Megint külön

Ugye azt mondtam, azért is írom a blogot, hogy megkönnyítsem lelkemet, letegyem az éppen aktuális terhét, ha már nem mondhatom el a gyerekeimnek, testvéremnek, barátaimnak. A tegnap este folytatása: az én autómat megrakták, papírok is készen lettek 9-re. Másik autó 10-re volt "kiírva", Jani nem engedett útnak egyedül, Ő felel értem.  Ugye érthető. A másik Daf-ot éjfélkor sem kezdték még el rakni, ekkor már kezdtünk idegesek lenni. Nekem elvileg 1-re Frankfurtban kellett volna lennem. Lényeg a lényeg, hajnal 2-kor tudtunk elindulni. (Majdnem 24 órás pihenő után.) Én addigra már rettegtem, hogy nem indultam el az áruval időben, az idegeskedés kihatott a vezetésemre. Belegondoltam, hogy egyedül kellett volna elindulnom az éjszakában, ködben, eltalálni a reptérre. Abba is belegondoltam, hogy mi lehet a következménye, hogy a kiírt feladatot nem végzem el időre. (Próbaidő!!)
Tudni kell, Frankfurt nem határidős, de ez engem nem vigasztalt. A vezetésem első fél órája telt a "démoni" gondolatokkal, aztán "begurultam" a tempómat, Jani előttem, néha rámtelefonált, olyankor mosolyogtam, megint jobban aggódik, mint én.
A fáradtságról ne is beszéljünk, fél 6-kor jelentkeztünk be, két rampán lerakás. Ráadásul beton támfalak vannak az úton, forgalomterelés gyanánt, tolatni még egy edzett férfinak is kihívás. Semmiképp sem tudtam volna egyedül megoldani. És akkor már olyan mindegy, hogy ott várom be Janit, vagy együtt indulunk. Idegtépő agyalás volt ez a 4 óra csúszás.
Persze pihenés nélkül irány vissza, negyed délre értünk Findelbe. "Hazafelé" attól rettegtem, diszponens rám telefonálhat, hol a jóistenben vagyok? Érkezésünk után felfújtuk arcunkat, felvittük a CMR-eket, tachográf kártyákat leszívattuk. És...nem történt semmi...
Arra jöttem rá, az ember félelmei sosem igazolódnak. Amikor attól féltem, hogy utcára kerülünk, mert nem fogom tudni fizetni a hitelemet... Vagy Jani félelme a próbavezetésnél... Mindegy milyen példát sorolok. A baj sosem vártan érkezik, mindig váratlanul. Attól olyan döbbenetes, hogy nem számít rá az ember. Akkor mondja meg nekem valaki, mire jók a félelmek? Hogy elmúltával gondtalanul boldogok lehessünk? Vagy megtanítsanak helyes döntéseket hozni? Vagy erősítsenek bennünket?
Most pihenünk 9 órát és indulunk hazafelé. Jó, hogy elmúlt az éjszaka...

2011.02.26.

