Külön fejezet a keddről: Egy szeretetteljes nap

A facebookos Batta-archiválás közben megismertem egy battai fotóst. Amolyan hozzászólásos netes ismeretség. Barátnőm közelgő esküvőjére fotóst keres, így megkérdeztem, elvállalná-e? Küldött próba fotókat, keddre pedig próba fotózást beszéltek meg. Gondoltam, ha otthon leszek, ideje, hogy megismerjem Batta elismert fotósát.
Judithoz kifelé menet mindig bekukkantok "öreg" autómentős "barátomhoz", ha látom mozgolódni az udvaron, megállok egy üdvözlésre. Mielőtt belevágtam volna a kamionozásba, elmentem Laci bácsihoz is, elmondtam nekik elmebereg ötletemet, anekdotáztunk, biztattak, aranyosak voltak. Lelkemre kötötték, feltétlen lássanak néha! Hát most kint tevékenykedett Laci bácsi az udvaron, satufék, visszatolattam, "Juditkám gyere be egy kávéra". Sikerült közel egy órát elidőznöm, kinél-mi újság a családban, megbeszéltük, megszorongattak, aztán vigyázzak ám magamra!
Juditnál nagy találkozás: fotósunk belépett a kapun, Judit üdvözölte, kimentem én is illőképp fogadni. Meglepődni sem volt időm, Lackó megszorongatott köszönésképp.
-"Judit! Esküszöm, most látom életemben először ezt az embert!"

Judit&Judit

Jócskán időztünk ott is, nagyon jól éreztük magunkat míg a gép kattogott. Majd Lackót felvittem az autószerelőjéhez, Zoli bácsihoz. Őt régről, még Hyundai-os koromból ismerem. Megálltunk a kapu előtt, még beszélgettünk volna, Zoli bácsi az autó fékezésre kijött. Akkor fordultam felé, azt a döbbenetet, amit akkor láttam az arcán, leírni nem tudom:
-"Juditkám, azt csicsergik a verebek, kamionos lettél!"

Zoli bácsival

Elidőztem itt is egy kicsit a beszélgetéssel.
Ez egy ilyen este volt. Tele szeretettel. Tele öleléssel. Fantasztikus volt! Köszönöm mindenkinek!

Változás az életünkben (2011.06.26.)

Nem szép dolog, hogy az elmúlt több, mint 3 hét eseményeinek leírásával csak érintette a tollam a papírt.
Nagy volt a bizonytalanság, az ide-oda küldözgetés.
Ugye azt még nyomon követhettétek, hogy május közepén egy gyönyörű, muzeális malomban kibéreltünk egy szobát, ahova pihenő időnkben elbújhattunk a reptér zaja elől. Nagyon szerettem, könnyebben, gyorsabban teltek az úton töltött órák, napok, mert tudtuk, utána mintha "haza mennénk".
Valenciai utunkon ért utol a hír bennünket, lenne egy itthoni munka, körvonalakban felvázolták, vállaljuk-e? Vissza utunk azzal telt, hogy mérlegeltünk. Findelben munka adónkkal aztán átbeszéltünk minden apróbb részletet, 07-én indul a fuvarozás. Mielőtt haza küldtek volna bennünket, kirohantunk a malomba, felszámoltuk a szobát. Két hetet laktunk ott.
Az első próba útról tudósítottalak benneteket. Azóta próbáltak Budapest közelben tartani bennünket, (míg átépítették a rampát), ha élesedik a dolog, kéznél legyünk. Egyszer mégis sikerült felautóznunk egészen Findelig, de fordítottak is vissza Bécsig. Ezt is tudjátok még. A héten, hétfőn ütöttünk egy Bécset, üresen haza, kedden otthon (ez külön fejezetet érdemel), majd szerdán kezdtük a kolozsvári fuvarozást.

Királyhágó, a túlméretes két sávot elfoglalt. A safety car előrement, lezárta a szembe forgalmat.

Leírtam a rossz utakat, a borzalmas közlekedési "morált", ami rossz szó, mert nem tudom minek nevezhető az eszetlen vezetés. Eleinte azt hittem, bajom lesz a pihenéssel, én kezdek hazai földön, Jani oda-vissza áttekeri a román szakaszt, amin, minőségére tekintettel, pihenni lehetetlen. Kolozsváron, ha megváratnak a lerakással talán másfél-két órát alhatok, mielőtt magyar honban újra kézbe vehetem a kormányt.

Két túlméretes. Szűk utakon kicsit volt akadályozva a forgalom.

