...

Nem tudom, hogy akarom-e folytatni a blogot és meddig. Csak azt, hogy ez most nagyon kikívánkozik belőlem, nem tudok megbirkózni vele. A gyerekeimmel (barátaimmal) sem beszéltem még meg, talán kímélni akarom őket? Nem is tudják. De ezt egyedül nem bírom feldolgozni...

Két igaz barátnőm van. Az egyiket terelgetem a "tudás" felé, a másik már rég tudatában van.

És Ő, a Drága, aki hiszi, hogy a dolgok nem véletlenül történnek, aki hiszi az Angyalok vigyázását, akit csak mosolyogni láttam, aki élvezte az Élet adta legapróbb örömöt is, egyik napról a másikra deréktól lefelé megbénult. Dokik szerint gerincvelő infarktus. Sosem hallottam, de tényleg létezik...
Ősszel durrdefektes balesete volt, megpördült, két fa közé ékelődött az autója. Látszólag sértetlenül kiszállt az autóból, a nyakszirtjénél érzett "forróságot". Aztán élte tovább az életét. Munkát hajszolt, mint mindenki. Németországban állt "cselédnek". Tragédiába torkollott. Az utolsó két hétben minden reggel már fájdalomcsillapítókkal kezdte a napot.
...én, én el sem tudom képzelni Őt kerekes székben, de még magatehetetlenül sem. Őt, aki gyerekeket tanított, masszírozta a fáradtakat és ontotta magából az életbölcsességeket.
EZ NEM IGAZSÁG!
És nem lehetek mellette, nem foghatom a kezét, nem segíthetek neki, csak a gondolataimmal, a szeretetemmel.
HAZA AKAROK MENNI! Megölelni Őt, adni neki mérhetetlen energiámból.