Nem 8, hanem 9 nap pihenő nélkül. Apa ma reggel felment az irodába leadni a CMR-eket, mosolyogva jön vissza: "-Nem haza megyünk, anyuka! Szokásos szombat éjjeli fuvar..." "-Nem hiszem el, ugratsz." "-Nem, nem, komolyan, két autóval Frankfurt, ma éjjel."
Kell mondanom, mit éreztem? Már csak az tartotta bennem a lelket, hogy holnap magamhoz ölelhetem gyerekeimet. Erre...
Tegnap reggel, mielőtt elindultunk Hannover felé, lemosattuk a gépet, Jani lódult meg először. Két lerakó, egy felrakó és irány vissza Luxemburg. Hajnal 2-re érhettünk vissza, az utolsó két óra ködben, bundáson apára jutott. Nem értem volna fel 4 és félben semmiképp, áthoztam tereléseken az autót, vigyázva, mert valami tűzveszélyes motyó volt fent, alapos ADR ellenőrzés után kezdték csak el rakodni az árut.
Más: délelőtti ingyen mozi a reptéren. Egy angol kamion kapu melletti kerítéshez orral parkolt, várta a bebocsátást. Francia kisautó családostól, lószállítóstól mögé állt, majd elmentek papírozni. Angol engedélyt kapott, padlógázzal tolatni kezdett. Szóltam apának, ebből baj lesz! Kis autó se kézifék, se sebességben. Tizenegynéhány métert tolta a kamion. Lett hirtelen nagy felfordulás, gondolom, francia apuka nem rakta zsebre, amit anyától kapott, gyerekek sírtak, Secusok fényképeztek, telefonálgattak vadul. Kis autó végül lovastól, családostól hagyta el a repteret, nagy baja nem lehetett.
Annyira kedvem szegte a hír, hogy a 1/2 10-es ébredésem után délben újra falnak fordultam, délután 3/4 6-ig aludtam. Tényleg fáradtak vagyunk. A németet 2 napja elő sem vettem, mikor?
Míg rakják az autókat, meglátogattuk a kantint, egész nap nem ettem :-))) Öreg Janinál szomszédoltunk kicsit, most várjuk az indulást. Megint mehetünk egész éjjel, ráadásul folyamatosan, nincs pihi, míg a másik dolgozik. Hajnalban megjövünk, egész nap alszunk megint, hogy este nekivághassunk a 12 óra vezetésnek. Megint csak Bécsig megyünk. Mert mindig van otthon két tele tank benya az ilyen kis kiruccanásokra :-(((((

Párizs, Marseille

Éjjel pótcsere után meglódultunk Párizs felé. Reggeli lerakás, esti felrakás.  Párizsból éjjel (mikor máskor?) Marseille-be nyargaltunk. Reggeli napfelkeltében megdöbbentem láttam, arra dél felé már virágzanak a cseresznyefák! Halkan lopózik a kertek alatt a kikelet!!
A reptéren apró "balesettel" útjára indítottunk egy szerencsétlenség-sorozatot, apa a bal küszöböt nekivezette egy fém oszlopnak. Sebaj, ez már a harmadik karc rajta, a két küszöbről nem tehetek, én csak az ajtón lévő sportcsíkkal dicsekedhetek. Délutáni pihenőztünk, még este is aludtunk keveset, hajnal 2-kor ébresztett az telefon, indulnunk kellett vissza Lyonba, reggel 8 órai felrakóra. Bevállaltam a hajnali munkát, el is feledve, milyen kínzó tud lenni a néptelen autópályán a monoton sötétség, a tempomatos semmittevés. Csak az álmos Hold kísérte vigyázón utamat. Pirkadat és Lyon előtt kiadós esőbe keveredtem, néha széllökések tették próbára tűrőképességemet és éberségemet. Egyre nehezebb volt úton tartani a lovakat. Lyonban már a nyolcvan is soknak tűnt, hirtelen felébredt a város, nagyon sokan lettek az utakon. A fizetőkapunál a jobb tükröt megint koccoltam, úgy, hogy behajlott. Itt fel is adtam, elfogyott rendesen a türelmem. Még 50 kilométer volt hátra, Jani átült, bundás úton a GPS jól megtréfálta, lett 70, mire célt találtunk. Ez az út nem a miénk. Ezen gondolkoztam vissza Lyon felé, mi jön még? A reptéren megtudtuk: Control..., mint itthon egy KPM ellenőrzés, tachográf leolvasás. Nyugodtan vártuk az eredményt, végiggondolva, semmi hülyeséget nem csináltunk. Hát olyan nincs! Találtak: 8 napot dolgoztunk 24 órás pihenő nélkül. 6-ot lehet. Ez fejenként 750 Euro. Nem vitáztunk, elismertük, emberrel beszélgettünk, honnan jöttünk, mióta dolgozunk, jó-e a munkahelyünk? Majd 135 Euro/fő megállapodtunk. Telefon a cégnek, hogy ezt bebuktuk, fizetnünk kell. Küldjenek pénzt vagy van nálunk annyi? Volt, holnap visszük nekik a számlát. Ezzel le is zártuk a szerencsétlenkedést, megvolt a 3 + ráadás.
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az új állófűtésünk is ugyanúgy leáll, mint az előző, mivel apa alszik alul, ő az állandó ügyeletes kapcsolgató :-))) És füstölve, büdösen indul, rémüldöznek a reptereken, akin látják, hogy tán kigyulladt az autónk?
Elég is volt a zűrökből, haza szeretnénk menni! Ezt az igényünket le is adtuk, oké, csak előbb csináljunk még egy Hannovert, majd szombaton hazaküldenek. Ez megint 8 nap lesz, nem azért...

