hőmérséklet. Megint mázlista! 8-ra a célnál voltunk, délre leszedtek bennünket és elindulhattunk Spanyol földre Ocana városába.

Portugál várrom

Na jó, kárpótolva lettünk: 10-11 fokos, ragyogó napsütésben autózhattunk csodálatos tájakon, kicsit feledtetve az éjszaka borzalmait. Potrugál-spanyol veszteség-listánk: elhagytuk a morzsakefét, amit a fülke, tükrök, lámpák takarítására rendszereztünk. Valamint a kávéfőző füle szenvedett csorbát, amikor is az ablakba, hűtés céljából kiakasztott kávéfőzőre felhúztam az ablakot, mert fáztam. Hallottuk a törés és landolás hangját, de már késő volt, Ott figyelt az ablakban a kávéfőző füle, árván. Sikítva, könnyezve, fuldokolva, hasamat fogva röhögtem fél órán át, megállíthatatlanul. Pedig én vezettem. Már fájt az arcom és alig kaptam levegőt. Janinak annyira nem tetszett.

Este lányommal még beszéltem, egyre nagyobb az izgalom a szalagavató miatt. Ahogy hallom, ügyesen levezényli nélkülem is. Küldtem nekik is, küldök nektek is jó éjszakát puszit.

Újra spanyol föld

2010.12.01.

Kedden délben indultunk el a nagy útra. Szólt a francia, hogy készen vagyunk, zárjunk. Benéztünk a raktérbe, üres! Mondta: nem, nem. Meresztettük a szemünket, és tényleg volt egy kis csomagocska. Bakker 5 kg -nem tévedés! 5 kg áruval indultunk Portugáliába. Hogy ez kinek éri meg? Négy és félben Párizsig hoztam az autót, onnan Jani tovább. Mivel két műszakot kellett egyben lenyomni, és be is esteledett, nem nézelődtem, hosszában rákészültem az éjszakai vezetésre. Beprogramoztam magam, hogy egy fél órával hamarabb felkeljek a kezdés előtt. Éjjel nyugodt pályán jöttem Bordeaux felé, el-el kaptam egy-egy 20 perces hózáport, de csak ijesztgetett, az úton sem maradt meg. Hajnal 3-kor én befejeztem a munkát, akkor már a fáradtság nyomott el. Reggel spanyol hegyek között ébredtem, szakadó esőben. Változatos a táj, a sok alagúttal a horvát utazás élményeihez tudnám hasonlítani. Délelőtt 10-kor aztán leparkoltunk a kötelező 9 órás pihenőt kivenni. Éjjel utazunk megint, érünk át Portugáliába, nehogy lássunk valamit is a tájból.

2010.11.29.

Előkerül az áru a kamion gyomrából

Az angliai út után nem sokat pihenhettünk, vasárnap délután 2-kor indultunk Stuttgartba, mellékelt Porschét szállítottuk. Ott éjszakáztunk, mivel vasárnap este nem dolgozik a reptér, csak ma reggel tudtunk lerakni. Reggelre látványos mennyiségű hóra ébredtünk (ismét), a havazás azóta sem állt el. Ahogy megváltunk a kisautótól, megkértem Janit, még a reptéren a szűz hóban hadd gyakorlatozzak kicsit, tudjam, hogy viselkedik alattam az autó. De nekiindulni a városi káosznak nem mertem, volt is felfordulás az utakon. Innen irány Bahlingen, a motyót Frankfurtba kellett hozni, itt már rakják is a visszafuvart Luxemburgba. Én délután gépészkedtem, mondhatni tempósan. A havazás egy pillanatra sem állt el, de megmaradni sem volt ideje az autópályán. A reptér kapujában Jani visszaült a volánhoz, egyrészt a rampázás miatt, másrészt itt annyira nem takarítanak, mint a főutakon.
Jelen utasítás szerint holnap Lisszabonba indulunk, majd' egy hétig távol leszünk. Délután beszéltem a lányommal is, hogy sajnos nem érünk haza a szalagavatójára, bármennyire is szerettem volna őt látni bálozni. Azt is tudom, hogy a videófelvételek, fényképek nem fognak kárpótolni, erről az élményről csúfosan lemaradok. És nem lesz legközelebb.
Kívánom Rebeka, hogy TI legyetek a legszebb és legboldogabb pár az ünnepségen! 

Anglia

Csalagút.

A ketrecvagonok

Óriási terminálokon terelik be a forgalmat, külön a turistákat, külön az árufuvarozókat. Már a kapuknál elosztják az induló szerelvényekre a kamionokat. Előtte szúrópróba szerű átvizsgálás, minket is kikaptak a sorból "szívhang" vizsgálatra. Kiszálltunk az autóból, míg két hölgy tappancsokat helyezett az alvázra élőlények után kutatva, addig egy emberke a papírjainkat ellenőrizte. Mivel mindent rendben találtak, beállhattunk az egyik sor végére. Talán fél órát vártunk, kétszer 17 kamiont indítottak a szerelvény 2 oldaláról, hogy egymás mögé vasketrecekbe álljunk.

Ezzel párhuzamosan egy kisbusz haladt a vonat mellett, a rögzített autók sofőrjeit szedte össze és a mozdony mögötti vagonhoz szállított bennünket. Mindez szervezetten és fegyelmezetten zajlott. A vonaton étellel itallal kínáltak bennünket, de én csak győztem nagyokat nyelni, hogy a nyomáskülönbség okozta dugulást megszüntessem a fülemben. Érkezéskor a koreográfia ugyanaz volt, kisbusz a sofőröket az autóikhoz szállította, mivel mi az utolsók voltunk, az előttünk lévő 16 vagonon végig kellett hajtanunk. Nagyon izgalmas volt az utazás.Éjfélkor értünk partot Angliában, egy darabig bámultam a balos közlekedést, majd átadtam magam álomország hívó szavának.

Jó reggelt Skócia!

Valamicskét Jani is aludhatott, mert 7-kor vettem át a kormányt. A hírhedt időjárás ellenére csillagos égbolt alatt később ragyogó napsütésben autóztam. Ebben a balratarts országban is élvezet vezetni, nagyon kultúráltak és udvariasak az autósok az autópályákon.

Valahol Skóciában adtam át a kormányt főnökömnek, aki kipihenten indult Aberdeen felé. Nem valami változatos errefelé a táj, kis érdekességet az Északi-tenger látványa okozott, igaz, csak percekre láthattuk.

Északi-tenger

Fél 5-kor találtunk rá a cégre, ahol hamar le is szedtek bennünket. Mivel lejárt a munka- és vezetési időnk (1450 km-t tettünk meg) kiálltunk az út szélére aludni. Már mutatta magát, milyen is a skót havazás, reggel 5 órakor egész csinos mennyiségű fehérségre ébredtünk.

Aberdeen

Skócia

A városon, ami nem kicsi, gond nélkül keresztül jöttünk, ám az autóúton már szakadó hóesésben közlekedtünk. Szerencsére nem sokáig, tán egy fél óra múlva eltűntek a felhők, előbukkantak a csillagok. Az utasítás szerint London felé indultunk üresen, majd onnan kell jelentkeznünk. Glasgowtól Londonig szinte lépésben haladtunk, dugó-dugó hátán. Végül a 8 órási vonattal tudtunk átjönni Calaisba. Onnan Oostendeig éjfélig jöttünk, itt várjuk az esti rakodást.

