Utószó

Érdekes, míg utólag végig olvasom a történetet, megdöbbenek, hogy a pillanatnyi izgulások és kétségek ellenére mennyire pontosan meg tudtam fogalmazni napról napra a jelen és közeli jövő szándékaimat, amik aztán megtörtént eseményekké váltak.  
Érthetően és pontosan megfogalmaztam, hogy mit akarok. És pontosan azt is kaptam. Ha úgy tetszik, bevonzottam. 
Oly' lelkesítően hat rám, hogy már nem is akarok másképp gondolkozni, élni. 
Hiszem, hogy minden ember életében eljön az a mély pont, amikor minden féle külső ráhatás nélkül szemléletet vált. Amikor már nem a félelmei rabja. (Gondolj bele: mit szalasztottál már el életedben, mert "alkalmatlan vagyok", "képtelen vagyok", "úgysem sikerülhet", "nekem nincs ekkora szerencsém"?) 
Amikor már nem kell győzködni a hitről, mert rájön: Ő MAGA A HIT!
Nincs külső ok, nincs hátráltató körülmény, nem hibáztatható senki...Csak én vagyok. ÉN ÉN VAGYOK! 
Aki eljut idáig, az tudja, nincsenek "rossz hírek", nincs "balszerencse", nem okolhatok senkit a "sorsomért".  Aki a problémák mögé bújik, örökre problémás marad.
Minden gondolatodat + jellel kezdjed, mosollyal erősítsd meg...és kezdj el szárnyalni. Odafönt találkozunk!

Elköszönök, ezt látom legbölcsebbnek

Teljes szívemmel tudom, életem (de jó lenne azt mondani ÉLETÜNK) révbe ért. A siker történetet már nem tudom fokozni. Megtettem, amit úgy éreztem, az élet színvonal javításáért. Megnyugodtam, biztonságban érzem magunkat. Annak nem sok értelmét látom, hogy napról napra leírjam, milyen remek Kolozsvárra járni és, hogy mindig épségben hazaérünk. Kitűztem egy célt, elértem. Annak idején, mikor még nem tudtam, mi lesz a végkifejlet, azért kezdtem el írni a blogot, hogy "példát mutassak" másoknak, lelket öntsek emberekbe: IGENIS SIKERÜLHET!
Ezen sikeren felbuzdulva már egész más foglalkoztat: TUDATOSAN ÉLNI AZ ÉLETET.
Mikor egy közösségi oldalra regisztráltam, hogy a haragomat, csalódottságomat meg ne tudják, azt írtam magamról:
"KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI SEGÍTETT AZ ÚTON...     MEGTALÁLNI AZ ÉLETET...., A MINDENT...."
Nem hiszem, értettem-e az akkori gondolatomat?
Már kezdem.
Kezdem érteni, a horoszkóp olvasása miért olyan, mintha tükörbe néznék? Miért azok az emberek vesznek körül, akik. A kimondott szó erejét, az elfojtott indulatok, félelmek betegség tünetét, a megérzéseket, az univerzumot.
Nagy még a zűrzavar, tudom, hogy működik csak még az nem tiszta, hogyan? Hagynom kell letisztulni, folyamatos tanulással megérteni. Tudom, ha én ragyogok, a környezetem is ragyogni fog.
Az lenne a lényeg, hogy a blog az érzéseimről szóljon. Csak, hogy az érzéseim már nem a kamionos életről szólnak. Az élet minőségének javításáról.
Próbáltam meggyőzni másokat a "tudatos élet"-ről.
Én éreztem magam rosszul.
Olyan, mintha előtérbe kerülne az EGO-m.
Na ne. Ez már egy másik fejezet. Nagyon sok jó könyv szól róla. Nem én vagyok a hírnök.
Tapasztalja meg mindenki, MAGA: "Vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül..."
Legyetek nagyon boldogok!

 Kos:

Nagyszerű napok jönnek, élj a mindennapok szépségének. Tele vagy vitalitással és jókedvvel, és ez már szombat reggel megadja a hétvége egész hangulatát. Senki nem képes elrontani a jó kedvedet, még a morcos szomszédot is fel tudod vidítani. A gondolataid azonban máshol járnak, egy nagyszabású dolog megvalósítása van életed középpontjában.

2011.08.30.

Tanulságos, nagyon tanulságos volt a vasárnapi reiki foglalkozás :-)
Este bejelentkeztünk a reptéren, Jani nyitott, rátolt a görgős rampára, mire hátra ért, az első palettát már begurították. Mikor fent volt mind a négy, derült ki, hogy nincs meg a végzár. A platón volt még rakodás előtt? Vagy valahol elhagytuk? Lett akkora nyüzsgés a kamionunk körül, hirtelen mindenki és még annál is többen előkerültek, mert vissza szedette Jani az árut, azt gondolván, valamelyik palettában landolt a végzár. Nagyon izgalmas percek következtek, mindenki találgatott, vajon mit zúzott szét az alumínium cső. A kapkodós rakodókat kiverte a hideg veríték, főleg, hogy már a nagy górék is a helyszínen kíváncsiskodtak. Én reménykedtem, hogy az árunak semmi baja. Végre lekerült az utolsó paletta is, a végzár ott figyelt a raktér bal első sarkában. Két végén talpacska van, amikor hosszában tolni kezdte az alumínium paletta, és elért a homlok falig, ügyesen félbe hajtotta a toló erő, és beállította a sarokba. Lényeg, az áru sértetlen maradt!!! Mindenki megnyugodott, nem kellett jegyzőkönyves tortúrát csinálni.
A 4-esen indultam, Jani hajnalra ért Clujba. Eredeti utasítás szerint délutáni visszarakónk volt. Ahogy lejárt a pihenőnk, át akartunk állni az export oldalra. A portás bőszen nemet intett és kitessékelt minket az udvarról. Hívtuk Luxemburgot, "-Menjünk haza üresen." Tök jó, ezt megtehettük volna lerakás után is.
Már másfél órát autóztunk visszafelé, Bánffyhunyadon ért minket a telefon: -"Forduljunk vissza Kolozsvárra, holnap rakodunk." Majd, hogy -"Álljunk félre, még hívnak."
Hívtuk a magyar párost, kérdeztük, mi van? Megint nem szabadították fel a vámgaranciát a románok, addig nem indítanak új árut Budapestről, tehát kollegáink Ferihegyen vesztegelnek, nem érnek le a keddi exportra, így mi megyünk vissza érte. Jó, hogy addigra már megbeszéltük az otthoniakkal a keddi programunkat, mondhattunk le mindent, illetve szerdai érvényesítést kapott. Végre alaposan kialudhattuk magunkat, amire otthon nem igen van időnk :-))

Weekend

Nem, hogy rendőr papír massé, de láthattátok a Híradóban, hogy már papír rendőr autó is vigyázza a rendet a 4-es főúton! Királyok vagyunk, nem? Bátran menj és kérj tőle segítséget! :-)
Csütörtökön egész jó forgalmi viszonyok között autóztam lefelé, és csodák csodája korán vissza is raktak minket pénteken, fél 3-kor már Jani haza felé irányította a kamiont. Némi araszolás Bánffyhunyad előtt, azt hittük, baleset van a hegyekben. De nem, csak rendőrök irányították a forgalmat, ezért több kilométeres torlódás vesztegelt az úton. Klassz, mint itthon. A határon csodával határos módon percek alatt átjutottunk, minden fennakadás nélkül. A kisautós határátlépésnél viszont hosszú sorok kígyóztak.
Jani a 3-as felé tanácsolt, mivel megint határidős, két lerakós árunk volt. Furcsa volt az unalmas autópálya, de végül igaza lett, 4 órás menetidővel álltam meg Ferihegyen. Silviáék a 4-esen jöttek, ők torlódásból torlódásban haladtak csak.
Hajnal 2-kor toppantam haza, gyors, pihentető alvás után bevásárlás, főzés: délutánra Balatont terveztünk a lányommal. A riasztó közlekedési hírek és időjárás előrejelzés ellenére útnak indultunk némi virág beszerzés után. Az M7-es kiváló volt, Siófok után átadtam a kormányt lányomnak.  Első aggályaim után büszkeség töltött el, hiszen pár száz kilométeres jogsival este hazáig hozta az autót. Nagyon ügyes csajszi! (Ő is!)