Szerdán este 10-re rendeltek be Ferihegyre, csütörtök hajnal 1-kor raktak meg, itt rögtön aludhattam 3 órát. Négy óra magasságában átadtam Janinak Ártándon a volánt, Oradeából nem emlékszem, hogy értünk ki. .-)) Nem emlékszem az erdei szlalomra, a minősíthetetlen zötyögésre, rázkódásra, fülkebillenésre. Arra keltem, hogy Kolozsvár előtt egy megállásra kényszerítő kereszteződésben felkéredzkedett egy stopos! A hangos magyar szóra keltem, majd nyílt a jobb oldali ajtó és beült egy rendőr!! Gyorsan észhez tértem, a döbbenet józanított. Mi van? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek? Egy barátságos körösfői magyar ajkú rendőr, aki hálálkodott a fuvarért. Aznap 2 és fél órát vártunk a lerakásra, amit szintén átaludtunk, üresen indultunk is haza. Így nem is olyan nehéz, gondoltam. Haza felé kis malőr a határon: első büntetésünket fizettük ki. Állítólag a határ előtti kúton van egy 5 tonnás tábla, ami kiterel bennünket a kútra. Ezt mi nem láttuk, előző utunkon sem tértünk ki, és különben meg minek lenne akkor ott a mérleg? 50 Euros büntetésről kezdett beszélni a határ rendőr, majd, mivel ketten voltak, 20 Euroért átengedtek minket. Éjjel fél 11-re értem Ferihegyre, úgy tudtuk, pénteken délután újra rakodjuk Kolozsvárt. Aztán szóltak, hogy késik a gép, szombat délután indulhatunk csak.

Na ilyet sem láttam még. Felhő, körülötte kék égbolt, csücskéből kilóg a szivárvány.

Szombaton, ahogy felértünk a reptérre, már raktak is, 6-10-ig Ártándra értem, Romániában szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 10-ig van kamionstop, tehát állás nélkül folytathattuk az utat. Vagyis csak Jani, mert megint "magára hagytam", hajnal fél 5-re üresek lettünk. Útnak indulni már nem volt értelme a kamionstop miatt, inkább a cégnél parkolunk, mint valahol útszélén. Mondanom sem kell, átaludtuk a napot .-)) Most várjuk az este 10-et, hogy haza mehessünk, reggel 6-ra otthon leszünk.

Jó lesz ez, ha beáll rendszeresen, tudni fogjuk, mennyi időt oszthatunk be magunknak. Az elmúlt két hét munkája nem volt valami sok, többet voltunk otthon, mint a fülkében. Igaz, várakozással teli, indulásra készen mindig, mert majd délután, majd holnap, még ők sem tudják, majd hívnak. A sok szabadidőmben elkészült a fatároló (nem az én érdemem), viszont a pakolászás, rendrakás a teraszon gyermekeimet is dicsérik. Barna fiam lecsiszolta a kerítést, festegettem, az épülő fedett terasz elemeket pácolhattam. Ha Nyugat-Európát járnánk, két hetenként lennénk itthon másfél napra, erre nem lenne időm. Kamionos barátnőm kérdezte, nem lesz uncsi állandó Románia? Nem sajnálom otthagyni Spanyolországot, Portugáliát, Belgiumot stb? De, lehet. Meg lehet mérlegelni, valamit valamiért. Jóllehet, kevesebb munkával kevesebb lesz a pénzünk is, viszont több időt lehetek otthon a szeretteimmel, több időm jut a házra is, és ha csak minden másnap alhatok a saját ágyamban, merülhetek nyakig egy kád forró vízben, az viszont felbecsülhetetlen!
Holnap folytatom a korlát elemek pácolását, szerda magasságában jönnek az asztalosok teraszt építeni. Kicsit megkésve ugyan, de elkezdtem képekben megörökíteni a nagy átalakulást. Nagyon várom, hogy két év ott lakás után végre használni és élvezni tudjuk a teraszunkat.

2011.06.18.

