2010.10.29.

Hiába álltunk éjfélkor rampára, csak péntek hajnal 1/2 3 után tudtunk elindulni. Ezt onnan tudom, hogy Jani mesélte. Egyig intenzíven szolidáltam vele, majd megadtam magam a melatoninnak. Mikor először kinyitottam a szemecskéimet, visszateremtett álomországba, hogy van még két órám, aludjak nyugodtan. Én meg szófogadó nagylány vagyok. 7 előtt átvettem a kormányt, 1/2 9-re a lerakón voltunk, bundás hegyi úton mentem a címre, városon keresztül. Nem volt semmi, volt egy két fennakadás, a cél előtt átadtam a volánt, míg a telepre értünk.4 ládát kaptunk, amszterdami lerakó, az egyik majd 3 méter magas, a tetőt is meg kellett emelni, Jani gurult rá a targoncán lévő ládára. Ez is izgalmas volt. Mire újra elindultunk, a délutáni forgalom jutott a német autópályán, Stuttgartig staukban hoztam az autót. Onnan Jani jött (én szunyókáltam), Frankfurt után valamivel álltunk meg, két órát aludni. Megint hajnal lett, mire elindultunk. Az éjszakai sötétben sokkal gyorsabbnak tűnik a sebesség, eleinte csak 83-84-el jöttem, majd felkapcsoltam a tempomatot 86-ra. Megállás nélkül 4 óra 20 percet jöttem, Hajnal 6-kor Ultrechben ébresztettem Janit, hogy lejár a vezetési időm, és még volt fél óra a reptérig, át kell vennie a kormányt. Én K.O. vesztese voltam, ájultam az ágyba, legközelebb arra riadtam, hogy Jani végzett a lerakással, és egy reptér közeli parkolóba hozta az autót kivenni a jól megérdemelt pihenésünket. Akárhogy nézzük, 29 óra munkaidő van mögöttünk.