Sellő vagyok! Sellő vagyok!

Anyum sírját rendbe tettük, majd irány a Balcsi-part! Ez a pár órás weekend annyira feltöltött, hogy este itthon pörögtem, mint a motolla, alig lehetett ágyba zavarni. Ma reggel kicsit kertészkedem, mielőtt Robinával reikire megyünk.

Valahogy sosem unalmas

Szokásos kör: kedden délelőtt indultunk, előtte még Ferihegyen egyeztettünk egy német házaspárral, akik először jöttek kedvenc kanyarunkra, merre, mit, hol érdemes, mire figyeljenek. Mi 11-kor elindultunk, ők délután 2-kor (hiába az instrukció, Karcag után vettek egy jobbost,  maradva a 4-esen, pedig onnan a 42-es visz Ártánd felé). Szokásos megváratás után leszedtek minket, akkor még sehol sem voltak Silviáék, de reggel már együtt ébredtünk. Hááát, nem voltak elragadtatva az úttól. Nem értem, pedig tök izgi. Teljesen elhagytam az energiaitalt, ebben a három órás utazásban sosem jön álom a szememre, mindegy hajnal hány óra van. Jani azt mondta, a 4-esen lehet igazán megtanulni vezetni! Hát én már nagyon élvezem. Bár ma éjjel egy csökött agyú nem is tudom, oktatást tartott? Még Cegléd előtt utolértem, 70-el cammogottt. Türelmesen kivártam az állandó szembe forgalom miatt, a kétsávoson elhúztam mellette. Valamiért megszívhatta magát, mert a tető előtt vissza előzött, újra 70-es tempó. Ha rávillantottam, satuféket is nyomott. Csak nem lódult meg. Folyton jöttek szemből, amikor meg nem, rágyorsítottam, mire ő is rögtön tudott 100-al menni. De ahogy szemből fények jelezték a forgalmat, vissza lassított 70-re. Mit élvez az ilyen csökött agyú? Nem vagyok egy agresszív típus, de a Holdig tudtam volna rúgni. Így is 3 óra 00 perccel állítottam le az autót, hát még, ha nem tart fel az utolsó 40 km-en?...
Mind ettől függetlenül imádom a 4-est!
Más: Kenderesen (vagy Bárándon, most nem akarok hülyeséget mondani, de holnap pontosítok), rendőr papír massé fotózza a közlekedőket! Nem hittem a szememnek! Az Üvegtigris valós alapokon nyugszik! Tényleg van (jelző nélkül, pedig de kimondanám!!) ember, aki papír rendőrt állít az út szélére! Mi még oké, nevetünk rajta, hisz tudjuk az eredetét. De egy külföldi? Mit gondol rólunk?
Azt, hogy hülyének nézik az embereket. Igazság tartalom.....?

Ma reggel

Már az új Cruzzal jöttünk dolgozni :-)))

Apum kimaradt a körből, Judittal egy gyors traccs partyt még össze hoztunk a szombat esti indulás előtt.
Nagyon sokat agyaltunk rajta, induljunk korábban és még a vasárnapi stop előtt csússzunk vissza Magyarországra, vagy induljunk el a kiírt időben, akkor tuti a vasárnapot a parkolóban töltjük, de legalább hétfő hajnalra haza érünk és Jani végre átveheti az autóját. Utóbbi mellett döntöttünk.
Este fél 8-kor jelentkeztünk be a reptéren, 8 órási terminnel. Éjjel 11-kor raktak meg minket. A másik állandó páros hosszú pihenőzött, ezért "kisegítő" autót küldtek, ők már 8-kor annak rendje és módja szerint útnak is indultak.
Leértünk Clujba, másik páros még sehol! 3 óra hátrányunk volt! Végre beesett a kollega is, egyedül! ????????
Ugye a határon, mint az unióban, (nem kevés tréfálkozós szmájli) elkérik a személyes iratodat. Kollegánál volt egy lejárt útlevél, személyi nem. Azonnal leparancsolták az autóról, hívtak valakit, aki visszahozta Pestre, így csúsztak meg több, mint 3 órát.
Hiába voltunk lent reggelre, vasárnap nem szedi le a nappalos műszak az importot. Nem érdekes, úgysem indulhatunk, csak este. Ígéretükhöz híven 7-kor leszedtek, visszadobták az üres palettákat. Kicsit korán voltunk a kamionstop végéhez, de már jöhetnékünk volt. 9-re értünk az első tiltó táblához, és imádkoztunk.
Senki nem tartóztatott fel a tilalom ideje alatt, fél 12-re a határon voltunk  Ott kezdődött a sorba állásos őrület, nem is értettem, hogy a több kilométernyi kamion hogyan fogyhatott el előlünk egy óra alatt. Hát két sorban engedték át a teherforgalmat! Ilyet sem láttam még!
Megmaradtam a 4-es útnál, nagyon élvezem, hogy nem álmosít, mindig történik valami. Tempomat szóba sem jöhet, lábgázzal végig, a sok szédelgő ellenére feljavítottam 3 óra 00 percre a menetidőmet. Most magunkért rohantam, ma nincs fuvarunk, minél hosszabb legyen a napunk.
Hajnal 5-re értem haza, pletyi a fiatalokkal, majd kidőltem. Késői ebéd főzés, apumnál látogatás. Most várom Janit, hozza az új Cruzt megmutatni :-)))) Még csak a szalonban láttam, üvegen kívül, átadásra készen.
Közben bőszen levelezek a munkaadónk személyzetisével, mert már másodszorra haraptak le a fizumból. Beteg a bérszámfejtő. Már, hogy, igaziból. Az elsőt már rendbe rakták, most a másikért küzdök. Ha fent lennénk, pénztári kifizetéssel orvosolnák, de így...lelevelezgetem és a következő fizunál jóváírják.
Holnap reggel rakodunk. Már 45 órás pihit kéne csinálnunk. Egy csomó itthoni munkát arra halogatok. És még a Balaton közelében sem jártunk az idén.

Mérgelődéssel teli 2 nap

Csütörtök délelőtti indulással estére lent is voltunk, már várakozással kezdődött a kiruccanás. Volt valami céges buli a fövenyen (mire fel senki nem dolgozott?), végignéztük a székek elpakolását, majd maradék erejüket összeszedve kicuccolták a kofferünket.
Reggel 9-kor átállítottak bennünket az export oldalra (mint utóbb kiderült, folytatódott a füvön a zenés-táncos mulatság, csak mi az épület háta mögé kerültünk és az egészből nem észrevételeztünk semmit) és délután 5-kor rakták meg az autónkat.
Közben utasítás Budapestről, hogy két lerakónk lesz, az áru egy része annyira sürgős, hogy rögtön a reptérre vigyük, míg a másik részét Vecsésre, raktárba.
Jani már sejtette, hogy cumivégre kerülünk, nem lesz gyors lerakás.
Fél 6-os indulással végezzünk Vecsésen is 2-ig! Tudunk rövidebb utat? Persze, max. ha gólyákat kötünk a kamion elé.
Jani is csapkodta a lovakat, én is toltam a 4-esen, ahogy csak tudtam. Péntek este lévén volt jó néhány szédelgő turista az úton, aki a szolnoki kerülőn a kereszteződés közepén nyomott satuféket és kezdte nézegetni a térképet. Fel is, le is volt forgalom bőven, kétsávoson négy fényszóró jött velem szemben. Fék, lehúzódás, reflektor, duda, hadd szokja. (Persze Jani felriadt. Erre jó a 4-es, pihenés kizárva.)
Minden feltartóztatás ellenére hajnal 1/2 1-kor bejelentkeztünk a reptéren. Román kollegák olyan ügyesen felpakolták a ládákat, hogy az egész rakteret ki kellett targoncázni, hogy kiválogassák a repülőre szánt árut. Fél 3-ra végeztek, ennyit a határidőről. Még átmentünk a raktárba, ott gyorsan végeztünk.
4 óra után toppantam haza, befejeztem a cégem személyzetisének írt levelet, amit reggel Lackó leellenőrzött. (De jó, hogy van németes a családban!)
5-kor még vízszintesen hallottam, hogy Robinánál ébreszt az óra, reggel 8-kor arra keltem, hogy füvet kell locsolnom, mielőtt betűz a nap a "kertbe" (ez vicces, kb. 4 négyzetméternyi a keltetett fű, amit kénytelen vagyok én nevelgetni, ha már az eső nem teszi ).
Este újra gurulunk, még aludnom kéne, Judittal traccsolni, esküvő óta nem tettük.
Csinálna valaki 36 órás napokat? A kedvemért! Naaaa!