Sziasztok! Van már egy hete is, hogy nem írtam. Kedden reggel, miután hazaértünk, Beckyvel bevásároltunk, intéztem a kerti fatárolót, amit szerdán csoda szépre építettek a kertben. Húzós volt, mert megint nem tudtuk, mikor-merre indulunk és mennyi "szabadidőt" oszthatok még be. Koppra végeztek az asztalosok, mikor délután 2-kor elindultunk Ferihegyre. Irány: Bor - Bad Hersfeld. Bécs túl feléig vittem az autót, este Jani a prágai bundás szakaszon, majd a maradék autópálya megint rám maradt. Hajnalban értünk Borba, cégen kívül éjszakáztunk, délben felvettük az árut, meglódultam Bad Hersfeld felé. 4 óra vezetés után Jani kergette a lovakat, nagyon jó időt futottunk, 5 órakor bejelentkeztünk a lerakón. 8 órási terminünk volt, amit meg is várattak velünk. Közben érdeklődtem a diszpécsereknél, "ha üresek leszünk, hogyan tovább"? Hívtak is, "üresen vissza Budapest"! Én csodálkozva visszakérdeztem: "üresen Budapest"? Meglepődésem eredménye: fél óra múlva hívtak, hogy "Na jó, akkor csináljunk pihenőt, másnap lóduljunk meg Nürnberg-Frankfurt-Findel fuvarra". Kellett nekem érdeklődni!
Időben bejelentkeztünk a nürnbergi felrakón, két órát itt is várattak minket, mire megkezdték a rakodást. Beesteledett, csúnya vihar felhők gyülekeztek, mikor útnak indultam. A 3-as autópálya végig fel van túrva, terelésből terelésbe szédelegnek az autósok. Nincs is jobb este felhőszakadásban, láthatatlan sávokban, bujkáló kisautók mellett hajtani. A támfalas szakaszokon középre tettem a kamiont, igyekeztem 80-85-el senkit sem feltartani, inkább, mint bárkit is odapasszírozni a betonfalhoz. Ahol normális szélesség és 20 centis szegély-aszfalt volt, ott behúzódtam a sávomba, hadd menjenek a sietősek. Frankfurt előtt 45-50 km-el szűnt meg az építkezés, Jani onnantól tudott valamicskét pihenni. Érdekes, Ő lassulásra, fékezésekre riad fel, én meg a repülésekre, amikor lejtőn elengedi az autót.
Frankfurtban csak vámoltatni álltunk meg, innen hajnal 1-kor Jani indult neki a bundásnak. Findelben csak annyira ébredtem meg, hogy felmásszak a felső ágyra, emlékezet kiesés a rampára állásról. Reggel arra keltem, hogy már a homlokfalig jár a targonca a kofferben. Most várjuk, hogy megtömjék bécsi áruval a kamion gyomrát, és indulunk haza!
Mindeközben otthon a lányok az érettségiken vannak túl, fiam a vizsgaidőszakon. Robina 100%-os föci szóbelizett, óriási dicsérettel pecsételve a tanártól! Kis geológus-csillagász tanonc .-))
Újra szervezzük a július végi-augusztus eleji szabadságunkat, mert Hahnból csak kedden-szombaton van repülő járat Budapestre, így lemaradnánk a barátnőm esküvőjéről, amit mi is sajnálnánk, hát még Ő! Belgium Charleroi-ról minden nap van repcsi, hétfőtől vasárnapig van kiírva a szabink, a szombati lagzin pedig igenis ott a helyünk! Izgi, remélem összejön!!!!

Belgium

Jól néznek ki így együtt

Ugyan az történt, mint két hete: brüsszeli kanyar, mintha indigóztuk volna a külön-járatot.
Este 8-ra szedtek le minket, átgurultunk a telephelyre. Sajnáltam szegény szervizes kollegát, akit beküldtek a mi pótunkat megjavítani, de hát ezeknek az autóknak folyamatosan munkában kell lenniük, lehetőleg működő képesen. Éjjel negyed 11-kor fejezte be a munkát és térhetett haza.
Itt ekkor már 5 fok (hideg) volt, be kellett fűteni a kabinban. Isteni újra a kapszula ágyamban aludni!
A hajnali rakodásból megint reggelre lett áru, 9-kor végre útnak indulhattunk. Jani volt a hajtó, brüsszeli ring előtt megelőzött, bevitt a reptérre. A két új első kerék éle végre lekopott, nem táncolt alattam a húzó.

Szombat esti szerviz. Az új pótkocsink.

Útközben gyönyörködtem a tájban: legelők, mindenütt tehenek, szépen művelt földek. Nagyon kellemes Belgiumban autózni.
Most is gyorsan leszedték mindkét autót, közben "öreg" Jani lepett meg minket, kis lecsi-fecsire állt meg.
Útközben megjött a következő munka is: holnap irány BUDAPEST!!!
Kantin-vacsora, Forma1, kapszulában alvás. Kedden otthon! Addig is nagyon kellemes pünkösdi pihenést mindenkinek!!