Amszterdam

Hiába értünk szombat reggel Luxba, olyan mértékű késésben volt a reptér, hogy az árut csak vasárnap reggel szedték le. Nagyot pihentünk, az biztos. Délelőtt volt időnk beülni Erzsikéék fülkéjébe, majd előkerült a 3. házaspár is, együtt mentünk a kantinba ebédelni. Közben a mi autónkat megrakták azzal az amszterdami fuvarral, amivel már hajnal 2-kor útnak kellett volna indulnunk. Jani lódult meg Hollandia felé, én értem a reptérre, ott 4 és fél órán keresztül szedegették a dobozokat. A legjobb éjszakai vezetéseket még mindig Belgiumban, Hollandiában élem meg. Azt már írtam, végestelen végig kivilágított autópályákon visz utunk. Csöppet sem bántam. Ráadásul a holland oldalon 80-as korlátozásunk van, hát ezt sem bántam. A reptér előtt bundás útra tértem, eddig nem is figyeltem, hogy a lámpák előtt forgalomérzékelő van az aszfaltba ültetve, ahogy közelítek a néptelen úton, már vált is zöldre.
Kiálltunk egy parkolóba, átaludtuk a délelőttöt. Nem vagyunk egyedül, még vagy 5-8 Welteres pihenget, utasításra várva. A miénk hamar meg is jött: este Düsseldorfban rakodunk, Findelben már vár az elkészített pótkocsi, gyors csere után után nyargalhatunk is tovább Párizs felé.
Düsseldorfig hoztam az autót,apa megint bevitt a dzsindzsásba, egy kijáróval hamarabb kiküldött az autópályáról, tökön-babon-városon keresztül jutottunk el a felrakóra. Edzésnek nem rossz, szokom a keskeny utakat, szűkre szabott kereszteződéseket. Ha felérünk Luxba, annyi időm lesz csak, hogy felteszem az írást a blogba és ránézek a kijavított német házijaimra.
Még 2 adat gyorsan:  mai nappal kezdem az 5. hónapot  kamionos életemben. Eddig 70.000 km van mögöttünk, mióta párban vagyunk.
Remélem otthon minden rendben Veletek Barátaim! Pusza nektek!

2011.02.19.