A vasárnapi héderelés után este üresen vissza indultunk, mivel hétfőn nemzeti ünnep volt Romániában, a cég is zárva volt. Így szabad lett a hétfőnk, kedden reggel 8-ra újra az autóhoz rendeltek bennünket. Kicsi zűrzavar volt az áruval, mert a másik kamion délben, mi pedig délután fél 3-kor tudtunk csak elindulni.
Nagy ráértünkben délelőtt kimentünk csavarogni a Ferihegy Centerbe, vettünk magunkhoz még némi élelmet, porszívót, SD kártyát, pendrive-ot. (Otthonlétem alatt ilyen bevásárlásokra nem futja az időmből.)
Lezavartam a 3-ast, román szakaszon még egy ideig nézegettem az éjszaka fényeit, majd nem sokkal a cél előtt álomba ringatott a fülke imbolygása. Lerakásról semmi emlékem, arra keltem, hogy Jani befüggönyöz, felköltöztem hát a kapszulámba. Reggel együtt ébredtünk a kollegákkal, az utasítás megérkezéséig anekdotáztak a fiúk. Végül minket üresen haza indítottak, nekik maradniuk kellett délutáni felrakásra. Jó volt napokig együtt jönni-menni, dehát, úgy logikus, hogy mindkét oldalon van egy-egy kamion a folyamatos áruszállítás lebonyolításához.
Nagyon akartam sietni, ezért egy merész gondolattal Püspökladány (4-es út) felé fordítottam a kamion orrát, nem nagyon vettem le a gázról a lábamat, így 3 óra 10 perccel álltam meg Ferihegyen. Pilistől az utolsó kilométereket cammogva tudtam csak megtenni a sűrű forgalom miatt. Ennek ellenére úgy gondolom, jó időt futottam, büszkén bezsebeltem a sikert.
Este annyi időm volt csak, hogy füvet locsoltunk, Marcival reikiztünk. Űűűű, ez volt ám az élmény! Nagyon-nagyon szeretnék reiki tanfolyamra menni!!
Ma reggel újra jelentkezünk, bár még senki nem tudja, mikorra lesz kész az árunk. Megcélzom megint a 4-est, nagyon élveztem a tegnapi utat. Tomiék tegnap cukkoltak, miért nem vállalom már be a román szakaszt? Arra gyúrok, vazze! :-)))

Az élet csodás!

Szerdán Kolozsvárról 2-kor tudtunk elindulni, megrakva. Nem siettünk, mert Vecsésen 5 után nincs áruátvétel, a rakománytól mindenképp csütörtökön reggel tudtunk csak megszabadulni. Ráérősen körbe jöttem a 3-ason, mennyivel nyugisabb! Úgy döntöttünk, a kamionban éjszakázunk, értelme sem lett volna este 10-kor hazamenni aludni, hogy reggel 7-re újra Vecsésen lehessünk. 8-kor Ferihegyen hagytuk az üres kamiont, és akkor már tudtuk, hogy aznap nem indul áru Kolozsvárra. Jani kétkedett, mi van, ha nem hagynak minket "szabadon", és kitalál munkaadónk egy Bécset vagy valami közelit, akkor másnap nem tudja zárni a régi autójának hitelét. Én ekkor keresztbe le akartam nyelni:
"-Légyszives arra gondoljál, amit szeretnél! Ne arra, amit nem! Napok óta futkosunk az autód papírjaival, Te meg Luxemburgról beszélsz?"

Szabadnap-éjszaka!!! Beszaladtunk Csepelre, megbeszélni Jani Opeljének végelszámolását. Ekkor 269.- Ft-al számolt a bank (CHF). Haza felé bementünk a Di-Ferhez, mert kicsi autóm szerviz könyve még utazgat a régi tulajjal és a lámpái csálén szórják a fényt. 2-re menjek vissza fényszóró állításra. Itthon épp, hogy rápillantottam gyerekeimre, fordultam is vissza, elintéztem a szervizt, tesómnál voltam, Juditnál esküvői képeket cserélni, apumnál zártam a napot. Forgolódós éjszakám volt (Jani ügyletén gondolkodtam, kicsit döcögősen halad, de végül abban maradtam magammal, az élet majd megoldja: vagy elsimítunk mindent, hogy nekünk jó legyen, vagy gördülnek az újabb akadályok és feladjuk, későbbi próbálkozással), annak ellenére, hogy nagyon nagy szükségem lett volna egy kiadós alvásra, pénteken 8-ra már a kamionnál kellett lennünk. Bank 8-kor nyit, autókereskedés 9-kor. Na ezt oszt be!
Pénteken reggel 8-kor bejelentkeztünk a reptéren: nem tudnak semmit, káosz van az árukkal. Oké, mi leléptünk kb. két órára ügyet intézni, szóljanak telefonon, ha már valami biztos.
Közeli Auchanben OTP ügyintéztünk, mikor jött a telefon, holnapig semmi. Király! Akkor már beszaladok a T-Pontba az én internetemet is intézni.
Újabb telefon:
-"Még ma este induljunk, majd üresen vissza."
Mondom: -"Minél hamarabb indulnunk kéne, mert reggeltől stop van Romániában, nem szeretnénk bent szorulni, mert akkor csak vasárnap hajnalban érnénk vissza".
Újra irány Csepel, autókereskedés, bank, hitelzárás. Zuhant az árfolyam, 259.-el zárták!
Fél 12-kor már nyugodtan újra a kereskedésben ücsörögtünk, mikor szóltak:
-"Ma déli indulás jó lesz?" 
Mindezt azért meséltem el, mert pont annyi időt hagytak nekünk, amennyire szükségünk volt (reggel mindez még reménytelennek látszott!)
Előző esti kétségeimre választ kaptam, immár megnyugodva dolgozhattunk, nem hiányoztunk életünk egyetlen fontos pillanatáról sem.
A reggeli komorságom eltűnt, vigyorogtam: -"Imádom, az életet! Azt, ahogy rendezi...! Látod Jani, így kell "kívánni!"
Fél 4-es indulással és hajnal fél 1-es visszafordulással ma reggel Budapesten munkaidő végét ütöttünk. És tudjuk, Jani jövő héten átveheti az új Cruzt. Hogy mikor? Ma este rakodunk, holnap Kolozsváron héderelünk (kamionstop), hétfői visszarakástól függ minden. Ha reggel velünk kezdenek és felérünk 5-ig, leszednek, ha délután raknak, éjjel érkezünk, csak kedden reggel leszünk üresek. Még kitalálom, nekünk melyik lesz a jobb!