A sokat emlegetett felső ágy. Félbehajtott takarónyi, sem karomat, sem térdemet nem tudom magam mellé felhúzni. A hevederek nem csak az ágyat tartják, hanem engem is, fordulás közben le ne essek. Hason feltérdelni, mondjuk megigazítani magam mellett a takarót, felülni nem lehet. Amúgy vicces. És, ha már megtalálom a helyemet, kényelmes is.

Újra Luxemburgban

Csodás 3 lerakó sorrend: Bécs reptér-Duna parti lager-reptér, csak az egész napunk ment el vele. 20 óra pihi után esti Bécs-Linz felrakó, sietni szerettünk volna, hogy ma reggel még szervizbe tudjuk vinni a pótkocsinkat, mert letörték rakodásnál az egyik alsó zárat. Linzből szűken mérve 9 óra az út, tereléseket nem számol a GPS. Még Welsnél 60-as trafipax lassított, de igyekeztem padlógázzal jönni, elengedni ahol csak lehetett a gépet (5 tonna súly nagyon nem tolta, azon a szakaszon meg nincsenek nagy púpok, amik segítségemre lehettek volna), Herrieden előtti kis parkolóban álltam ki 4 óra 20-al, apának maradt még 388 km a 752-ből (becsült 4'36''-al, terelések előtt). Necces, gondoltam, de nem lehetetlen, a klassz kis dombocskák még csak ezután jönnek. Apa, a varázsló 4 óra 15 perccel a reptér kapujában állította le az autót!
Már fél 1 van, és még nem szedtek le minket. Ha már úgyis Leudelangeba,a telephelyünkre megyünk szervizeltetni, rakodjunk meg 2 autót, és vigyük Brüsszelbe, üresen vissza. Imádom a hétvégéket!

Na és akkor az elmaradt beszámoló

Ugye ott tartottam, hogy "kifosztva értékeinktől" a cég telephelyén éjszakáztunk. Kóbor kutyákkal. Ami egyébként sem szokatlan, minden útszéli parkolóban ül egy-egy kutyus, ha vannak pihenő vándorok, ha nincsenek. Leleményes túlélők!
Két magyar kollegával még váltottunk pár szót lefekvés előtt.
Reggel már nyitották is a rampát, ami elé előző nap magasítót ácsoltak (na jó, hegesztettek) a mi kiskerekű pótjaink alá. A lengyel házaspár egy nappal hamarabb ért oda az első kanyarral, és akkor szembesültek a rampa-átépítés lehetőségével. Szegény Arletáéknak meg kellett várniuk, míg lemérik, kiszerkesztik, összeácsolják a magasítót és csak utána rakhattak le. Mi ennél kevesebbel úsztuk meg: indultunk volna kifelé az üres palettákkal  (miután visszakaptuk személyességünket), a kapunál megállítottak, hogy nincs rakodási engedélyünk! Meg különben is álljunk át az épület másik oldalára, ott is rampa magasság kontroll a kiskerekűvel, de nem mehetünk a kerítésen belül, menjünk ki az egyik portán, majd be a másikon (ugyan olyan herce hurcával, mint ahogy tegnap este bejutottunk?) De nem, itt csak a személyiket, forgalmikat kellett leadni.
Fél 12-kor vághattunk neki az útnak. Jani kezdett. Ez fontos. Román oldal 180 km, négy óra, magyar oldal 300 km, szintén négy óra autózás. A különbség a nehézségi fokozatot tükrözi. Tehát, marad nekem a magyar oldal, ahol Biharkeresztestől Debrecenig 60 km csak az országút, még egy kicsit Debrecen utcáin szédelgek, majd onnan már autópálya hoz a reptérig. 1/4 9-re oda is értem, onnan haza aludni!!
Ma reggel 3 bécsi lerakót kaptunk, a továbbiakat még nem tudjuk. Becky hozott fel a reptérre, szerencsésen haza is talált már. :-))))

A mai nap képekben

Annyira elfáradtam ma, hogy csak képfeltöltésre maradt energiám. A jobb egyben jönnek a gondolatok, de ott ma kapaszkodtam és lőttem. :-))) Még kommentálni fogom...

Apokalipszis?

Tuti!

Végül is...

Király! Há' go!!!!

A végére a szépség

Cluj (2011.06.07.)