Nem Tirol lett Bécs után, egy Bécs-Linz-Findellel kellett beérnünk. Siettünk, ahogy tudtunk, de kevés volt, Bécsben 12 órát pihenhettünk. Ezt kihasználva másfél német leckét megoldottam, este fél 7-kor indultam Linz felé, két és félben odaértem, ott, míg fürödtem, Jani intézte a rakodást, majd 4 és félben tepertem tovább a német hózáporos éjszakában. Élvezem, na. Mosolyogva gondolok vissza a félelmeimre, az íves kanyarok 75-80-al, hóesésben lassulás, terelésben szuttyogás, alig tartottam sávban az autót, mire átértem, begörcsölt vállam, kezem, mindenem. Hihetetlen, hogy a sok "feladni akarás" után már élvezem a vezetést, sőt, dög unalmas, ha nem történik valami, bármi. Emlékszem a félelmeimre  esőben, ködben, kanyarokban, lejtőkön, kihajtókban, szinte mindenütt, ha menni kellett. Sok-sok tanulni valóm van még, mielőtt profi lehetnék /ha leszek egyáltalán/, de nekem az is elég, hogy "otthon" érzem magam, alig várom, hogy volán mögé ülhessek.
Ennek volt előzménye, némi nézeteltérés, ami elkerülhetetlen, ha össze van zárva az ember a nap 24 órájában. Fellázadtam, mert nem elvárásoknak akarok megfelelni, csakis saját magamnak, a magunk biztonságának. Mióta ezt tisztáztuk, nincs bennem megfelelni akarás, csak a bizonyítási vágy, a kihívásokkal szembenézés, mérce nélküli "bármi akadályt átugrok" élvezettel megélése, és nem görcsös, mert azt mondták...Bonyolult,... vagy én vagyok az? Négy hónapja tekerem a kormányt, kicsit másképp, mint eddig. Épp ideje volt lendületet venni. Ismét túlteng bennem a szeretet az otthon hagyottak iránt, már nem csak én vagyok, az én kis görcsös megéléseim. Helyre kerültek a célok, az érzelmek, megnyugodni látszik körülöttem a világ. És ne felejtsük, ehhez egy türelmes ember is kellett!!!!

2011.02.17.

Úgy aludtunk Bécsben, hogy a melletünk álló kamionnak nem volt állófűtése, járatta a motort egész éjjel. A pihenőidőnkbe meg bemozdulni ugye nem lehet, hogy arrébb állhattunk volna. Engem kevésbé zavart, de Jani reggelre nagyon szidta őket. Üresen megindultam Innsbruch felé, négy és félben elértem az Alpok alját. Még másfél órát Jani ment a felrakóig, ott várnunk kellett, én aludtam. Még mindig rázott a hideg, néha fájdalom nyilallt a hátamba, úgyhogy én a gyógyító alvás mellett döntöttem. Valami generátort daruztak ránk, némi dobozos áruval, segítettem a rakodásban. Délután 1/2 5 lett, mire elindultunk, én zuhantam vissza az ágyba, mielőtt az éjszaka megint rám jut. 9-kor átvettem a volánt, Jani instrukciókat adott, hogy billeg az autó, önállóan mászkál az úton a 11 tonna magas súlypontú teherrel, legyek óvatos. El is kezdtem óvatoskodva a műszakomat, 80-85-el haladtam, a lejtőket 80-al közelítve. Számolásunk szerint négyfélben úgysem értem volna fel Luxba, azt hittem, ráérek, hajnal 4-kor kellett leraknunk. Ahogy fogyatkozott a forgalom, egyre bátrabban haladtam, nézve a GPS-t és a vezetési időmet rájöttem az utolsó egy órában, hogy akár fel is érhetek a reptérre, megspórolva a 45 perces pihenőt, amit váltáskor ki kellett volna vennünk. GPS szerint volt még 83 km-em, a vezetési időmből még egy órám. Elkezdtem taposni a gázt, pár percet ha csúszok, még mindig megéri. Lejtőkön 100-ig eresztettem az autót, percenként fékezéssel megfogva, hogy a tachográf ne karcolja a gyorshajtást. Ennyit az óvatoskodásról. Semmi sem állta utamat, fél 2-kor 4 óra 30 perccel állítottam le az autót a reptér bejáratánál!
Ezek az élmények arra kellenek, hogy megbizonyosodjak róla, tudok, ha akarok. Büszke voltam magamra nagyon, hogy megcsináltam. Alvásunkat egy oldalrakodás zavarta csak meg, jó is az álmosan az éjszakában. Reggel fél 9-ig aludtam, tankolás után indulunk vissza Bécsbe, aztán újra Tirol. Megint versenyt futunk az idővel, igen szűkre szabták a határidőket!