Újra munkában

Becsomagolt helikopter, kamionnal szállítva

Megint egy hetes csúszásban vagyok önmagamhoz mérten. Most Clujban kipihenten várjuk, hogy megrakják az autónkat, ezért ez a nagy ráérősség, és tudok nektek írni.
Szabadságom második hete legalább olyan sűrű volt, mint az első. Valahogy mindig akad a kezembe munka, amit be is szeretnék fejezni...nem is értem.
Hétfőn korán reggel hadba fogtam a fiúkat, a kocsibeálló melletti gesztenyefák alsó ágait kellett levágni, mert már csak hasmánt jutottunk el a kis autóhoz. Gallyazás, kuglira aprítás...kezd kicsi lenni a fatároló. Ha már így neki futottunk a nagy munkának, rendbe tettük az utcafrontot, irtottuk a százával kibújó nyárfákat, füvet nyírtunk.
Mire végeztünk, elkezdett szemerkélni az eső, nehogy tudjak festeni vagy földmunkát végezni, így pihentem, és csak a lakásban molyolgattam. Scennelgettem gyerekeim babafotóit.
Másnap végre derült időre ébredtünk, teraszunkat próbáltam tökéletesíteni, természetesen. Még vennem kellett (vagyis kaptam a terméskövestől, mert szerinte vastagabb köveket kellett volna vennem, hogy bírja a telet is) pár darab lépő követ a kiskapu előtti földre és a fatárolóhoz szélesítésre.
Míg Robinával átmentünk Érdre koktél ruhát venni az esküvőre, Barna földbe küldte az összeset. A napsütést kihasználva lekentem az utolsó réteggel a garázs kaput, már emiatt is nyugodtan alhatok.
Még a terasz építése alatt bőven kitapostuk a füvet, fellazítottam a foltokon a földet, elszórtam a fűmagot, bízván, hogy az egész hétre ígért eső majd felnevelgeti. Estére hajlott az idő, mire maggal-földdel beszórtam az udvart. Másnapra esőt mondtak,ami arra buzdított, hogy még a fatárolóban rakjak rendet, mert már kifelé kéredzkedett az apraja. Elő hát a fűrészeket, kipakolás, új tartó szerkezet gyártása, polcozás, bepakolás. Jééé, mennyi hely lett!
Szerdától Jani új autójának vásárlási előkészületei vették át a főszerepet. Nem, mintha nem lenne megelégedve mostani autójával, csak épp a törlesztő részletek nőttek duplájára, amit még másfél évig fizetve kijönne belőle egy új autó. Így beszámítva beülhet egy újba, felét fizetve csak a mostaninak, fix forint alapon.
Mindeközben naponta 3 órát foglalkoztunk a némettel barátnőmnél, aki felajánlotta, hogy ha van kedvünk Agárdon pihenni pár napot, csak szóljunk és adja a nyaraló kulcsát. Ezen felbuzdulva pénteken Barnabásékkal leszaladtunk Agárdra megnézni a szóban forgót, használati utasításokat értelmezni.

Eljött a Nagy Nap is, Judit esküvője szombaton. Délelőtt készülődés. 1/2 3-kor polgári esküvő utána templomi, majd a mulatozás. Mi Janival hajnal fél 1-kor megszöktünk, indult vissza gépünk, és még aludnunk kellett, hisz estére fordulunk is vissza, csak akkor már kamionnal. / Ami ígéret szerint megrakva, útra készen vár majd! /
A repülés fantasztikus, nem győzök vele betelni. Sűrűn felhős volt az ég, többször átszelve turbulenciát okozott, ilyenkor hirtelen métereket esve rázkódott a gép alattunk. Izgalmas volt nagyon! / Nekem...mondja János, ő annyira nem volt oda érte... :-))) /

Habos-babos csoda :-))

A két és fél órás busz úton Charleroitól Luxemburgig már elnyomott minket a buzgóság a kényelmetlen üléseken. Taxival mentünk a reptérre, ahol nem találtuk a kamionunkat. Még a telephelyünkön volt, a féléves TÜV vizsgáztatást kellett megcsinálni, míg mi szabin voltunk.
Egy öreg traktorra fel kellett akasztani egy pótot, levinni Leudelangeba, ott leakasztani, Jani visszahozta szólóban a traktort, én a mi gépünket. Ami jelét sem adta annak, hogy hajlandó lenne elindulni. Elő a bikakábelt életet lehelni szeretett DAF-unkba. Megkeresni a kofferünket, ismét akasztani, vissza a reptérre, rampára állás, rakodás. Így még aludhattunk is 4 órácskát, mielőtt hajnal 3-kor haza indultunk volna. Az utunk szokásosan telt, én hoztam fél németen át, a 11 terelésből már csak 5 van meg, Jani délelőtt a német szakasz második felét csapta meg, az osztrák határon csere, majd Mosonmagyaróváron a következő csere. Fél 8-ra Ferihegyen voltunk, a szokásos két óra várakozás-lerakás után végre haza mehettünk. Rég voltunk otthon! .-)))

:-)

Kedden reggel újra Ferihegy, Kolozsvári rakodás. Az egyik palettán rongált áru volt, kisebb bonyodalmat okozva ezzel. Fényképezés, vámragasztás, jegyzőkönyv. Nincs sok közünk a procedúrához, csak hátráltatott minket az indulásban. Jani kihasználva a csúszást még telefonon simítgatta az ügyintézést új autójával kapcsolatban.
Közben magyar kollegáktól érdeklődtünk, mi változott a román fuvarral az elmúlt két hétben? "Már a 4-esen kell járnunk Szolnok felé" - volt a vezető hír :-(((
Judit! Kösd fel a gatyád! Új kaland, kihívás...halál szakasz. Tény, nem normálisak arra felé a sofőrök, hihetetlen előzésekbe kezdenek úgy az úrvezetők, mint a kamionosok. Szemből jövő kis autó kamiont előzött, mindkettőnket fékezésre kényszerítve, én lehúzódtam, amennyire tudtam, a szemből jövő kamionnak már le is kellett húznia a gépét a sóderesbe. Nagyon észnél kell lenni, sokkal megterhelőbb, mint autópályán hátradőlni. Ahol jó az út, ott jó még a kétsávos is, ahol viszont rossz, ott a román utakat kenterbe veri...nagyon rossz!
3 és fél óra alatt "ismerkedtem" az új szakasszal (nem sokkal kevesebb, mint autópályán, márpedig nekünk az idő az, ami mérvadó), végül is rosszabbra számítottam. Ha már majd rutinnal hajtom végig a 4-est, akár próbálkozhatok a román utakkal is.

Így utólag: frankfurti kínlódásom eredménye. Sosem felejtem el...

"Későn" olvastam, de nem maradtam le semmiről XD

Heti horoszkóp - Kos

Semmi és senki ne akadályozzon meg abban, hogy belekezdj egy régen dédelgetett ötlet megvalósításába, hisz most minden esélyed és lehetőséged megvan arra, hogy ezt sikerre is vidd. Különösen az esetben, ha munkahelyváltáson, másodálláson, netán saját vállalkozás beindításán töröd a fejed. Ha anyagiakkal összefüggésben is döntened kell, ne halogasd, most biztos, hogy nem fogsz rosszul választani.

Tipp: Lehetnek irigyeid, akik megpróbálnak lebeszélni vagy eltéríteni célodtól, ne hagyd magad

_______________________________________________

Idejét nem tudom, mikor olvastam utoljára horoszkópot (a szkeptikusok nyugodtan mosolyogjanak), ha ezt a hét elején már megtettem volna, talán nem mérlegelek és izgulok annyit (fölöslegesen). Ezzel a pár sorral ismét, mintha tükörbe néztem volna, csak az utolsó sor sántít kicsit. Meg szeretném köszönni mindenkinek, aki drukkolt és bátorított, és meg sem próbált lebeszélni az autó cseréről.

Péntekem egész nap futkosással telt, pedig ha valaki, én nem szeretek sietni, mert nem akarok az életemen végig rohanni. Rengeteg elintézni valóm volt, süti rendelés a délutáni Judit-partyra, gumishoz szaladtam, a Hondán még a téli gumik voltak, vittem a nyáriakat is, de végül mind a kukában kötött ki (7. éve már biztos használtam azokat).
A fölösleges kör után német óra, majd termés követ vettem a kertbe lépegetőnek, amivel már nem az új autót akartam koszolni. Itthon Barnát megkértem, az elképzelésemnek megfelelően kezdje el lerakni, amíg nedves a föld, könnyű vele dolgozni. Közben Robina és Marci kitakarította a kicsi pirosat, csak egy porszívózás-kipakolás, hogy kulturált belsővel adjam le.
Fél 5-re kellett mennem az autó kereskedésbe, de előtte még benéztem az érdi Aldiba, kedves ismerősömnek scenner beszerzést ígértem. Robináékat odafelé kiraktam a Béke téren.
Az autó átadás gyorsan lezajlott, beültem a kis autóba és olyan érzésem volt, mintha kézigránátot nyeltem volna. Bénáztam sokat, míg "ismerkedtem" az autóval. Lányomékat ugyanott felvettem, együtt mentünk a cukiba a sütikért. Onnan a virágoshoz kanyarodtunk, ahol letámadtam a virág kötőt, hogy masnizott-e már autót? Még nem, de gyors ötletelés és kivitelezés után végre hazaértünk.
Jani már várt itthon, Barnával elmentek egy próbakörre, míg én összekészültem az esti Judit köszöntésre.

Robina szivárvány-tortája

Robina volt a sofőrünk, hiszen koccintani mentünk. Esküvői-készülődés-beszélgetés után Rebeka jött értünk, itthon tortázással ünnepeltük az új autónkat.