Az egész napunk egy nagy katasztrófa volt. Negyed 4-kor keltem magamtól, ami még nem is lenne olyan nagy baj. 8-kor kellett Ferihegyen jelentkeznünk, vártunk vagy 3 órát a felrakásra, fél 12-kor el is tudtam indulni. Magyar szakaszt lenyomtam 4 óra alatt, Biharkeresztesen a magyar rendőr kivett a sorból. Nyomtassunk egy mai napot a tachográfból! Arra kíváncsi, ki mennyit vezetett ma. Nekem van jogosítványom? Na itt akadtam ki először: mi ez, ha nem diszkrimináció? 
-"Miért, Magyarországon jogosítvány nélkül osztogatják a sofőrkártyát?"- Megmutattam neki, hadd örüljön.
Indulás előtt kifaggattuk a barátnőmet, még mindig olyan bomba lyukasztottak az utak Romániában? -"Nem, nem!! Nagyon f*sza végig meg van csinálva!"
Nagyjából a határnál kezdhetett csuklani szegény nő és még vagy 4 órán keresztül volt bántalmazva. Már a határon kikerülhetetlen tankcsapdák voltak, és ahogy haladtunk befelé az országba sem lett sokkal jobb a helyzet. A melegtől felgyűrődött aszfalt (vagymi), itt-ott a széle szakadékszerűen letörve, néha befoltozva, már az is oldalra gyűrve.. A múltkori hegyi túránk ennél kellemesebb volt. A közlekedőkről ne is beszéljünk. Két kézzel kapaszkodtam, térddel-talppal támasztottam, így esélyem sem volt fényképezni :-)))
A lerakót második nekifutásra találtuk csak meg, először idejekorán feladtuk a keresést és visszafordultunk, mert már nagyon elhagytuk Clujt. De útba igazítottak, hogy tovább kellett volna menni. (Útközben is kaptunk segítséget, de az kissé ellentmondásos volt.) Negyed kilenckor végre megálltunk a kapuban. A portás elkérte a személyinket, jogosítványunkat, forgalmit, úti- és áruokmányokat. ( "A születésim otthon maradt, nem baj?" )
Ezt sem értettük, hát még amikor a pótkocsi forgalmiját is elő kellett halászni a pótból, Jani kezdte elveszíteni a türelmét. Jött egy ember fényképezni. Ebben sincs semmi. Álljunk mi is az autóhoz úgy, hogy a rendszámot ne takarjuk. Mi van? Ez komoly? Na jó. Visszamásztunk a fülkébe. Nem, nem, menjünk hátra is, mert a pótkocsi rendszámát is velünk együtt kapják lencsevégre. Ez már több volt, mint amit az ember szívesen megtesz és megért. De még ez sem elég biztonságos, az összes felsorolt és bemutatott okmányt és papírt adjuk le, majd holnap reggel ha üresek leszünk, indulás előtt visszakapjuk.
Na ennyit a napról.

Egy kis bizonytalanság

Tegnap Jani beszélt a munkaadónkkal: Este 10-kor rakodás Ferihegyen, cél Bécs, majd vissza Ferihegyre. Egy személyes meló, kétségtelen, 3 és fél óra az út, luxus lenne ketten ücsörögni a fülkében. Míg Jani éjszaka dolgozott, én mormota mód aludtam. Bennem a nyugtalanság csírája indult növekedésnek, hiszen mégis csak "szétszakítottak" minket. Ablakpucolással próbáltam oldani a feszültségemet.
Tudjuk már a holnapi munkánkat is, újra felváltva tekerjük a kormányt, mégis nehéz elhinni az elmúlt hónap 322 munkaórája után, hogy ennyire nincs fuvar. Azt, hogy a rendhagyó pihenés nyugtalanít, vagy csak ennyire hiányzik az országút? Nem tudom. Holnap már minden rendben lesz, új kalandok felé indulunk.

Úgy tűnik, itthon ragadtunk

Tegnap délután jelentkeznünk kellett a kamionból, beküldtek minket Ferihegyre, hogy cseréljünk pótot. Kaptunk egy koffert, szlovák kollegával cseréltünk. További utasítás: pihenés folytat! Szerda éjszaka óta vagyunk itthon. Jaaa!
Reggel korán bevásároltam , hogy délre lehessen ebéd és visszamentünk apuhoz a fiammal további képeket válogatni. Megmutattam neki is interneten, milyen vihart kavartak a képei. Érdekes, a múltból mindenre emlékszik.
Gyerekeim azt hiszik, az anyjuk begolyózott, egész nap szkennel, vagy fel-felnevet a kommentektől. Tátott szájjal nézték ők is a képeket, amik régről kerültek elő. Apám, az ő szülei, nagyszülei, igazi megsárgult fotók. Gyerekkorom emlékei. Mintha megmérgeztek volna. Élvezem a "mást csinálást".
Holnap vasárnap, max. este indítanak útnak, de addig is igyekszem jó kislány lenni, főzni, gazolni, rendet rakni, talán még az ablakokat is megpucolom. Mikor itthon vagyok, próbálom levenni a terhet a gyerekeim válláról, hagyom őket pihenni. Lehet, ezért várnak annyira haza? :-))))