Anglia felé

Indulás után még Loudelangeban szuttyogtunk másfél órát, tankoltunk, begurultunk a mosóba, mi is zuhanyoztunk. Jani beszaladt még az ottani irodába is kabátot venni, de milyen jól tette, mert elkérték a kinti számlaszámomat, hogy tudják utalni a fizetésemet. Legközelebb. Ma még pénztári kifizetéssel kaptam meg. :-) Jó kis nap ez a mai is. Lányaimmal is tudtam beszélni, mielőtt 3 napra eltűnünk. 4 óra lett, mire nekiindultam Belgiumnak, kaptam 20 perces hózáporokat, órás ácsorgást és egy részeg sofőrt az autópályán. Éppen kikecmeregtünk a stauból, már kezdtük felvenni a lendületet, mire megint azt látom, fékeznek előttem. Jani segíteni próbált, hogy irányjelző, középső sáv, ne lassítsak. Erre én csak tapostam a féket. De még a belső sávban is rossz helyen lettem volna 90-el, egy elmebeteg irányjelző nélkül szédelgett 4 sávban, erős fékezésre késztetve a haladókat. Körülményes volt kikerülni, mivel senki nem tudta, merre tart vagy fog szlalomozni a sávokban. Mikor a leállóban egerészett padlógázzal elmentem mellette. De nem úsztuk meg ennyivel, mert úgy látszik megtalálta a gázpedált, később megint elcikázott mellettünk 4 sávot igénybe véve. Lassítás, tiszteletben tartás, majd láttuk hogy egy lehajtón elhagyja a pályát. Izgalmas volt.
Külön kérésre meg kell említenem, hogy aki nem tudná, ritka rendes Jani a párom. Míg dolgoztam rizseshúst melegített, megetetett, elmosogatott, kávét főzött nekem. Én tudom, hogy milyen ember, és nem is szeretném, ha büdös lenne a dícséret, de az már jelent valamit, hogy lassan egy éve mellettem van, 4 nm-es "kéró"-ját megosztja velem, nap 24 órájában elvisel, és még mindig a kedvemben jár. Aki nem tudja, annak meg hiába magyarázom.
Tehát: mielőtt Calaisba értünk Jani még jégzáport is kapott, mint egy futó nyári zápor, csak kopogósabb.

2010.11.24.

Reggel fél nyolcig hatalmasat aludtunk, majd Matyitól elkértük a személyautóját, hogy bemehessünk Luxemburg városba. A bankkártyámat csak személyesen vehettem át a bankban. Mire visszaértünk, enni kezdtünk, szólt egy francia, álljunk rakodáshoz, indulunk Skóciába. Mi van? Nem tudunk semmit. Jani felment az irodába érdeklődni és tényleg hamar-hamar. A cél Aberdeen, ha megnézitek a térképen, utána már csak az Északi-sark van. :-) Nem fogunk unatkozni megint, mióta Becky utazott a Csalagútban, nagyon kíváncsi voltam. Hát most megtudom. Többek között ezért is imádnivaló ez a munka, mert olyan helyekre juthatok el, ahova egyébként soha, és még fizetnek is érte. Még vezetni is csak tanulok, de most barátkozhatok a bal oldallal is. :-(
Izgalmas 3 napnak nézünk elébe.
Vigyázzatok magatokra, ne felejtsétek el megmosdatni az első friss hóban kedveseteket, hogy örökké szép maradjon! Pusza

2010.11.23.

Szombaton délután 3-ra értünk haza, családom nagyobbik része szétszéledt, így a fürdőszobát választottam a welness hétvége első pihenőhelyének. Vasárnap délelőtt már teljes volt a létszám, nagy sütés-főzés-rendrakásból mindenki kivette a részét,...este tesómékkal Jolán napot ünnepeltünk és a munkaviszonyom első hónapját, később Judit is csatlakozott hozzánk. Hétfőn délben indultunk Olaszországba. Jani indult, elég cudar az M0, az M1 is, rám megint estére került a sor. A céltól másfél órára megálltunk, éjjel nincs senki a gyárban /valami elektronikai motyó/, így aludni is tudtunk. Osztrákban már fenyegetőzött Jani a hóval, aztán ahogy közeledtünk a határ és az Alpok felé, már kezdtem hinni.

 Vágtázunk a Brenner hágón

Kolléga tuti nem ért fel a hágón

Mire elértük az olasz határt, szakadó hóesésben közlekedtünk. Igyekeztem sűrűn kattintgatni, aztán nem győztem válogatni a gyönyörű képekből. Reggel 9 körül megraktak minket, egyvágtában jöttünk is vissza Luxemburgba.

 Kis téli feeling a szobátokba :-)

  Innsbruchig visszahozta Jani az autót, addigra kisütött a nap, a havazásnak csak nyomai maradtak.

Én a német szakaszon jöttem, már München közelében sűrű sötét szürkeségből ránkszakadt az ég, lévén +1 fok, hó formájában.

 Stuttgart előtt van egy kedvencem, 6%-os szerpentin kanyarog le a hegytetőről. Ma letekintve ezt láttuk.








Két és fél órát autóztam így, mire Jani felkelt Stuttgart közelében természetesen a havazás elállt. Ilyen az én formám. Stuttgarttól Jani csapott a lovak közé ismét, etse 10 után már a luxi reptéren voltunk. Klassz volt ez a nap is.

2010.11.19.

Még éjjel visszamentünk Frankfurtba, reggel 8-ig kivettük a pihenőnket a reptéren, felszedtük a motyót a Schenkernél, Loudelangeba le majd újra fel, Findelben lerakás. Még mindig más pótját húzogatjuk. Ígéretet kaptunk egy hétvégi hazamenetelre, de előbb még egy frankfurti kanyar, csak lerakunk és üresen visszajövünk, mielőtt hazaindulunk. Míg vártunk a megrakásra, családi délutánt tartottunk, beszéltünk a két lánnyal és Jutka mamával is. Várnak haza, és ez jóóóó.
Este fél 9 után tudtam elindulni, kellemes, eseménytelen 3 és fél órás autópályázás, néha köd koszolta a szélvédőt. Tempósan haladtam végig lábgázzal, 14,5 tonnát húztam. Elszórakoztam a tonnák megfogásával lejtőn, felhajtókat, lehajtókat csigalassú és lendületes között bevenni. Kisebb terelések mellett megcsíptem egy 10 km-es, egysávos, keskeny nyomtávú leállósávot, bójákkal kirakva, ahogy kell. 80-as (személyautós!) korlátozás mellett egyenletes 60-al haladtam, precíz pontossággal tartva a széleket. És már nem feszültem rá a feladat megoldására. Kár, hogy Jani nem látta. Nagyon büszke voltam magamra.
Frankfutban leadtuk a papírokat, rampára álltunk, bevágtuk a szunyát. Jani hajnal 4-kor tudott visszaindulni, addigra végeztek velünk. Ő bundás úton hozta vissza az autót, ami külön élmény, szerpentinek, hajtűkanyarok, engem még nem enged ott vezetni. Luxemburg határ előtt ébredtem arra, hogy majd' leesek a felső ágyról. Ahogy visszaértünk Findelbe, már várt a megrakott pótkocsink, útrakész papírokkal, csak át kellett akasztani. 23 óra munkaidőt tudunk magunk mögött, most a 9 órás pihenőnket töltjük. Jani alszik, én délutánra tervezem, indulás előtt rápihenni az útra. Ja igen! Megyünk haza! Holnap este már ölelhetem szeretteimet! Addig is pusza, otthoniak!

2010.11.17.

Nagyon kalandos volt a mai nap. De nem rohanok előre. Tegnap délután rendre megérkeztünk Frankfurtba, minden különösebb gond nélkül. Míg leszedtek megvacsiztunk, még van az otthoni felvágottból, paprikából. Telefon, hogy ha készen vagyunk, a reptér másik csücskében pihen egy autó, aminek a sofőrjét kórházba szállították, és nekünk annak a pótjára lesz szükségünk a következő napon. Megkerestük, koffert találtunk (olyan dobozos felépítmény, mint a hűtőkocsi, csak nincs rajta az agregát), segítettem pótot cserélni. És pihenőt kaptunk!! Éjszaka aludtunk! Alig hittem. 3-kor ébresztő, délelőtt egy papírgyárban volt jelenésünk. 5 kofferes autónak!! Nem rampára álltunk, egy terembe, ajtó elől hátul zárva volt rakodás közben. (Konkrétan bezsilipeltek minket.) Jani szerint soha nem vittek még papírt, csodálkozott is rendesen. Hát még amikor hátrahívtak minket egy tárgyalóba, elmondták, hogy fegyveres kíséretet kapunk, két autó indulhat egyszerre. Lehetőleg maradjunk együtt. Telefonszám csere sofőrök és Securitysek között. 17 tonna őrzött papír. Szabad a fantáziálás. Útközben pihenőt kellett kivennünk, nyomunkban őrzőinkkel, csodálom, hogy pisilni nem kísértek el bennünket. Este fél kilencre értünk célba. Most futott be harmadik kollegánk a kíséretével. Még ketten úton vannak.
Azért ma hajnalban sem maradtam ki a sötétségből, estére enyhe esővel megszórva. 17 tonna már megfogja rendesen az autót, volt pár sikertelen előzési kísérletem, végigbénáztam a tereléseket is, a kolléga mögöttem párszor ráérősen elkezdte fonni a szemöldökét. Ha már nagyon unta, kivágott mögülünk, helyet csinálva nekem. Illedelmesen megköszöntem a sok segítséget. Ja, és hab a tortán, ma még visszamegyünk Frankfurtba. Pedig már hazafelé indulnánk. Sok puszi nektek, otthoniak!