A fárasztó nap után szombaton Jani szüleinél volt egész napos családi összejövetel. Bogrács-pörkölt és minden földi finomság. Tele hassal már a kávé sem hatott, majdnem elaludtam a széken, mire bezavartak lefeküdni. Kellemetlen vagy sem, 2 órát aludtam vendégségben.
Este még apumnak bemutattam az új "családtagot", mentünk egy kört a városban. Olyan aranyos, ahogy örül az örömömnek. Bármi őrült ötlettel állok elő, ő mindig támogat (akkor is, ha látja, hogy fejjel rohanok a falnak). Hálás vagyok, hogy Ő az Apukám!

Itthon

Első dolgom volt szombaton este internetes használt autó-musrta. Nagyon szeretném már lecserélni 24 éves kicsi pirosomat, többször is neki futottam, de az árak mindig elrettentettek. Megvártam hát a véglegesítésemet, magyar bankok nem szeretik a külföldi adózókat, és alap a határozatlan idejű szerződés. Gondoltam: MOST!
Japán autó mániás vagyok, tizen éves Hondák, méregdrága egyéb gyártmányok. Teljesen reménytelenül nézegettem a pécsi, debreceni, szegedi, soproni és győri hirdetéseket: 2 hét sem elég, hogy körbe autózzam az országot. A fene!
Felmentem a hozzánk legközelebb eső kereskedés honlapjára, és ott szembesültem az ÉN autómmal:

Izgalmas napok következtek: hitelkérelem, elbírálás, autó beszámítás, vizsga, fékbetét csere.
Közben minden nap két óra német tanfolyam, mert muszáj.
Kerítés festés továbbra is, ha az időjárás engedi.
De holnap átvehetem a kicsi csodát. Sosem volt ilyen fiatal autóm. Meglehet, nem új (nekem így is az lesz), de nincs 4 éves. Ha bele gondolok, nem is magamnak veszem, mindhárom gyermekem sofőr már. Őket szeretném biztonságban tudni az utakon. Szerintem megérdemlik!!!

Hazaút képekben

...mert olyan csodálatos!

Első munkanapom - egyedül...

Akár úgy is kezdhetném, Megcsináltam!, de ezt már párszor leírtam.
Miután megkaptam az új szerződésemet, főnökünkkel megbeszéltük a szabi utáni folytatást, majd megkaptuk az új munkánkat: Két autóval Frankfurt, lerakás, felrakás, vissza, én este 8-kor rakodok, Jani 11-kor. Ráhunytam még egy kicsit, 11-kor arra keltem, hogy megmozdul az autó. Janitól érzékeny búcsút vettem, elmentem a papírokért és útnak indultam. Majd nem, mert a reptér kapujából rögtön vissza is küldtek, mert hiányos volt a T1. Tolatás .-)
Az utam Frankfurtig kényelmes volt, senki nem volt az éjszakai autópályán és még az eső sem esett. Nem mondom, volt bennem egy kicsi drukk, ami nem félelemben mérhető. Tök egyedül voltam, egyedül kellett egy fuvarfeladatot elvégeznem. Hajnal 3-kor szokásosan elkezdett nyúlni a szám, de az adrenalin leverte a melatonint. Hajnal 4-re értem a reptérre, rampára állás, papírozás. Mondtam a hölgynek, melyik rampán vagyok, lerakok és rögtön vissza is. Közben jött a rakodóember, ne várjak a CMR-re, majd ő visszaadja, nyissak.
Pik-pak leszedtek, és átirányítottak a rolós rampa mellé, bontsam az oldalát! Mi??  Beirányított bal szélre (tolatás!), melyik oldalát bontom? Bal. Elnézést, akkor toljak át a jobb oldalra. Kibontottam az oldalát, oszlopokat elhúztam, targoncás megemelte a szerkezetet, ami nem fért be a ponyva alá, mert magasabb volt. Itt már a könnyeimmel küzdöttem, felemeltem a tetőt. Szumma, 4 szerkezet (valami gépek) felkerültek a platóra, zártam az oldalát. És még álljak vissza (tolassak)  rampára, mert kapok még egy kevés dobozt is. Ekkor már a hátamon is csurgott a víz, hajamból csöpögött. Rendes volt a rakodófiú, segített, ahol csak tudott. Közben beszélgettünk (németül), ki-honnan? Ő macedón, kollegája lengyel. Én magyar vagyok. Közben agyon dicsért, ahogy dolgoztam, spanifereztem, ponyváztam. Mire készen lettünk, már esküdött, hogy ő csak magyar lányt fog feleségül venni. :-)
Dobozok után zártam az autót, papíroztam, vámzárat feltettem. Behuppantam az ülésbe, már csak vissza kell mennem.
Hazafelé eleredt az eső,  egy kihajtóban  nyírták a szegélyt, persze a külső íven, mert nekem ott kell kanyarodni. Amikor Luxemburgban megláttam a Cargo Center kihajtóját, sírva nevettem: megérkeztem!
A legizgalmasabb fuvarom volt.
Janival folyamatosan értekeztünk telefonon, már Triernél jártam, mikor mondta: "Beszéltem a diszponenssel, azt mondta, amiért ilyen ügyes voltál, még ma egy ugyan ilyen fuvar belefér." Már majdnem bekajoltam, mikor rájöttem, hogy csak ugrat. Szerintem neki nagyon tetszett az én fuvarom. Hölgyek, akiket láttok kamionnal, dobozossal járnak, kímélik őket a ponyvázástól. Hát erre mit mondjak? Jól belecsöppentem a közepébe.
De meg van, kész van, most várok a lerakásra. Oldalbontás :-)

Holnap repülünk haza!!! Addig még kipihenem az éjszaka fáradalmait. Csóka!!

Barcelona-Zaragoza-Madrid

Szombat éjfél lett, mire útnak indultunk. Ha tudtam volna, rápihenek, de kora délután még nem tudtam aludni, este 8-kor meg már nem láttam értelmét. Jól meg is szívtam, gyötrelmes éjszaka volt. Épp elég fáradt voltam ahhoz, hogy zavarjon (nagyon zavarjon) az eső a láthatatlan felfestéses úton.

Alig vártam, hogy túlérjek Metzen, Nancyn és autópályán haladhassak. Az eső szakadatlan esett, és miután 4 óra vezetés után kiálltam, szinte azonnal el is aludtam. 6 és fél óra múlva keltett Jani, valahol ő is kiállt 2 órát aludni. Francia pályán magyar kamionnal kergetőztünk, az gyorsabb volt, viszont a kapuknál készpénzzel fizetett. Két kapunál is beértem, visszakerültem előre, míg utol nem ért megint. Cb-n beszélgettünk közben, ki-hova-honnan, melyik cégnél stb...

Spanyol Vadnyugat

 Jonghuerában meg akartunk állni vásárolni, de ott is úgy szakadt az eső, hogy lemondtunk a shopingolásról. Én bevertem a szunyát megint, arra keltem, hogy egy spanyol rendőr nem enged tovább menni. Egy órára voltunk Barcelonától. Magyaroktól megtudtuk, ha nagy a forgalom, gondolnak egyet és kiírják a fénytáblára, hogy kamionstop mindenkinek! Ennek lettünk áldozatai, de legalább már sütött a nap, és Matyinak is volt ideje bennünket utolérni.
Reggel a lerakón találkoztunk, minket hamar leszedtek, mert az áru maradékát hoztuk csak, Matyi autója volt tele maroknyi apró dobozokkal, legalább 4 óra, mire kiadogatják.

Matyi úgy várta, mint egy gyerek, hogy bemenjünk a városba vásárolni, így tehát leakasztottunk és a legközelebbi Carrefourbe elmentünk traktorral. Közben beszélgettünk és nagyon élveztem, hogy már nem maradok ki a társalgásból. A Carrefourban mutattam Matyinak egy kerti grillt, hogy olyat szeretnék, építgetem a kertünket, nálunk Magyarországon 100 €-ba kerül, ami ott 200-ba. Vettünk némi kaját, gyümölcsöt, jó kis San Miquel kartonszám, ami meg kell, hogy várjon minket a kamionban szabi után, mert hazareptetni nem tudjuk. Elköszöntünk Matyitól, nekünk Madrid a második lerakónk, Matyi meg még nem tudta, merre indítják tovább.