Tartalmas pihenés

A két nap otthonlét szaladgálással telt. Hétfőn 11 órakor léptem be otthonomba, gyors körbenézés, fürdés, indultam is a Pannonhoz, K&H-ba intézkedni, picit shoppingoltam, anyósoméknál voltunk, este Judit tett látogatást és vége lett a napnak. Kedden ébredés után tesómmal Balatonra indultunk, egy éve már, hogy anyumat eltemettük. Jegesen metsző hideg volt a temetőben is, szokásos Balaton-parti látogatásunkat sem hagytuk ki. Életemben ennyire nem fáztam. Annyira dideregtem, hogy estére izomlázam lett a hátamon és a karjaimban. Tesóm a szenvedéseimet még megfejelte azzal, hogy az olvadó jégre merészkedett, hiába mondtam neki, nem húzom ki, ha beszakad. Ott élvezkedett a jégen, hasmánt csúszott, én meg fényképezzem le. Szitáló kézzel, reszketve...:-))) Tőle 100 méterre meg hullámzott a Balaton. A kocsiban fűtés alig. Hazafelé bementünk Börgöndre nagybátyámékhoz, ők ebéddel vártak bennünket. Ahogy kanalaztam a forró levest, éreztem a hideglelés távozását a porcikáimban. Életmentő volt! Rokonságnál keveset időzni nem lehet, délután 4-re értünk haza úgy, hogy apumhoz is be akartunk még köszönni. Ja, és bevásárolni az útra. Közben Jani telefonált, hogy este 6-kor indulunk vissza Bécsbe. Lehetetlen, addigra nem leszek kész, megegyeztünk a 7 órási indulásban. Kapkodva elrendeztem még a dolgaimat, mire Janiék értem jöttek, kész is lettem. A jéghideg fülke zordan fogadott bennünket, kályha bekapcs, egy óra múlva már alváshoz készülődtünk. Jó kis pihenés volt!

Tirol

Egy hete nem írtam. Két oka van: notbukom behalt. Dolgoztunk megállás nélkül.
A rövidke otthonlét után Bécs-Lipcse-Hannover-Lipcse-Anröchte-Findel, majd Stuttgart-Winterbach-Linz és egy Villach-Findel kanyarokat tettünk. Volt, hogy felszakítottuk hátul a ponyvát, a megemelt pót nem fért el a tető alatt. Röpke ittlétünk alatt a szervizben helyrehozták, hogy mehessünk tovább. Élményt (igazán nagy élményt) a tiroli utazás nyújtott. Éjjel értünk oda, csak a nagy feketésegekből és hegyi utakból tudtam, hogy hegyek között járunk. Jó előre megbeszéltük, hogy másnap Jani vezet, hogy tudjak fényképezgetni. A felrakótól 20 km-re álltam

ki egy Rasthofba, a város közepén volt a cég,
ahova mennünk kellett, ott úgysem lehetett volna
éjszakázni. Másnap, mikor ránk virradt, újra tátva maradt a szám. Lenyűgöző az Alpok szépsége. Óriási hegymonstrumok szegélyezik az utakat, lankás oldalukon elszórtan jellegzetes, többgenerációs tiroli gazdaságok, tökéletes rend, összhang, nyugalom. A hegyoldalakon sípályák, hangyányi emberkék csúsznak lefelé, a liftek monoton húzzák őket fel. A sziklák között jég-vízesések, ahogy az olvadás megkezdődött a + 10-12 fokban, majd az éjszakai mínuszokban visszafagyott, jégtömböket hagyva maga után.

 Mesés. Azon gondolkoztam az úton, vajon a gyerekeimnek el tudom-e mesélni, visszaadni a látottakat a maga valójukban, mire eszembe jutott, hogy Robina járt már itt, Villachban volt síelni az iskolájával. Megyek utánuk, hol a Csalagúton, hol Skóciában, hol az Alpokban. :-))))
Persze megint beesteledett, mire volánhoz ültem, ballagtam a német autópályákon. Egy pályakereszteződésben harmadikként értem a meglévő két sáv mellé, balról mellettem egy UPS-es furgon tartva a 90-et kilométereken át oldalazott velem. Mögötte egy spanyol kamion már nagyon unta, hogy nem bírja megelőzni, villogott, rámászott.