2010.11.16.

Minden napsütéses nap ajándék. Minden esős éjszaka gyötrelem.
Nem kellett külön autóval közlekedni, nagy késések miatt megint borult a program. Frankfurt-Regensburg. Odafelé legalább nem esett az eső, viszonylag nyugodtan autóztam az éjszakában. Egy kamionos navigáció kipróbálásra van nálam, előszeretettel használom, magabiztosabbá tesz. Más, hogy célkeresésnél Jani segítsége elengedhetetlen. Regensburgból vissza Frankfurtba megint esős éjszakában kóvályogtam. Már nem zavar, hogy semmit nem látok a pályából, a terelésekkel viszont még meggyűlik a bajom. Vagy 2X2 méteres a szűkület, ott középre teszem magam, mintha más sem lenne az úton, próbálom tartani a korlátozott sebességet, hogy lehetőleg senkit se tartsak fel. Mikor egyik oldalról a másikra terelnek nem tudom, van-e szintkülönbség, ott 40-re is lelassítok. Ilyenkor nem biztos, hogy szeretnek a mögöttem haladók. Ha egy sávos a szűkület, azt kicsit szélesebbre hagyják, de ott sem tudok száguldozni, mert a széleket ügyesen kirakják különféle terelőeszközökkel. Szóval nem egyszerű. A 4. óra végére vizet csavarok a kormányból és úgy elfáradok, hogy egy percen belül elalszom.
Elköszönök, mert kiérünk Luxemburgból, megyünk vissza Frankfurtba. Legyetek jók otthoniak!

2010.11.13.

Ma elküldtem első kétleckés házi feladatomat az ELO-nak! Neki veselkedhetek a következő két leckének.
Tegnap éjjel szél és esőviharban jöttünk visszafelé, az ablaktörlő 3. fokozatban seperte a vizet. Izgalmas volt, hol 70, hol 80-as tempóban az úton tartani az autót. Már nem féltem, igyekeztem magam eldönteni a biztonságos tempót. Ma éjjel megint külön szednek bennünket, Hahn az útirány. A szél nem csitul, bár most pont nem esik, hát, biztos izgalmas lesz. Irigykedve hallgatom az otthoni tavasz híreit. Élvezzétek helyettem is!!!

 Ilyet sem láttam még: le van akasztva a pót és a kötőelem tartja össze a húzóval. Hogy hogyan kanyarodnak vele??? Rejtély.

2010.11.12.

Hétfőn délelőtt landoltunk Bécsben, addig hozott a munka. Zoli jött értünk, Marcit találtam otthon, aztán lassan hazaszivárogtak a gyerekeim is. A másfél nap megint nem sok mindenre volt elég, apu, Judit, főzöcske, mosás, bevásárlás. Kisautóm fékvisszajelző rendszere világított, gyors szervizértekezés, fékolaj, hamár, akkor téli ablakmosó feltöltés is. Most nyugodt lehetek, rendben az autó. Útközben találkoztam Guszti kollegámmal, nagyon örültem neki, de már a Hondába nem jutottam el. Annyi mindent bele akartunk zsúfolni az időnkbe, hogy csak alvásra nem maradt.
Szerda reggel go vissza Bécsbe, ott és másnap Münchenben rakodtunk, késő délután értünk Loudelange-ba. Még mindig nem a számlámra utalták a túlórát és étkezési hozzájárulást, nagyjából ugyanannyi lett, mint a 7 napos alapbérem, KES vehettem fel a pénztárban. Na, ebből otthon nem lesz megélhetés. Jani számlájáról utaltunk haza. Este még a lányokkal is tudtunk beszélni. Ma irány Hannover, Jani kezdi a napot. Én németezek, mert nagyon szorít az idő. Legyetek jók otthoniak!

2010.11.06.

Azt hiszem, hegymérgezést kaptam. Amit biztosan tudok, hogy majdnem lementünk a térképről. De kezdem az elején.  Én indultam Luxemburgból Toulouse felé pénteken hajnal fél egykor. Jani fent maradt velem, míg átcsoszogtam Metzen, álmosan, sötétben, kanyargósan hullámvasutazva a dombok között. Azt gondolta, a nehezén túl vagyok, már csak autópálya, nyugodtan fal felé fordulhat. Azt hiszem, kifelejtette Nancyt. Ugyanúgy városon keresztül hegyről le, fel, éles kanyarokkal. Mit nekem. Hegymenetben 70-el cammogott előttem egy kollega, darabig tűrtem, majd meguntam, előzni kezdtem. Aztán élesre váltott a jobbos kanyar, én a belső sávban, alig tudtam tartani az autót. Hozzáteszem, az autó hosszát sem egyszerű bemérni. A végére nem tudtam tartani az ívet, kicsit mintha leszorítottam volna az ellenfelet az útról a leállósáv felé. Nagyon megijedtem, padlógázt nyomtam vagy két órán keresztül, nehogy utoljérjen áldozatom. Megtanultam éjjel 90-el menekülni, már nem is tűnt olyan gyorsnak. Janinak csak másnak este mertem elmesélni, hasát fogva nevetett. Ez volt az egyik éjszakai kalandom. A másik, nem sokkal később egy fizetőkapunál kötekedett velem egy nem nyíló jobb oldali sorompó. Mély emléket hagyott a jobb oldali ajtón. Na ezért már konkrét seggberúgást kaptam. / Bántalmazott a közvetlen főnököm!!! / Ezen kívül eseménytelenül telt az éjszaka. Délelőtt Jani vitt át minket Francia középhegységen, felhők között jártunk 1000 méter magasan, óriás viaduktokon szeltük át a völgyeket. Egy parkolóban cseréltünk újra, alig mertünk kiszállni, mert féltünk egy farkas vagy medvetámadástól. Én már csak lefelé száguldottam a hegyről.

 Ez már műemlék lehet

Délután kettőre értünk Toulouse-ba, ott tologattak bennünket, kínlódtak a leszedéssel. 4-kor végre megszabadultunk az árutól, addigra már megjött az új vezénylés, miszerint másnap délben Párizsban veszünk fel egy hűtőpótot, amivel visszamegyünk Luxemburgba. El is indultunk a megadott irányba, Jani este fél 9-kor állt ki egy benzinkútra, ahol, míg mi édesen aludtunk, egy feketelábú felvágta a ponyvát, de pechjére üresek voltunk. Reggel 3.30-kor nekem csörgött az ébresztő, mindketten felkeltünk, hogy Jani miért ivott kávét, azt nem tudom, mert indulás után 15 perccel már újra a hátfalkárpitot nézte becsukott szemmel. És ma hajnalban tényleg nem történt semmi, szabályosan haladtam, már-már unatkoztam.

 A negyedik órában

Fél kilenckor álltam ki, ponyvajavítás következett. Párizst a külső körgyűrűn kerültük ki, szakadó esőben. Roissy reptéren felvettünk egy másik pótot, azzal rampára álltunk, délután 3-kor tudtunk elindulni Lux felé, útközben bevásároltunk az otthoniaknak kis francia édességet. Úgy számoljuk, 1/2 9-re érünk Findelbe, remélem még tudok a gyerekeimmel is beszélni. Ígéretet kaptunk, hogy holnap hazaindulunk! Jó éjt mindenkinek!

2010.11.04.

Na ugye elindultunk Marseille utáni Marignane reptérre, odafelé egy darabig nézelődtem a Dunaújváros-stílusú településeket, majd hegyek, dombok, legelők, marhák, álmosság, különben is éjjel megint vezetek.

 Szunya. Hiába értünk oda hajnalban, a reptér zárva volt 8-ig. Miután leszedték a platót, elsétáltunk a reptérre, nincs vendégpáholy, mint Ferihegyen a bámészkodóknak.