Holdbéli táj Zaragoza után

Elvileg 8 órára voltunk Madridtól, az út Zaragozán át kietlen holdbéli tájakon vezetett (itt üzenem Mártinak, na ez unalmas!!), Zaragoza előtt, -ban és utána is útépítések tömkelege, többet számoltam, mint Nürnbergtől Trierig. Már hintamérgezésem volt a hegyektől, le-fel, erős kanyarokkal. Másfél órával Madrid előtt atdtam át a kormányt Janinak, hogy ő keressen címet. Annyi volt a kísérő papíron, hogy reptér, WFS rampa. Egész reptér környékén nem táblázzák a cargo részt.

Gyűrűzik a válság. Mást sem látni Madrid felett, csak darukat

Többszöri nekifutásra, fizető kapun be-ki, rendőri útbaigazítás ellenére sem leltük az átkozott áruátvételi zónát. Mondom: sehol nincs táblázva! Aztán egy körforgalomban tétlenkedve mellénk villogott egy rendőr autó, próbált Jani érdeklődni, mire az felcsapott safety carnak és behozott a cargo részre, miután még egy kicsit szédelegtünk a városban. Sose találtuk volna meg. Kellő várakozás után, 4 óra múlva szedtek le minket.

..és vissza

Ma reggel kaptuk meg az utasítást, üresen Marseille, szerdán ott rakodunk reggel és este, mielőtt visszaindullnánk Findelbe. Jani indult hazafelé ugyanazon a tereléses, hullámvasutas, kopár vidéken (Mártinak üzeni: IGENIS UNCSI!)

Talán csak egy kerékpározó zavarta meg a látvány egyhangúságát, aki az autópálya leállósávjában igyekezett valahova. Döbbenet, nem?
Már én hajtottam a lovakat, amikor szóltam Janinak: "Nézd, azok nem felhők!" Erdőtűz volt, nem kicsi, óriási szélviharban könnyen terjedhetett. Olyan állandó oldalszelünk volt, hogy nem csak a ponyva homorított, de még a pótkocsi szerkezet is görbült.

Onnantól szemből csak tűzoltókat láttunk, de addigra már több száz kilométerre vitte a szél a vastag füstfelhőt.
Francia határ előtt Figueresben megálltunk tankolni, némi élelmet vettünk magunkhoz. Onnan még 5 óra Marseille, valamikor 11 után érünk csak oda. Reggel 11-kor jár le a pihenőnk, a holnapi második felrakónk este 8 óra. Ha ekörül el is tudunk indulni, jó eséllyel csütörtökön reggel Luxemburgban lehetünk. Hujj, de izgalmas! Azért még fogok aludni ma éjszaka :-))

2011.07.21.

Reggeli felrakónk után átálltunk Marignane-ba, átunatkoztuk a napot, esti 8 órás felrakóból 10 óra lett. Sebaj. Belerepültem az éjszakába, Lyonnál adtam át a kormányt Janinak. Onnantól rákezdett az eső is, 7-kor visszaültem a volán mögé és már napsütésben gurultam be Luxemburgba. A határon csörgött a telefon: feltétlen keressem fel Herr Struppot. Feltétlen, hiszen ma van az utolsó munkanapom....

Kívántál már te is?

25.-én lesz pontosan egy éve, hogy elkezdtem gondolataimat papírra vetni. Eddigi látogatottság: 4880.
9 hónapja dolgozom, mint kamionsofőr. Eddig együtt megtett kilométerünk: 150350.

Emlékszem az első utamra: Amszterdam felé vettük az irányt, Brüsszelig "vittem" /ha jól emlékszem, engem vitt az autó :-)))/, hajnalban indultam és nem voltam álmos. Menet közben ismerkedtem a szerkezettel, tempomat, bubu, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Első gyorshajtásom, mert azt hittem, a sebességhez beállított motorfék megfogja az autót a 8%-os lejtőn. De nem tette, 100-al értem le, a tachográf már karcolt is.
Első haza utunk: éjszaka át Ausztrián olyan ködben, hogy az orromig sem láttam. Ma is azon csodálkozom, hogy a csudába tudtam pl. a bécsi erdőn átevickélni úgy, hogy le sem vettem a szemem a szaggatott vonalakról.
Arra is emlékszem, milyen sokára tudtam csak távolabb nézni, táblákat észrevenni.
Izgalmas, nagyon izgalmas kalandok voltak.
A rinya az első kiadósabb, megmaradós havazáskor, már álltam is ki, hogy én ezt nem bírom. (Spanyolországban!)
Oestendében tükörjégen elindulás.
Remegve vártam az éjszakai csalagutas vonatozást és, hogy végre virradjon Anglia felett. Balra tarts vezetés. Csudi jó dolog ám! Végig mosolyogtam az utat, fantasztikus volt! Aberdeenben hószakadás, tengerpart.  
Szép emlékek, mindennapos félelmekkel. Aztán, ahogy tavaszodott már észrevettem a csodálatos tájakat is.
Spanyolország, Portugália. Nizzai strandolás.
És a repülőút! Az érzés, amikor nem tudod, hogy a gyomrod vagy az agyad jön ki a füleden. Ott fent, onnan szemlélődni...na annál sem sok csodálatosabb van.
Gyönyörű 9 hónap! Sosem felejtem el. Ha csak ennyi jutott volna, már elégedett lehetek.
Cigányélet, keserves élet? Nem, nem, ha élvezed, amit csinálsz, nem az. Minden nap egy újabb kaland, elszakadva az irodai széktől. Kinyílt a világ. Végre igazából szeretem, amit csinálok.

...mert igenis teljesül!!

Egy évnyi sikertörténet?
Herr Strupp elém rakta az új, határozatlan időre szóló szerződésemet.
¨¨
¨¨
¨¨
Kívánjatok! Merjetek nagyot kívánni! Merjetek elindulni az úton, bármennyire is rögösnek látjátok, képtelennek.

Én sem vagyok szuper különleges képességekkel megáldva.  

Sikerülhet Neked is!

Még egy hét a szabiig

Újra vegyes érzelmek kavarognak bennem. A héten egy(!) Kolozsvárt ütöttünk, haza felé a határon találkoztunk a másik magyar párossal, újra elláttuk őket jó tanácsokkal, szerda reggel voltunk Budapesten. Magyar kollegáktók úgy értesültünk, csütörtök este vagy péntek reggel lesz legközelebb rakodás. Felhívtuk Luxemburgot, mi a feladat? 45 órás pihi, csütörtök este jelentkezzünk. Ollé! Még van mit festegetni!
Majd kaptunk egy pénteki bécsi-linzi felrakót, irány Findel. Na most mi van megint? Bécsben újra pótot cseréltünk, otthagytuk a koffert, ponyvást húztunk tovább. Ekkor már világos lett, szabadság előtt nekünk nem lesz több Kolozsvár. Linzben találkoztunk a másik párossal (Robi magyar, Michaela német leányzó), akiknek Bécsben hagytuk a kofferünket, szabadságunk alatt ők hurcolják a román árut.
És mi? Ma reggeli érkezésünk után felmentünk a diszponensekhez, rögtön kaptunk egy Barcelona-Madridot. Húú, rég jártunk arra. Aztán lent, míg Jani beszélgetett egy kollegával, nekem eszembe jutottak a repjegyek. Internetes utasfelvételnek a lényege, 7 nappal indulás előtt lehet kinyomtatni a beszállólapot. De itt? Hol? Visszamentem hát egyedül az irodába, elmondtam Andrénak, az lenne a kérésem, hogy míg otthon voltunk, nem küldték a repjegyet, ha megjön, elküldeném e-mailben, legyen olyan szíves kinyomtatni. Meg a buszjegyeinket is Charleroi-ba, mert azt is interneten rendeltem, otthonról, luxemburgi járatot. Buszjegyeket átküldtem neki mailen, kinyomtatta, a repjegyeink pedig valószínű csak holnap jelennek meg a Wizzair oldalamon. Azokat fiam fogja e-mailezni. "Keine problem". Matyi ott állt mellettem, míg beszéltem (ő német kollega, de már említettem korábban), majd rámnézett kerek szemekkel: "Es ist gut!" Együtt kávéztunk majd ebédeltünk a kantinban. Jön velünk Barcelonáig, de mivel ő egyedül van, sehogy nem tudjuk megoldani, hogy vasárnap este együtt shopingoljunk spanyolban.
Ezek eddig jó dolgok...csakhogy...és ez sokadik para...Csütörtökig érvényes a munkaszerződésem. Tudjátok, ez milyen érzelmi viharokkal jár. Októberben 3 hétig "utas" voltam a fülkében (szétizgultam magam, mert felégettem magam mögött mindent, hogy itt lehessek) mire felvettek 6 hónapos próbaidőre dolgozni. Január végére ígértek egy felülbírálatot, ami "elmaradt", de a zabszem előtte napokkal felcsúszott. Április végén újabb pár nap izgalom, akkor új 3 hónapos szerződést kaptam enyhe dorgálás közepette. És most itt van megint: 5 nap! (Matyi sutyorgott valami megnyugtatót, de azt csak hétvégén árulom el). Nagy ám a tét. Óriási. Egy hete erről beszélgetünk otthon is a gyerekekkel, Janival a fülkében. Próbálok nem idegeskedni, bevetem a pozitív gondolkodás minden fortélyát. Nagy dolgokat elérni. Tudni, hogy mit akarok, hogy mi jó nekem. Persze felvetődik megint, hogy itt maradásom kérdése már rég el van döntve, nem ezen a pár napon teszek érte bármit is. Az elmúlt 9 (!) hónapban már megtettem, amit figyelembe vehetnek. Nem sokára kiderül. Egy a tuti, szombaton hazarepülünk. Felhők felett, ahol nincs más, csak a színtiszta nyugalom.
És most irány Spanyolország! /fürdőruha nélkül :-o