 Én is untam már, leléptem a gázról, előre engedtem a furgont. Az beállt elém, a spanyolnak sem kellett több, melléért és kitessékelte egy kijáróba. Mikor már láttam, hogy itt oktatás van készülőben, finoman simogatni kezdtem a féket, mert persze a furgon, miután a kihajtóban találta magát, még csak visszahúzott a szélső sávba. Nem kell púposkodni, ha nem akar pórul járni az ember.
Jani éjjel átvette a vezetést, 3 és félben ő ért vissza Findelbe, persze már aludtam. 5-kor keltettek, ponyvázás, lerakodás, majd újra szunya majdnem délig.

 Itt megkaptuk a következő utasítást: 24 óra pihi, holnap reggel indulás Bécsbe, otthoni 45 órás pihivel! Megkaptuk aláírva a szabadságos papírunkat is (ezek szerint áprilisban is itt dolgozok még? .-)), neten megrendeltük a repülőjegyünket a hazaútra.

Egy magyar házaspár már megtalált minket, a másik pár estére fut majd be. Ma szocializálódunk. Most mennem kell kabint takarítani, amíg süt a nap. Pusza, legközelebb otthon!!!!

2011.02.03.-04.

Ugye ott tartottam, hogy délelőtt elvittük a kamiont egy előzetesre, majd némi javítás után vizsgára is.
Míg a felkészítés zajlott, kértünk egy kisautót, amivel elszaladtunk az egészségbiztosítóhoz (itt betegpénztárnak hívják), leadtuk a papírjaimat és megigényeltük mindkettőnk kártyáját. Sorszámhúzás után előttünk még 3 ügyfelet hívtak az ablakhoz, ezzel együtt is végeztünk 5 perc alatt.
Itt kint félévente kell műszakiztatni a traktort is, a pótot is. A vizsgabázis egy nagy csarnok volt, ahova 3 sorban araszoltak be a kisautók, egy sorban a teherek és a buszok. Egy-egy autó 15 perc alatt gurult végig a vizsgasoron, (darabra 4 vizsgasor),ahol soronként 5 ember vizsgálódott, minden egyes műveletet ( a fényszóróellenőrzéstől a fékpadon, rázópadon, aknás ellenőrzésen, kipufogógáz ellenőrzésen túl a fülke és külsőségek vizsgálatáig ) más-más biztos végzett el. Jelentkezés a papírokkal 5 perc, vizsgálat utáni okmánykiadás plusz tíz perc, de csak, mert forgalmit cseréltek a traktornak. No komment.
Az olajcserére már nem kerülhetett sor, mert indulnunk kellett Bécsbe, onnan Linz-Bécs felrakó, Budapest lerakó. A Bécsi utat tudtuk, mikor még csevegtünk a családdal, mondtam is, hova megyünk, meg, hogy utána valahol visszaraknak és visszavezényelnek (már csak azért is, mert egy hete voltunk otthon), isti-bizi, nem okozunk meglepetést az otthoniaknak. Jani kezdett fél németig, közben megjött satelliten az utasítás, hogy péntek este Budapestre viszünk két felrakást. Ebből mégis csak meglepetés lesz.
Tegnap este 8-kor vettem át a volánt, eleinte szuttyogtam 80-al a ködben, nem is akartam megelőzni az előttem haladókat, mert utálom a ködben elöl vágni az utat, mégsem előzhetek, ha utána én tapogatózok a sötétben 80-al. Nünberg előtt megelőzött egy magyar kamion, rátapadtam, kotort 90-el, "húzott" az éjszakában, gyakori havazásokkal tarkított utunkon. Végül kiállt előlem, még egy óra lehetett az osztrák határig, tartva a 90-et, éjfélkor álltam meg. Kivettük a 45 percet, én falnak fordultam, innentől Jani intézte a bécsi lerakót. Arra keltem, hogy indulunk Linz felé, ahol a 9 órás pihenőnket kell kivennünk. Már azt is tudjuk, vasárnap délben Bécs felrakó, majd Lipcse. Nem sokat leszünk otthon...