Ami látványt találtunk, megörökítettük. Kajáltunk, rákészültünk az éjjeli vezetésre. Pont ugyan olyan sötét volt visszafelé, mint lefelé, pihent velünk a fényképezőgép is. Ma délre értünk vissza, nagylányommal már beszéltem. Nem tudjuk még, merre visz utunk. Vagy haza, vagy még egy kis kanyar és utána haza.

Megcsináltam! :D :D / Kicsit másképp...

Hajnal 3-ra rakták meg a két autót és tudtunk indulni Frankfurtba. Juditka meg a para utazott egy fülkében. Valahogy nem vagyok kibékülve sem a sötétséggel, sem a köddel. Nem haladok úgy, mint nappal, és a szűkületekben jobban szorongatom a kormányt, fofok, na!!! Nem szégyellem. Én csodálkoztam a legjobban, hogy épségben odaértem.
Igaz 4 órába tellett, leszedték a motyót, Janinak telefonáltak, hogy akkor az egyik autót meg is rakják, hozom vissza Luxba. Jani meg megy Haanba rakodni. Na azt már nem! Intelem, hogy Jani nem aludhat mellettem, ha én vezetek, de előttem mehet méterekkel, vagy kilométerekkel másfelé? Aztán szépen elmagyarázta a diszpécsernek, hogy 11 napja vezetek, biztos nem küldhet külön utakra minket. Az sem oké, hogy szétszedtek minket, míg mások 4-5 hónapot mennek négykézben, mire kinevelik az újoncot. Végül Jani rakottan, én mögötte üresen hasítottunk visszafelé. 550 km-t tettem meg egyedül egy monstrummal a fenekem alatt, annyi segítséggel, hogy kedvesem autóját nem szabadott szem elől tévesztenem.
A hab a tortán: holnap reggel mégis csak Marseille! Együtt, persze...
Jó éjt otthoniak!

Moseltal, a hídról

A hídon megyünk át Luxemburg felé

Változott az útirány

Ugye írtam Marseille-t. Sztornó az útirány. Hatalmas késések vannak a reptéren, Frankfurtba megyünk. Két autót viszünk! Mondom kettőt! Zabszem effektus. Még nem rakták meg az autókat, Jani egy dobozost fog vinni, én a miénket viszem utána. Lerakunk és üresen jövünk vissza, reggelre itt leszünk. Hát, izgalmas, mit ne mondjak. Próbára tesznek? Megint? Másfél hete dolgozok!!! Kicsit durva. Na mindegy, ezt vállaltam.. Holnap ugyanitt, elmesélem. Jó éjt otthoniak!

2010.10.31.

Aludni nem tudtam, csak hosszában voltam. Érdekes, nem is pilledtem vezetés közben,
bár nem is jöttem, csak 2 és fél órát Luxemburgig. Itt akkora a torlódás, hogy alig találtunk helyet az autónak, reggel 8-ig hagytak is aludni, nem tudtunk lerakni.
Ma kantinban ebédeltünk, szalonnás mustáros sültet, spagettivel, sajttal. Finom volt.
Kaptunk egy hétvégi- ünnepnapos Marseille-i fuvart, oda-vissza, de sebtiben. Gyűjtjük a túlórákat, mert, hogy 1600 km-t nem végzünk ki 2 műszakban (2X4 óra vezetés, 1-2 óra pihi, újabb 2X4 óra, plusz lerakás, felrakás, vámolás, hááát), az tuti.
Délután gyerekeimmel beszéltem, mindenkivel. Jó tudni, hogy jól veszik az akadályokat. Nagyon klassz gyerekek, de ezt már mondtam. Mindig is úgy éreztem, ők sokkal többet tesznek le az asztalra, mint amennyit én viszonozni tudok. Mindig is büszke voltam rájuk (sokak szerint talán túlságosan is elfogultan), pedig csak látom a különbséget a mai elvadult fiatalokkal szemben. Igenis büszke vagyok rájuk, mert értelmesek, értik a küzdést, a célkitűzést, nem elesettek, nem nyámnyilák.
Szeretném, ha ebből az érzésből, hogy "dagad a mellkasom a büszkeségtől" egy kicsit adhatnék nekik én is. Nem csak azért, mert az anyukájuk vagyok, hanem mert végre hoztam egy döntést, ami után az lettem, aki, és ők büszkék erre. Elbeszéléseikből tudom, ha valakinek említik, hogy anyukájuk kamionos, küldik az üzenetet, hogy látatlanban is imádnak. Na, az ilyenek, remélem táplálják az érzést bennük.

2010.10.30.

Benzinkúton vettünk bagettet, mert kenyérhiányban szenvedtünk, meg reggelire frissen sütött, meleg péksütiket. Teleraktuk a hasunkat, bontottunk egy sört, elősegítendő a nagy alvást. Hatásos lehetett, mert 1/2 4-kor ébredtünk, találkoztunk magyarral a parkolóban, kicsit beszélgettünk. Ebédre-vacsira főztünk debrecenit, még megnéztük a híradót, mielőtt visszaindultunk volna a reptérre. Az árut Luxemburgba kell vinni, van két palettánk és 3 raklap ömlesztett áru. Kínába megy a motyó. Jani kezdte a műszakot, én próbálok hunyni egyet, megint hajnal 1 körül veszem át a volánt. Ami egyrészről jó, mert nem sok az ellenfél az utakon, másrészt meg fárasztó (? nem a legjobb szó). Mikor elindulok, kipihent vagyok, aztán 2-3 körül beköltöznek a fülkébe az álommanók, melatonin termelődik ezerrel, fogynak a pocket caffék, álmosít a sötétség is, 4 óra után mindez megszűnik, átáll a szervezet az ébredés szakára. 42 évig átaludtam a hajnalt, most keményen meg kell küzdenem az ébrenmaradásért. Nem bólintok be, vagy ilyesmi, nem is fáradtság vagy álmosság, egyszerűen egy tompa időszak, de semmiképp sem a friss tudaté. Ki lehet bírni, meg félre is lehet állni, ha már végképp az álommanók győzedelmeskednének. Megyek is ágyikóba, rákészülök a hajnali "frissességre". Puszi, otthoniak.

 Stuttgart

2010.10.29.

Hiába álltunk éjfélkor rampára, csak péntek hajnal 1/2 3 után tudtunk elindulni. Ezt onnan tudom, hogy Jani mesélte. Egyig intenzíven szolidáltam vele, majd megadtam magam a melatoninnak. Mikor először kinyitottam a szemecskéimet, visszateremtett álomországba, hogy van még két órám, aludjak nyugodtan. Én meg szófogadó nagylány vagyok. 7 előtt átvettem a kormányt, 1/2 9-re a lerakón voltunk, bundás hegyi úton mentem a címre, városon keresztül. Nem volt semmi, volt egy két fennakadás, a cél előtt átadtam a volánt, míg a telepre értünk.4 ládát kaptunk, amszterdami lerakó, az egyik majd 3 méter magas, a tetőt is meg kellett emelni, Jani gurult rá a targoncán lévő ládára. Ez is izgalmas volt. Mire újra elindultunk, a délutáni forgalom jutott a német autópályán, Stuttgartig staukban hoztam az autót. Onnan Jani jött (én szunyókáltam), Frankfurt után valamivel álltunk meg, két órát aludni. Megint hajnal lett, mire elindultunk. Az éjszakai sötétben sokkal gyorsabbnak tűnik a sebesség, eleinte csak 83-84-el jöttem, majd felkapcsoltam a tempomatot 86-ra. Megállás nélkül 4 óra 20 percet jöttem, Hajnal 6-kor Ultrechben ébresztettem Janit, hogy lejár a vezetési időm, és még volt fél óra a reptérig, át kell vennie a kormányt. Én K.O. vesztese voltam, ájultam az ágyba, legközelebb arra riadtam, hogy Jani végzett a lerakással, és egy reptér közeli parkolóba hozta az autót kivenni a jól megérdemelt pihenésünket. Akárhogy nézzük, 29 óra munkaidő van mögöttünk.

Első fizetésem

Ahogy írtam, ma megkaptam első fizetésemet. 21.-től vagyok állományban, 7 munkanap alapbérét kaptam meg. Otthon 17 munkanapot kell lenyomnom ugyanennyiért. :D

Egy alapos pihenés után ma éjfélkor Nürnbergbe indulunk, ahol vissza is raknak és jövünk vissza. Non stop 2 főben 4X4 óra. Hurrá!