Érdemes volt haza jönni

Csodálatos dolog történt itthon tartózkodásom alatt. Megszokásból, mert az internet lett a legközvetlenebb kapcsolatom a barátaimmal, felkúsztam Facebookra, és régi battai képeket nézegettem. Kerestem, hátha apuméi is köztük vannak. Eleinte az erőmű , majd a BMK felkért fotósa volt "gyerekkoromban". A fürdőszobánk volt a sötét-szoba, kis vörös fénnyel, mosdóban, annak szélén az előhívó- fixáló folyadékok, a kádon a gyúródeszkán az óriás kapszula előhívó gép. A fregolira csipeszelve száradtak a negatívok és az elkészült képek. És apum nagyon mérges volt, ha rányitottunk film előhívás közben :-)))
Ma délelőtt átszaladtam hozzá, elővetettem vele az összes régi képet. Órákig válogattunk, igyekeztem a gyöngyszemeket kicsipegetni a rengetegből, majd felrakosgattam a közösségi oldalra. Hihetetlen érzés örömet okozni másoknak, még ismeretlenül is. Emberkéknek emlék képek jönnek elő, felfedezik a múltjukat. Már érdemes volt haza jönni.
Holnap megyünk vissza, a Városi Könyvtárnak ígértem további képeket, remélem hamarosan újra haza jöhetünk, és akkor már minden városi képet elhozhatok aputól. Vitray Tamás Ön/jelölt vetélkedője a Műv. Házban zajlott, főterünkön még Máté Péter is fellépett. Régen azért jó volt, mozgalmas élet volt Battán.

A leghosszabb út hazafelé

Ilyen hosszú utunk még nem volt haza felé. Még hétfőn reggel átszaladtunk a vasakkal Németországba, Jani vezetett, mert a spanyol úton a befelé dőlő első kerekektől a külső éle kopott a guminak, de már olyan mértékben, hogy az acélsodrony szálkásodni kezdett. Nem először szólt Jani, hogy így el fog fogyni a gumi, most, hogy már veszélyessé vált, mikor visszaértünk végre kicserélték, és elküldték az autót futómű állításra. El is ment a szervizeléssel a napunk. Délután jött az utasítás, cél: BUDAPEST!!!!
Hajnal 3-kor indultunk el a reptérről, eleinte tempósan haladtam, aztán a jónép az utakra keveredett és kezdődött a 65-75-ös cammogás az előzni tilosokban. Az új gumikkal és beállított futóművel újra kellett tanulnom sávban tartani az autót. Olyan volt, mintha túlfújt gumikkal közlekednék: minden apró mozdulatra érzékenyen reagált az autó. Mint amikor a jégen alig tudod kordában tartani, az úthibák egyébként is hajlamosak elvinni a gépet, csak táncolt a két vonal között. Időbe telt, amíg megszoktam, nem is bántam, hogy cammognak előttem.
Jani sem járt jobban, új volt neki is, hogy táncol a fenekünk alatt a DAF. Na meg kijutott neki is a tempótlan előzni tilosokból. Mire átértünk Mosonmagyaróvárra, jól elfáradtam a fokozott figyelemtől, na meg a hajnali keléstől, aludni szerettem volna egy nagyot. Épp elszunnyadtam volna, arra riadtam, megállunk az M0-ás elején. Rádión hallottuk, hogy a Duna-híd környékén 3-as baleset van, autó mentő még sehol. És már 7 óra volt. Negyed óránként 200 métert haladtunk előre, végre elértük a diósdi kihajtót, Jani ott gondolt egy merészet, a régi diósdi úton levágtatott a Camponához, ott fel a 6-osra, be a Gyömrői útra és ki Ferihegyre. Néha mintha súlykorlátozásos táblák villantak volna el mellettünk...Sebaj, fél 11-re kiürült a pót, mehettünk haza a családunkhoz.
Ezt a hónapot 322 munkaórával és 20.000 km-el zártuk, eddig ez volt a legerősebb. Ránk fér a pihenés...