/No para/

Üdv Luxemburgból!

Mostanában minden másnap vagy harmadnap otthon vagyok, így közvetlen kapcsolatot tartok szeretteimmel, háttérbe szorult a blogírás. Persze, tudom, vannak emberek, akiktől elszakadtam, ők rám néznének néha, vannak, akik csak a sztorik kedvéért olvasgatnak. Tőlük kérek elnézést, hogy ritkult az írás. Ha otthon vagyok ritkán alszom, egyrészt (javarészt) a terasz beépítésének elő munkái foglalnak le.

Még csak festegetünk

Gyerekeimmel rengeteget festegettünk (lazúrral vontuk be a frissen gyalult oszlop-, tető- és korlát elemeket. Egy réteget kapott összeszerelés előtt, mihelyt állt a szerkezet, lányok lekenték még egyszer, én csütörtökön harmadszorra, mert még nem találtam igazán jónak, szépnek. Harmadik rétegre mondom azt, hogy na, már látszik valami. Egy hét alatt készült el a "nyári lak", ahogy a korlátok is a helyükre kerültek a kiskapuval, lomtalanítottuk, takarítottuk, beköltöztük.

Épülget szépen

A magasított korláttal macskamentesítettük a területet, biztosítva ezzel a szabadban teregetést. A kinthagyott székeket, asztalt sem sározza többet a cicó, nem borogat fel semmit. Robina kedvenc állata nagyobb és lustább, mint Garfield, az asztalosok kétkedtek képességeit illetően. Váltig állították, hogy a korlát nem védi meg a teraszt a macskától. Dehogynem. Ez a cica azt is megfontolja, elég éhes-e ahhoz, hogy felugorjon a 80 cm magas asztalon lévő eledeléhez. Három nappig nyávogott a kirekesztett állat, mire is feladta a kuncsorgást. Robina ácsolt neki egy macskalakot, dekopír fűrésszel nyílást vágott egy bútorhátlapon, felszögelte, kibélelte. A nyau meg boldogan birtokba vette.

És így van kész!

Másrészt az otthon töltött időmet negatívok scennelésével töltöm. Aputól szatyorszám hoztam el Fortepan negatívokat, némelyikről azt sem tudom, mi van rajta. Vadul keresgettem a neten negatív scennert, mire Lackó "fiam" elárulta, az ő HP-je filmadagolós! Ez az! Kis bénázásos telepítés, ismerkedés után /napokban mérve .-))/ végre sikeresen elkezdhettem a 30-40 éves képek újraélesztését. Érdekes, izgalmas és időigényes feladat, nagyon élvezem, nem tudom megunni.
Tehát, csak időm nem marad a blogírásra. Másik, amiről azt hittem, pihentetésre kényszerít majd: ugyan mi izgalmasat írhatnék a monoton (Márti szerint uncsi) román utakról?

Befejezetlen, elhagyott házak százával

 Lassan kezd állandósulni a menetrend, este rakodunk, hajnalra lent vagyunk, ritkábban üresen haza indulunk, és még aznap este otthon lehetünk, gyakrabban este vissza is raknak bennünket (9 óra pihi-alvás után), harmadik nap hajnalán fent vagyunk Pesten. Már megszoktuk a román "biztonságot": iratokat leadni, fénykép (ha én alszom, márpedig alszom hajnalban, /miért is nézelődnék a sötét éjszakában?/, mikor leérkezünk, nem keltenek fel!) raktárban számolgatni a rakodott ládákat, mágneskapu. Román kollegák: a portás szót ért velünk magyarul, bent a cégnél már csak román beszédet hallani. Értik minden szavunkat, de úgy tesznek, mintha nem. Utolsó alkalommal a biztonsági őrrel beszélgettem ládarakodás közben: Én magyarul kérdezősködtem, ő románul válaszolt. Néha "véletlenül" belekevert egy-egy magyar szót! Mondtam: -"Értettem ám"! Jól elvagyunk, messziről mosolyognak, nem reklamálunk a hülye szokásaik miatt, segítjük egymást a munkában.

Kolozsvár peremkerület

Haza felé sosem alszom és sosem eseménytelen az út. Egyik alkalommal Körösfő előtti szerpentinen 4-5 román kis autó utolérte egymást, félpályás útlezárás, és ki irányítja a forgalmat?: a stoppos Kovács János rendőr! Megismert minket, intett, nagyon mosolygott.
Minden világosban történő utazás során úgy csodálkozom a tájon, mint aki először látja. Hiába tudom már kívülről a falvakat, erdőket, emelkedőket, bámészkodásom alkalmával még mindig felfedezek valami újat, amit nem vettem észre eddig. Fényképekkel visszadni a látványt nagyon nehéz, Jani 90-es tempójával mire észreveszek valamit, már rég tova suhantunk.

Nagyon belendültek, de nem lett kész

Kamerázni kellene végig az utat, hogy értsétek a döbbenetemet vagy épp csodálkozásomat. Döbbenek azon, mennyire elmaradott, mennyire nem uniós, csodálkozom, hogy mégis van benne szép. Ja igen! Kifelé menet csak annyi a várakozási idő, amíg 5-el átgurulunk a tankcsapdákon, sem a mérleges, sem a határőr, sem a vámos nem tart fel bennünket. Haza irányban 3 és fél óra a várakozás!! Vámosok tartják fel a sort magyar oldalon, valami adózatlan gabonát keresnek. Jót is tesz a vezetési időnknek.

..és, ha nem fogyott el a pénz

Otthon a magyar spedícióval mindennapos kapcsolatot alakítottunk ki, gyakran hamarabb tudjuk, mikor indulunk legközelebb, mint a távoli munkaadónk. Igyekszünk mindent megtenni, hogy a legnagyobb megelégedéssel képviseljük a cégünket. Problémák így is akadnak a "beugrós" párosokkal, akik nem tudják lekommunikálni a feladatot, bonyodalmat és kellemetlenséget okozva ezzel. Nagyon rácsodálkoztunk a csütörtöki lerakás után (magyar speditőrtől tudtuk, szombaton este lesz legközelebb rakodás), hogy pénteken kaptunk egy Linz-Findelt. Nem tudtuk mire vélni, különösebb magyarázat nélkül. Itt Luxemburgban derült ki, újra pótkocsit cserélünk (már a harmadikat próbáljuk), sofőr kártyát leolvastatjuk, és indulunk is vissza Bécsbe, hétfőn újra Kolozsvár irányába fordítjuk a kamiont. Azt is tudjuk, két magyar kollegát összeültetnek, küldik utánunk őket második autónak, mert sűrűsödnek a fuvarok. Magyar a magyarral jobban szót ért.
Na ennyi volt az elmaradt beszámoló. Holnap otthon! Pusza mindenkinek!