2010.10.28.

Késtem 10 percet a bénázásaim miatt. Nagyon sokat rontottam, éjszaka nem figyeltem időben a kihajtók előtti táblát, állandóan kérdeztem, merre? Rámásztam az előttem haladóra, holott láthattam, nem tudom megelőzni. Nagyon nehéz volt a közlekedésre figyelnem. Ezt a kétszázegynéhány kilométeres távot tempomat nélkül tettem meg, gyakoroltam a lábhajtásos regulázást. Ennek következménye az lett, padlóig nyomtam a gázt, 90-el haladtam, majdnem végig. Nem zavart a sebesség. De ahogy elnéztem valamit (vagyis nem néztem!), egyre idegesebb lettem. Határtól innen már fájt 80-al menni, a tereléseken 40-el csoszogtam végig. Alig vártam, hogy Leudelangeba érjünk. Sírhatnékom volt. Gyors fürcsi után azonnal elaludtam, 1/4 8-kor alig bírtam magam kiverni az ágyból. Kíváncsi lennék a bioritmusomra. Most biztos szellemi, fizikai, érzelmi kritikus napokat mutat.

Na megnéztem: szellemi görbém most indul vissza a negatív fázis aljáról, érzelmi és fizikai görbém félúton van fölfelé a semleges vonal felé. Nagyjából így is érzem magam. 

2010.10.27.

Dél lett, mire sorra kerültünk, oldalrakodás, ponyvázás, spaniferezés. Nem kimondottan női munka. 3 közepes ládát kaptunk, a terem 1/3 része még szabad.  Stuttgart az úticél, ott este még gyömöszölnek árut a raktérbe valamikor az esti órákban. Aztán go Luxemburg. Holnap megkapom az első fizetésemet! Jó, hogy csak 7 munkanapra, kíváncsi leszek...
Este 9-kor indultunk, Jani megy Karlsruheig, onnan viszem Luxba az autót, hajnal 1/2 2-re tervezzük az érkezést.

2010.10.26.

Jani 11-kor jelentkezett a következő munkáért, délben indultunk Ulm felé, reggel lesz a rakodás. Jani kezdett, határig hozta az autót Ott szembesültünk azzal, hogy osztrákoknak ünnepnap van, elvileg kamionstop. Csak nem nekünk. Szóltunk Luxnak, hogy tovább kéne mennünk, leküldtek egy utasítást, amivel a rendőrök sem kötekedhettek volna. De nem is akart senki megállítani bennünket, negyed 5-kor indultam a határról, negyed 9-kor már landoltunk is az ország másik végén. Jani nem bírta megjegyzés nélkül, mekkora mákom van megint, hogy kamionstopban autózgatok :D. Ulmba hajnal 1-kor érkeztünk, persze én átaludtam, reggel 8-kor keltünk. Most itt vagyunk, várjuk, hogy megrakják az autót.

2010.10.25.

Délelőtt lótás-futás, bevásárlás, meglátogattam apukámat, két és fél órán keresztül csak meséltem neki. Tetszett a beszámolóm, majdhogynem ujjongott, annyira büszke, hogy 25 év után mégiscsak sofőr lett a lányából. (17 évesen tettem le e B jogosítványt, buszvezető szerettem volna lenni. Nemzetközi. :D...nem lettem, valószínű, még nem nőttem fel a feladathoz.)  Aputól tesómhoz szaladtam, mire hazaértem, már szállingóztak a gyerekek is a suliból. Készítettem egy nagy tepsi zöldséges-sonkás-kolbászos-tojásos vagdaltat, ettünk is, hoztunk is, maradt is. Még este elhoztuk a laptopokat, Jani kipróbálta, működik mindkét gépen a navi.

2010.10.24.

Jó volt hazaérni...gyerekeimmel lenni. Becky már sürgölődött az ebédkészítéssel. A teraszon egy alma- és körtefa darabjai vártak, Barnával, Robinával nekiestünk aprítani, elpakolni, mielőtt esni kezd. És milyen jól tettük! Alighogy végeztünk, Judit érkezett, két heti történés-csere, lecsi-fecsi.

Indulunk hazafelé

Fél 3-kor indultunk haza. Luxemburgban én ültem a volán mögé, Németország feléig hoztam az autót. Végig autópálya, közepes forgalom. Nagyon tetszett. Figyelmem most már nem csak a fülke és annak másfél méteres körzetére terjedt ki, távolabb láttam, forgalmat figyeltem, ha billentett az út dőlésszöge, már ellenkormányoztam, anélkül, hogy a felezővonalhoz tapadt volna a szemem. Keresztülhajtottam a kisebb-nagyobb (10 km-es) útszűkületeken, már annyira nem is féltem tőle. Azért Jani ott ült a hátam mögött, mindkét tükröt árgus szemmel figyelte, és megdicsért, mert ügyesen tartottam az autót. Miután letelt az időm, Jani az osztrák határig hozta az autót. kivettünk 2 óra pihenőt, aludtunk valamicskét. Hajnal 1-kor indultam neki az osztrák hegyeknek. Köd köd hátán, hol 3 szaggatást láttam az úton, hol csak egyet. 70-75 volt az átlagsebességem, csak nyomtam a féket, és egyre jobban fáradtam. Bécsnél álltam ki, bontottam egy sört a nagy izgalomra, Jani átvette a vezetést. Arra keltem, hogy valahol Győrnél állunk, Jani ébredezik, újra indulunk, legközelebb Tárnok magasságában nyitottam ki a szemem. 1/2 10-re értünk Ferihegyre, vámos sehol, aki nyithatná az autót. Dél volt, mire elkezdték leszedni az árut, hamar végeztünk, és hasítottunk hazafelé. Útközben leadtuk a két laptopot navigáció telepítésre, amikért másnap mehettünk is.

2010.10.23.

03.40.

Na, csókolok mindenkit! Az amszterdami ácsorgásból majdnem két nap lett, tegnap este 1/2 9-re rakták fel a motyót, késett az odafuvar. Több, mint egy napot pihentünk, kimondottan jól esett, tudtam tréningezni a következő vezetésre. Eldöntöttem, nem hagyom magam legyőzni egy monstrum által. A végére egészen idegesített a semmittevés, indultam volna már. Este hatra végre megjött az áru, másik autóról átemeltek a miénkre 4 db 12 méteres akármit, élmény volt, ahogy a hollandok görcsöltek a mozgatással. Tele lett vele a raktér. Jani kezdte a vezetést, Brüsszel előtt adta át a kormányt. Megbeszéltük, nem sietünk, ahogy túljutottunk a brüsszeli ringen, beállította a tempomatot 85-re. Pihenő nélkül jöttem, szoktam a sávtartást, még Belgiumban felnyomtam a tempomatot 87-re. Közben a majdnem üres éjszakai autópályán azzal játszottam, hogy balra húztam az autót, szinte rámentem a felezőre, hogy tudjam, hol a helyem a tereléses szűkületekben. Nem fáradtam el, a telepen még gyorsan tankoltunk, fürödtünk. Itt a reptéren várjuk, hogy lerakjanak, Jani próbál szunyókálni, én veletek vagyok. Remélem, még ma hazaindítanak bennünket, üres a kajásrekesz, tele a táskánk szennyessel. Jó lenne már ágyban aludni. Ha hazamegyünk, 16-17 óra kettőnknek, nincs alku arról, szeretem, vagy nem. Nem bánnám, ha megint a gyér forgalmú éjszakai pálya jutna nekem, kiváló gyakorlási lehetőség, mintha tanpályán lennénk. Pussz, otthoniak! :D

2010.10.21.

10.00.