Ami kimaradt

Az a baj, hogy az átélt élményeket nem tudom rögtön papírra vetni, főleg, ha vezetek. Mire gép elé kerülök, vagy nagyon fáradt vagyok, gyorsan piszkozom az utat, vagy ébredés után már nem is tudom, mi minden történt az úton, és akkor már más a fontos. Persze, szenilitás, tudom, és amikor újra volán mögé ülök, maradok magam a gondolataimmal, jutnak eszembe az események. Így történt a francia körúttal is. Visszafelé Dél-Franciaországban az éjszaka közepén akkora szélviharban "hajóztam", hogy a széllökések lazán pakolták a több tonnát egyik sávból a másikba, szerencsére sosem volt mellettem senki. Széllel szemben 60-nál többel nem tudtam menni, hiába nyomtam padlóig a gázt vagy gurultam volna lejtőn lefelé. A szél behajtotta a visszapillantó tükröt...Eleinte élveztem, Jani a hujjogásomra kelt fel, de hamar belefáradtam vezetésem 3. órájában, kiálltam. A másik "elfelejtett" mondanivalóm a Lyonban elkövetett reggeli merényletem. Aki ismer, tudja milyen kóválygós vagyok reggel. Jani intézte a papírokat, én kávét tettem fel. Magamnak egy saválló bögrében melegítek vizet a nescaféhoz. Hűlni az ablakba akasztom. És már sejthetitek, mi történt vele. Az ablakfelhúzásnak nem csak a bögre füle látta kárát, hanem az ablakbuborék is 2 darabra tört. Nem volt kedvem nevetni. Ez már nem személyes tárgyak gyilkolása, az autót amortizálom, már másodszorra.

Lyon-Marignane-Nice

Végigjártuk már ezt a kört, éjszaka. Akkor a tájból sem láttam semmit és a városoknak is "csak" az éjszakai fényét. Mentünk-jöttünk gond nélkül két 9 órás pihenővel. Este fél 10-kor lódultunk meg Luxból, reggel 6-kor Lyonban rampára álltunk. Várakozás, szunyóka, 10-kor már Marignane-ban voltunk.

Marignane. Kifutópálya a tengeren, naplementében

Kis tétlenkedés után kiderült, délután 4-kor rakodunk, 40 km-el arrébb másnap reggel le. Egy autópálya melletti pihenőben éjszakáztunk, reggelre az egyik üzemanyagtank nyitva volt, a földön gázolaj nyomok, de számottevő mennyiség nem hiányzott a tankból. Lehet, megzavarták a tolvajt. Rousset-ben Jani ponyvát bontott, lepakolt, száguldottunk tovább Nice felé. És itt jön az a csoda, amit ősszel éjfeketének láttam: gyönyörű zöldellő hegyek között vitt utunk egész Cannes-ig.

Parádés, hegyen épült, pálmafákkal övezett villák sora végig a tengerparton. Hát mit  mondjak? Más világ. A Nice-i reptéren délben álltunk rampára, este 9-kor járt le a pihenőnk, hogy egyvágtában jöhessünk vissza Luxba. 2200 km sutty.

Cannes

 

 

Villeneuve-Loubet

Nice

Ma már beszéltem kis családom javával, megkaptam a német 28 db leckét neten, ma-holnap vizsgáztatjuk a kamiont, egyenlőre helyben topi. Remélem lesz időnk és kisautónk a betegbiztosítóhoz is bemenni, kiderült, Janinak lejárt a kártyája. Én még a decemberi betegácsimat intézném. Most pihi.