Külön fejezet a keddről: Egy szeretetteljes nap

A facebookos Batta-archiválás közben megismertem egy battai fotóst. Amolyan hozzászólásos netes ismeretség. Barátnőm közelgő esküvőjére fotóst keres, így megkérdeztem, elvállalná-e? Küldött próba fotókat, keddre pedig próba fotózást beszéltek meg. Gondoltam, ha otthon leszek, ideje, hogy megismerjem Batta elismert fotósát.
Judithoz kifelé menet mindig bekukkantok "öreg" autómentős "barátomhoz", ha látom mozgolódni az udvaron, megállok egy üdvözlésre. Mielőtt belevágtam volna a kamionozásba, elmentem Laci bácsihoz is, elmondtam nekik elmebereg ötletemet, anekdotáztunk, biztattak, aranyosak voltak. Lelkemre kötötték, feltétlen lássanak néha! Hát most kint tevékenykedett Laci bácsi az udvaron, satufék, visszatolattam, "Juditkám gyere be egy kávéra". Sikerült közel egy órát elidőznöm, kinél-mi újság a családban, megbeszéltük, megszorongattak, aztán vigyázzak ám magamra!
Juditnál nagy találkozás: fotósunk belépett a kapun, Judit üdvözölte, kimentem én is illőképp fogadni. Meglepődni sem volt időm, Lackó megszorongatott köszönésképp.
-"Judit! Esküszöm, most látom életemben először ezt az embert!"

Judit&Judit

Jócskán időztünk ott is, nagyon jól éreztük magunkat míg a gép kattogott. Majd Lackót felvittem az autószerelőjéhez, Zoli bácsihoz. Őt régről, még Hyundai-os koromból ismerem. Megálltunk a kapu előtt, még beszélgettünk volna, Zoli bácsi az autó fékezésre kijött. Akkor fordultam felé, azt a döbbenetet, amit akkor láttam az arcán, leírni nem tudom:
-"Juditkám, azt csicsergik a verebek, kamionos lettél!"

Zoli bácsival

Elidőztem itt is egy kicsit a beszélgetéssel.
Ez egy ilyen este volt. Tele szeretettel. Tele öleléssel. Fantasztikus volt! Köszönöm mindenkinek!

Változás az életünkben (2011.06.26.)

Nem szép dolog, hogy az elmúlt több, mint 3 hét eseményeinek leírásával csak érintette a tollam a papírt.
Nagy volt a bizonytalanság, az ide-oda küldözgetés.
Ugye azt még nyomon követhettétek, hogy május közepén egy gyönyörű, muzeális malomban kibéreltünk egy szobát, ahova pihenő időnkben elbújhattunk a reptér zaja elől. Nagyon szerettem, könnyebben, gyorsabban teltek az úton töltött órák, napok, mert tudtuk, utána mintha "haza mennénk".
Valenciai utunkon ért utol a hír bennünket, lenne egy itthoni munka, körvonalakban felvázolták, vállaljuk-e? Vissza utunk azzal telt, hogy mérlegeltünk. Findelben munka adónkkal aztán átbeszéltünk minden apróbb részletet, 07-én indul a fuvarozás. Mielőtt haza küldtek volna bennünket, kirohantunk a malomba, felszámoltuk a szobát. Két hetet laktunk ott.
Az első próba útról tudósítottalak benneteket. Azóta próbáltak Budapest közelben tartani bennünket, (míg átépítették a rampát), ha élesedik a dolog, kéznél legyünk. Egyszer mégis sikerült felautóznunk egészen Findelig, de fordítottak is vissza Bécsig. Ezt is tudjátok még. A héten, hétfőn ütöttünk egy Bécset, üresen haza, kedden otthon (ez külön fejezetet érdemel), majd szerdán kezdtük a kolozsvári fuvarozást.

Királyhágó, a túlméretes két sávot elfoglalt. A safety car előrement, lezárta a szembe forgalmat.

Leírtam a rossz utakat, a borzalmas közlekedési "morált", ami rossz szó, mert nem tudom minek nevezhető az eszetlen vezetés. Eleinte azt hittem, bajom lesz a pihenéssel, én kezdek hazai földön, Jani oda-vissza áttekeri a román szakaszt, amin, minőségére tekintettel, pihenni lehetetlen. Kolozsváron, ha megváratnak a lerakással talán másfél-két órát alhatok, mielőtt magyar honban újra kézbe vehetem a kormányt.

Két túlméretes. Szűk utakon kicsit volt akadályozva a forgalom.

Szerdán este 10-re rendeltek be Ferihegyre, csütörtök hajnal 1-kor raktak meg, itt rögtön aludhattam 3 órát. Négy óra magasságában átadtam Janinak Ártándon a volánt, Oradeából nem emlékszem, hogy értünk ki. .-)) Nem emlékszem az erdei szlalomra, a minősíthetetlen zötyögésre, rázkódásra, fülkebillenésre. Arra keltem, hogy Kolozsvár előtt egy megállásra kényszerítő kereszteződésben felkéredzkedett egy stopos! A hangos magyar szóra keltem, majd nyílt a jobb oldali ajtó és beült egy rendőr!! Gyorsan észhez tértem, a döbbenet józanított. Mi van? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek? Egy barátságos körösfői magyar ajkú rendőr, aki hálálkodott a fuvarért. Aznap 2 és fél órát vártunk a lerakásra, amit szintén átaludtunk, üresen indultunk is haza. Így nem is olyan nehéz, gondoltam. Haza felé kis malőr a határon: első büntetésünket fizettük ki. Állítólag a határ előtti kúton van egy 5 tonnás tábla, ami kiterel bennünket a kútra. Ezt mi nem láttuk, előző utunkon sem tértünk ki, és különben meg minek lenne akkor ott a mérleg? 50 Euros büntetésről kezdett beszélni a határ rendőr, majd, mivel ketten voltak, 20 Euroért átengedtek minket. Éjjel fél 11-re értem Ferihegyre, úgy tudtuk, pénteken délután újra rakodjuk Kolozsvárt. Aztán szóltak, hogy késik a gép, szombat délután indulhatunk csak.

Na ilyet sem láttam még. Felhő, körülötte kék égbolt, csücskéből kilóg a szivárvány.

Szombaton, ahogy felértünk a reptérre, már raktak is, 6-10-ig Ártándra értem, Romániában szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 10-ig van kamionstop, tehát állás nélkül folytathattuk az utat. Vagyis csak Jani, mert megint "magára hagytam", hajnal fél 5-re üresek lettünk. Útnak indulni már nem volt értelme a kamionstop miatt, inkább a cégnél parkolunk, mint valahol útszélén. Mondanom sem kell, átaludtuk a napot .-)) Most várjuk az este 10-et, hogy haza mehessünk, reggel 6-ra otthon leszünk.

Jó lesz ez, ha beáll rendszeresen, tudni fogjuk, mennyi időt oszthatunk be magunknak. Az elmúlt két hét munkája nem volt valami sok, többet voltunk otthon, mint a fülkében. Igaz, várakozással teli, indulásra készen mindig, mert majd délután, majd holnap, még ők sem tudják, majd hívnak. A sok szabadidőmben elkészült a fatároló (nem az én érdemem), viszont a pakolászás, rendrakás a teraszon gyermekeimet is dicsérik. Barna fiam lecsiszolta a kerítést, festegettem, az épülő fedett terasz elemeket pácolhattam. Ha Nyugat-Európát járnánk, két hetenként lennénk itthon másfél napra, erre nem lenne időm. Kamionos barátnőm kérdezte, nem lesz uncsi állandó Románia? Nem sajnálom otthagyni Spanyolországot, Portugáliát, Belgiumot stb? De, lehet. Meg lehet mérlegelni, valamit valamiért. Jóllehet, kevesebb munkával kevesebb lesz a pénzünk is, viszont több időt lehetek otthon a szeretteimmel, több időm jut a házra is, és ha csak minden másnap alhatok a saját ágyamban, merülhetek nyakig egy kád forró vízben, az viszont felbecsülhetetlen!
Holnap folytatom a korlát elemek pácolását, szerda magasságában jönnek az asztalosok teraszt építeni. Kicsit megkésve ugyan, de elkezdtem képekben megörökíteni a nagy átalakulást. Nagyon várom, hogy két év ott lakás után végre használni és élvezni tudjuk a teraszunkat.