Én nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz. Mikor első nekifutásra kimegyek az autópályára, a nyugdíjas 60-70-es tempó (mert ugye mikor tanultam, ennél többel nem mehettem) felejtő, nyomom padlóig a gázt, hogy az emelkedőn 90-el felmásszak. Ha már valaki 80-al cammog előttem, azt beérem, leelőzöm, nem az autópályán fékezek, hanem a lekanyarodósávban, mindezt tegyem óvatosan, mert 30 tonnával közlekedem.
Hajnal 1-kor keltünk, nem mondhatnám, hogy túlaludtuk magunkat. Én kezdtem a vezetést, mondanom sem kell, a tőlem megszokott rágörcsöléssel. Meg annak minden velejárójával. Jani azt mondta, automatán hagy, hadd gyakoroljam a bubuzást, gázadást, egyenletes tempón tartást. Csak mikor már görcsölt mindkét lábam és vállam, kapcsolt nekem tempomatot, 88-as sebességre, gyorsulás lejtőn, 90-es végsebességgel. Eleinte nagyon élveztem, hogy nahát, a hülye gyerek helyett mindent megcsinál az automatika, hüledeztem ahogy kapcsol a bubu, fordulat felugrik, auto fékeződik. Mindezt addig élveztem, míg a tachográf nem kezdett villogni gyorshajtás miatt. Tudva lévő, a 90-es tempót egy perccel meghaladó gyorshajtást jelzi.
Na fasza, másfál órája vezetek, megvan az első gyorshajtásom! Nem kéne ennyire bízni a tempomatban, főleg nem lejtőn lefelé, hogy megfogja a nagy súlyt. Aztán, ahogy közeledtünk Brüsszel felé, sűrűsödött a forgalom, már annyi mindenre kellett volna figyelni 90-es tempóval, hogy feladtam. Egy kútnál Jani átvette a volánt, Amszterdamig Ő jött.
Hát ennyi az első két és fél óra élménye. Konkrétan hányingerem volt, mikor kiszálltam az autóból. A hajnali száguldás tenné?  Jani annyit kérdezett: -"mi lesz így veled?" Nem tudom a választ. Nem tudom, mikor fogom uralni az autót, mikor lesz belőle kezes bárány és nem egy fékezhetetlen, megvadult csikó. Tudom, hogy volt már ilyen élményem...csak ez most élesben megy, már nem adhatom fel.
Nem tudom, mit kapunk, innen hova megyünk? Végül is mindegy, be kell rendezkednem (eszemmel, szívemmel, lelkemmel) 4, 4 és fél órás vezetésekre, ebből kell ezentúl megélnünk.

19.45.

Ahogy leraktunk Amsterdamban, félreállítottak bennünket, ettünk, aludtunk, egészen 5-ig. 6 óra körül jött az utasítás, holnap reggel 1/2 4 az egyik felrakó itt, 1/2 5 a másik Rotterdamban. Én még hálás is vagyok érte, lehetne sokkal mélyebb ez a víz. A széle sekélyese jutott, van időnk megbeszélni a reggeli tapasztalatokat, tudományosan helyrerakni a kis lelkecskémet. Hát igen, az ember életében a legnehezebb a félelmeit legyőzni. Az a nagy erény, az önuralom, nem hagyni elhatalmasodni a félelem szülte bizonytalanságot. Remélem képes vagyok rá. Egyetlen ellensúly van rá, a sikerélmény. Muszáj átformálni a reggeli élményeket elégedettségre, elhitetni magammal, nem is rossz, elsőre. Ha az akarat idáig eljuttatott, most már ne hagyjon cserben :D
Na most szeretném meghallgatni Mártit, az ő legelső vezetési helytállásáról. Erről még nem beszéltünk. Ő bír olyan tapasztalattal, ami hihető, tartalom is van mögötte, nem csak biztatás, hogy megy ez nekem.
Holnap reggel Jani kezd, Brüsszelnél veszem át a kormányt, a már járt utat visszafelé vezetem, kicsivel nagyobb forgalomban. Ja, és nem 5 órás alvás után. Hát, Judit, mindent bele!
Legyetek jók, otthoniak!

2010.10.20.

Reggel Jani felment az irodába, kért egy hazafuvart, mivel második hete nem volt 45 órás pihenője. Meglátjuk, mit kapunk.
Közben felhívatta a telephelyi irodát is, hogy mikor mehetünk intézni a papírjaimat? Hans 2-re hívott be bennünket, addig pihi. Összeíram, miket nem szabad otthon felejteni, ha hazajutunk. Itt már mocskos hideg van reggelente, a szél is sokkal hidegebb, mint otthon. Alsó-felső meleg ruhát kell keresnem, jól jönne egy fülhallgató a laptophoz, hátha ébren tart a filmnézés.
Ahogy telik az idő, egyre jobban szorongat az érzés, mi lesz velem?...

Ugyanaznap este...

Nos...egy akadály átugorva. Fél éves szerződést írtam alá, 3 hónap múlva felülvizsgálják, teszik ezt a német beszélőképesség ellenőrzésével. Adópapírt, bankszámlanyitási papírt írtam alá. Hát, kezdődik. Hajnal 2-kor indulunk Amszterdamba, irány a mélyvíz. Én kezdem, Jani félúton átveszi. A hazaútról még semmit nem tudunk. Még betűzök egy büszkeséget, ezért hajtottam az elmúlt hónapokban:

 

Legyen szép álmotok, otthoniak!

2010.10.19.

Hajnali 3 órás kelés után irány a telep, tankolás, fürdés, majd meglódultunk Köln-Düsszeldorf felé. Annyira álmosító sötétben monoton utazni, hogy nem bírtam ellenállni a melatoninnak, arra keltem, hogy megérkeztünk. Szokásos helycserés alvás, miután lepakoltak, Jani támadta meg az ágyat, filmet néztem, míg ő aludt. Kaja után közös filmnézés következett az esti felrakó előtt. Majdnem 10 óra volt, mire visszaindultunk, a többiről beszámolni nem tudok, Luxemburgban ébredtem ma reggel.
Harmadik heti evés alvás következménye, hogy a magammal hozott tiszta nadrágot reggel átvettem, majd nagy gyorsan visszacseréltem, ugyanis nem férek el benne. Ugye, a nyugodt élet...:D

2010.10.18.

Sikerült 3-kor felkelnünk. Althenába mentünk olyan rakományért, amihez a kamion tetejét kellett kibontani, felülről rakodáshoz. Nagy buzgón segíteni akartam Janinak, részese, lenni, hogy tudjam, hogyan kell. Úgy kizavartak a raktárból a függő daru alól, mint a sicc. Elhoztuk Luxba a vasakat, itt már nem hagytam magam. Jani kiponyvázott, segítettem az oszlopokat, spanifereket kibontani, majd visszacsomagolni, ponyvát helyére húzni, rögzíteni. A reptéren mozgattam az autót, halszálkába tolattam, na nem elsőre. Sajnos munkaszerződést ma sem írtunk, talán szerdán vagy csütörtökön. Hidegzuhanyként ért a hír, nagyon beleéltem magam, hogy holnap már dolgozhatok. Ez van.
Beckyvel tudtam beszélni az otthoniak közül, ő is panaszkodott, nem minden úgy alakul, ahogy jó lenne. Biztattam, kicsit kell még kibírni, és minden rendben lesz.
Még egy kis tévézés és alvás, hajnalban megint kelés, lejár a pihenő.
Aludjatok jól, otthoniak!

2010.10.17.

Rakodás után átgurultunk a telephelyre tankolni és fürdeni. Éjfél körül tudtunk elindulni. Átszeltük a kivilágított Belgiumot, Brüsszel után álltunk meg kétórás pihenőre, ami nekem reggel 7-ig tartott, Rotterdamban ébredtem. Amszterdam előtt napfelkeltét akartam vadászni, de nem várt be minket a napocska, simán előbukkant, míg mi papíroztunk a reptéren. Míg leraktak, szunyókáltunk, majd kiálltunk egy éttermi parkolóba. Na ez nagy hiba volt. Míg Jani antennát állított, én úgy gondoltam, gyártok szendvicseket. Vajas kenyér, sonka, sajt. A sajt győzött, az utolsó szeletnél lenyiszáltam a középső ujjam végét, pont azt, amit tavaly Juditnál a hungarocell nyiszázás győzött le, csak akkor hosszában, körömig, most köröm alatt keresztben, az ujjam végétől próbáltam megszabadulni. Vinnyogás, elsősegély csomag kibontás, bucigyártás. Miután megmentettük az életemet, aludtunk egy nagyot, este inkább Burger Kingben vacsoráztunk. Az kevésbé ártalmas. Este kis tévézés, majd gyors alvás, mert reggel 3-kor csörgött a telefon ébresztője.

2010.10.16.

Este lett, mire útnak indultunk. Ami azért jó, mert semmit nem láttam Belgiumból, Hollandiából. Belgiumot kivilágított autópályán szeltük keresztül, talán csak egy hegy megmászását tettük sötétben. Nem hittem a szememnek, lakott terület vagy fenyves erdő közepe, tök mindegy, fényárban úszik éjjel az autópálya, egy egész országon keresztül. Hajnal egyre értünk Hollandiába, aztán már nem sok mindenre emlékszem, elnyomott az álom.Reggel 7 körül Luxembourg határában ébredtem, Jani elmondása szerint Ő is aludt kétszer 2  órát, amiből én semmit nem vettem észre, sem az autó mozgatását, sem a pihenőket. Reggel helycserés alvás-ébrenlét, tanultam, míg Jani aludt, úgy vigyáztam álmát. 11-ig aludt, majd felment az irodába rövid fuvart kérni, hogy hétfőn-kedden lehetőleg itt legyünk a papírjaimat intézni. Délben a kantinban ebédeltünk kebabot, szerintem finom volt. Már ránk fért a sok hidegkaja után egy kis meleg étel. Annyit ettünk, hogy azonnal eldőltünk, jó 3 és fél órás alvás következett. Most Fradi meccs nézés van, én Veletek vagyok addig.
Még ma megrakják az autót, Amszterdamba indulunk, megint a kínlódásos éjszakai vezetés. Az a baj, hogyha én alszom, a fejem fölül lebonthatják a házat, képtelen vagyok gyorsan sokat aludni, hát még gyorsan ébredni, észnél lenni. Nem tudom, hogy lesz, ha már dolgozom, éjszakába nyúlóan vezetni. Meglehet tanulni két óra alvás után volánhoz ülni teljes figyelemmel? Na, ez még rejtély. Meg még annyi más is. De ettől izgalmas.
Legyen szép a hétvégétek, otthoniak!

2010.10.15.

Német tájkép

Az elmúlt két nap eseménye:
Későn indultunk, este fél 10-re értünk Hannoverbe. Ott már nem raktak le bennünket, bementünk a városba parkolót keresni éjszakára, reggel 7 után visszamentünk a reptérre, leszedték az árut. Tovább Hamburgba. Nem sokat láttam a városból. Ahogy beértünk, dokkok, hatalmas daruk, óriás targoncák mindenfelé.

Hamburg

Csatorna alatt alagúton közlekedtünk, a reptéren gyorsan leraktak. Mivel nem volt új utasítás, félreálltunk a parkolóba, kivettük a 9 órás pihenőt. Este 8-kor indultunk vissza Hannoverbe, egy VW Cabriot raktak fel, megy Los Angelesbe. Éjszaka kétszer álltunk meg másfél órás alvásokra, most újra Luxemburgban vagyunk. Reggelizünk, netezünk, alszunk. Tegnapi üzenet szerint Hollandiába indulunk délután.

A németet hanyagoltam az elmúlt napban, az ejnyebejnyét megérdemlem.
Gyerekeim folyton biztosítanak arról, hogy otthon minden rendben, ne aggódjak. Imádom őket, nagyon jó gyerekek.
Ma már péntek van, két hete utazgatok Janival. Gyorsan eltelt.

S ime eljött!

Igen Drága zöldszemű!
Eljött a pillanat ....voltam nállad!!!
Mármint, Szemesen rátaláltam a Róllad elnevezett utcára!!!
Huzzd ki magad!!!
Cinka panna utca!
Nem vagy semmi!!!
Olvasok szigoruan, s áldom a makacs fejemet, hogy rábirtalak beszélni az irás eme módjára!!!
Egyébbként jó tanulást, kitartást, és türelmet!!!
A barátodnak , csak gratulálni tudok..igy ismeretlenül!!
Legyetek jók----ugyan minek??---- s vigyázzatok magatokra!!!
Üdv:Feri

2010.10.13.

Jó negyed 8-as kelés lett családi csevej helyett, remélem ma nem volt otthon elalvása senkinek. A fürcsit is elhalasztottuk mára, frissítő 0-1 fokos hidegbe ki a zuhanyból, fincsi volt. Ahogy visszajöttünk az autóhoz, visszavettük a pótunkat, ráálltunk a rámpára, jött a hívás, hogy vigyünk át két autót a Leudelange-i telepre. Kettőt? Aranyosak, hogy számítanak rám, de még nem vagyok a cég alkalmazottja. Ja jó, akkor csak egyet. :D Mire visszajöttünk, megrakták a pótunkat, telefon, hogy a felét lehagyták, álljunk vissza rampára. Ma már nem érünk Hamburgba, az biztos. Főleg, hogy délután 1-kor tudtunk csak elindulni. Még el a telepre tankolni, újabb egy óra. Így gyorsan megy ám az idő.
Legyetek jók, otthoniak!

 Luxembourg

2010.10.11.-12.

2010.10.11.

Tíz órakor indultunk Bécsből, München reptere volt a cél. Amilyen nagy a reptér, akkora a fejetlenség is. Azt sem tudták, kik vagyunk és mit akarunk. Kicsi tili-toli után végül megraktak bennünket, a hűtőkocsit nem hűteni kellett, hanem fűteni +18 fokra, tekintettel a külső hőmérsékletre. Visszafelé indultunk Passau felé, mivel nem tudtuk, hogy a célállomáson lehet-e éjszakázni, még előtte lehúzódtunk egy kétbeállásos pihenőbe aludni.
Németeztünk ma is, átvettük a tanultakat, ami a mozgással, bejelentkezéssel, utasításokkal kapcsolatos. A viszonyszavakat bogarásztam, nálunk ragozásnak hívják.

2010.10.12.

06.45.
Ma 5-kor magunktól keltünk, helyesebben az aggregátor indulásra. Még jöttünk 3/4 órát, már itt vagyunk a lerakóhelyen, Burghausenben, várjuk a 7 órai munkakezdést.

17.00.
Miután átadtuk az árut, visszavezényeltek bennünket Frankfurtba, ismét reptér, míg várunk a rakodásra, frankón napozunk, van vagy 20 fok, beszarás október közepén. Luxemburg lesz a lerakó. Végre fürödhetünk!
Nem tudom, mikor érünk, és találok-e még valakit ébren kis családomból. Mondjuk Robina minden reggel bekapcsolja a gépét, legfeljebb reggel váltunk néhány szót.

Ma is szorgalmasan tanultam németet, már egész mondatokat mondok a megtanult szavakból, kérdésekre válaszolok. Szótáraztam egy csomó kifejezést, ami gyakori és általunk használt szavak. Itt Frankurtban előretolt János, hogy értessem meg, miért jöttünk. :D Szép lassan átváltunk a német csevejre egymás közt is, hogy egyáltalán meg merjek szólalni.

Emeletes kamion, vagy mi...De hogy kanyarodik?

Most kaptuk meg a holnapi irányt: Hannover, Hamburg.

1/2 11-kor álltunk meg Findel kapujában. Még fürdés. lerakodás. Hosszú nap volt.
Legyetek jók, otthoniak!

Itthon

Nem értünk le estére Linzbe, Jani kifutott a vezetési időből a sok ácsorgás miatt az autópályákon. Linztől 150 km-re álltunk meg, reggel 3-kor keltünk, hogy időben lerakjunk, és vágtathassunk tovább Bécsbe. 1/2 11-kor már a Schwechati reptéren rakodtunk, jött értünk Zoli, 2-re értünk haza. Örömömre itthon mindent a legnagyobb rendben találtunk, nagyon stramm gyerekeim vannak. :D
Ma itthon főzőcske, 1-2 mosás, Judit ölelése, majd Érden újabb főzés, mosás, mama látogatás, (süti beszerzés) bevásárlás a következő két hétre.
Reggel fél hétkor indulunk vissza Bécsbe, hogy felvegyük az autónkat, Münchenben rakodunk, és kapjuk a további infókat.
Jelentkezni újra netközelben tudok majd, valamikor...
Szerintem legyetek jók!

2010.10.08. este

Igazi, kétszer 3 sávos, kilométereken át tartó torlódás a német autópályán.


Még, amit kifelejtettem a reggeli írásból: a telephelyen történt tankolás után Jani beszaladt az irodába pályamatrica számlákat leadni. Majd visszajött a tachográf kártyámért, mert regisztrálni akarták a rendszerben, biztos, ami hótsicher. Jól is esett a nagy ijedtségre. Ugye azt tudjuk, úton nem vezethetek még, de repülőtereken mozgathatom az autót :D. Ezt is az irodában mondták.
Az jutott eszembe, hogy nyáron többen javasolták, üljek fel Jani melé egy hétre, mielőtt belevágok a vezetésbe, mert ugye cigányélet, mi van, ha nem nekem való? Most csak mosolygok, Welterék megoldották ezt ist. Vagy megszokik, vagy megszökik...Hát, nem vagyok egy szökevény típus.
A mai program: intenzív német tanulás. Még Findelben /Lux. reptere/ töltöttem le az internetről német-magyar szótárat.Jani mondja a gyakran használt mondatokat, én jegyzetelek, ha valami nem világos, megnézem a szótárban. Tök jó, csak maradjon is valami a buksimban.
Holnap otthon leszünk, remélem.

2010.10.08. kicsit bővebben

Úgy van időm jegyzetelni, mikor nincs internet.
Mert amikor fent lehetünk a világhálón, inkább a családdal beszélünk,
mintsem naplózzunk.
Ugye a tegnapi nap: reggel 3/4 3-kor indultunk Frankfurtból,
3/4 6-kor érkeztünk Luxemburgba, nagyon gyorsan ágyba tettük magunkat,
fontos az alvás. 1/2 11-ig aludtunk, majd az irodában jelentkeztünk, ahonnan
leküldtek a telephelyre, az említett alkalmassági elbeszélgetésre, és
próbavezetésre. Kitöltöttük (közösen, mert Jani nélkül elvesznék) a jelentkezési űrlapot,
lefénymásolták az összes iratomat, csatolni kellett volna egy erkölcsi bizonyítványt is,
majd otthon pótlólag megkérem.
Problémáztak a nyelvtudás hiányán, mint azt írtam, az az érzésem, hogy mivel Jani
mitfahrerjéről van szó, kaptnuk haladékot a német nyelv elsajátítására.
Egyébként simán hazatessékeltek volna. Ami érthető, hiszen bármikor szétszedhetnek bennünket
vész esetén (betegség, másik autó felvétele stb.), és boldogulnom kell az utasítások
megértésével egyedül is. Aztán jött a tesztvezetés. Felültettek egy ugyanolyan automata
DAF-ra, mint a miénk. Rendesek voltak, mert megkérdezték, manuális vagy automata
váltóssal akarok menni? Gondoltam, azzal, amivel dolgoznom kell majd.
Luxemburg belvárosán keresztül autópályára, majd vissza. Azt mondta Christoph, tetszett
neki az útontartás, de a lendületen még lehet javítani. Hát persze, a helyismeret hiánya.
Visszaérve megkaptam az ADR felszerelésemet, aminek egyetlen oka az lehet, hogy a kísérőnek
is kell a cucc. Ettől még nagyon ne örüljünk. Beszéltek a fizetésemről, mennyivel tudnal felvenni.
Mivel már munkaidő vége felé járt (1/4 7-kor jöttünk ki a telepről), a három hónap próbaidős
munkaszerződésemet már nem írták meg.
Ez annyit tesz, még másfél hétig csak kísérő vagyok, nem vezethetek :-(, ugye papírok nélkül.
Vegyesek az érzéseim az elmúlt nappal kapcsolatban, nem vagyok sem nyugodt, sem ideges
vagy türelmetlen. Rajtam múlik.

Ma reggel hűtőkocsit kaptunk, csak pislogtam a pótcsere közben, estére Linzben kell lennünk.
Nagyon nagyon sok tanulnivalóm van még, ha gyökeret akarok ereszteni. De ezt tudtuk első pillanattól.

2010.10.08.

Tegnap voltam Luxemburgban tesztvezetni kamionnal, a munkaadó "vizsgáztatott". Volt belváros, autópálya, tolatás parkolóban.
Óriási hátrányom, hogy nem beszélek németül. Kaptam 3 hónapot (próbaidő), hogy beszéljem a nyelvet. Ne makogjak, értsek, beszéljek!
Ma elindulunk Linz-Bécs lerakókra, többit útközben tudjuk meg. Hááát, még szükségem van a drukkra!

2010.10.05

Reggel 8.30.-kor indultunk Ferihegyről Szentgotthárdra.
1/2 1-re értünk a General Motorshoz, ahol gyorsan megrakták az autót,
mi kivettük a 45 perces pihenőt egy ebéddel megfejelve. Onnan egyhuzamban
eljöttünk Linzig. Napközben Helmut hívta Janit, hogy
ketten megyünk-e, és hogy négykezesben? Hát persze, hogy nem.
Ezek az osztrák alagutak rém érdekesek. Behajtunk ködben,
esőben, szürkeségben, 10 km megtétele után ragyogó napsütésben érünk ki.
Aztán van olyan is, amelyikbe világosba behajtunk, és 5 km után beesteledett,
mikor kijövünk.
Első éjszakám kamionban :D. Most 20.16 van. Reggel 1/2 4-kor
kelünk, hogy délre Frankurtban legyünk.
Jó éjt otthoniak!

Indulunk

Pár nap szünet következik. Amint tudok, írok. Sziasztok. :D

A hozzám írt bejegyzésedre reagálva

Látod,hogy nem rontottad el a rendelést :) vagy jól korrigáltad! Megy ez Neked ! :)
Gratulálok s jó utat kívánok, meg sok sok sok boldogságot s örömet a meglelt útban! :)

A fergeteges hír...

Nem szerdán lesz az indulás. Jani kora délután hívott, hogy mindent összepakoltam? Mert holnap indulunk is vissza.
Huúúúú...miiiiii...
Délben Szentgotthárdon rakodunk.
Mindjárt jön értem Zoli, felmegyünk Ferihegyre, becuccolok, míg lerakják az autót. Traktorral hazajövünk, és holnap go!
Még azt hittem el tudok köszönni személyesen is aputól, tesómtól, Jollytól, Judittól. Marad a telefon.
Hááát....még találkozunk :D

Hozzám beszélnek a csillagok (az Univerzum)?

Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de megint másolok. Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem...

03Napi horoszkóp - Kos

---

Valami fergeteges hírt kapsz ezen a hétvégén, lehet, hogy hivatásoddal összefüggésben, vagy alkalmad adódhat egy váratlan utazásra, de az is megeshet, hogy nem várt pénz áll a házhoz. Mindegy mi az, ami most érkezik hozzád, de fogadd tárt karokkal, és örülj mindennek.

Hétvégi tipp: a jó hírrel együtt érkező elvárásoktól ne hátrálj meg, azoknak is meg tudsz felelni.

Jani elindult haza, holnap itthon lesz. Szerdán indulás...

Tegnap és ma

Remekere kerekedett az este. Mondom én, aki imádom, ha körülöttem vannak a szeretteim, de szerintem mindenki jól érezte magát. Nem hiszem, hogy udvariasságból nem panaszkodtak :-)
Tesómék megleptek egy piros kamionos fehér bögrével, felirat: Te vagy a legjobb
Nem tudom, hogy vadászták le, de tetszik, nagyon. Kicsit még bizonyítanom kell, hogy helytálló legyen. A piros kamion, ami reális belőle.
Juditéktól egy kispárnánál kétszer nagyobb, nagypárnának fele méretű párnát kaptam, hogy legyen mire lehajtanom a fejemet.
 Jani mondta, pont méret. Nemhiába, Judit tud valamit! Már csak nekem kell rá szabnom huzatot.
Ma reggel még olvastam a kamionos naplóját ( http://logout.hu/cikkek/keres.php?suser=Gradilaci ), élvezetes olvasmány, mire átélem, már nem lesz idegen. Majd' egy év történéseit írja le, kamionos szemmel.
Gyerekeim mentek frakkot próbálni a szalagavatóra, Judittal megbeszélték, hogy ott találkoznak, persze Judit nem frakkot keres. Reggel megvilágosodtam, ott a helyem, 11-re át is gurultunk Judit "volt" munkahelyéhez. (Tudnám, miért csinálunk mindig mindent egyszerre?...) Ruhapróba megvolt, az eredmény vegyes.
Most itt várok kedvesemre (mindjárt kész a délutáni ebéd), aki remélem szunyókál még egyet a 4 órási, egynapos fuvarja előtt, és holnap hazaindul! Nevetve beszéltünk a zabszem effektusról (nálam, indulási láz), bár, ha belegondolok, nem is olyan vicces.