2010.11.29.

Előkerül az áru a kamion gyomrából

Az angliai út után nem sokat pihenhettünk, vasárnap délután 2-kor indultunk Stuttgartba, mellékelt Porschét szállítottuk. Ott éjszakáztunk, mivel vasárnap este nem dolgozik a reptér, csak ma reggel tudtunk lerakni. Reggelre látványos mennyiségű hóra ébredtünk (ismét), a havazás azóta sem állt el. Ahogy megváltunk a kisautótól, megkértem Janit, még a reptéren a szűz hóban hadd gyakorlatozzak kicsit, tudjam, hogy viselkedik alattam az autó. De nekiindulni a városi káosznak nem mertem, volt is felfordulás az utakon. Innen irány Bahlingen, a motyót Frankfurtba kellett hozni, itt már rakják is a visszafuvart Luxemburgba. Én délután gépészkedtem, mondhatni tempósan. A havazás egy pillanatra sem állt el, de megmaradni sem volt ideje az autópályán. A reptér kapujában Jani visszaült a volánhoz, egyrészt a rampázás miatt, másrészt itt annyira nem takarítanak, mint a főutakon.
Jelen utasítás szerint holnap Lisszabonba indulunk, majd' egy hétig távol leszünk. Délután beszéltem a lányommal is, hogy sajnos nem érünk haza a szalagavatójára, bármennyire is szerettem volna őt látni bálozni. Azt is tudom, hogy a videófelvételek, fényképek nem fognak kárpótolni, erről az élményről csúfosan lemaradok. És nem lesz legközelebb.
Kívánom Rebeka, hogy TI legyetek a legszebb és legboldogabb pár az ünnepségen! 

Anglia

Csalagút.

A ketrecvagonok

Óriási terminálokon terelik be a forgalmat, külön a turistákat, külön az árufuvarozókat. Már a kapuknál elosztják az induló szerelvényekre a kamionokat. Előtte szúrópróba szerű átvizsgálás, minket is kikaptak a sorból "szívhang" vizsgálatra. Kiszálltunk az autóból, míg két hölgy tappancsokat helyezett az alvázra élőlények után kutatva, addig egy emberke a papírjainkat ellenőrizte. Mivel mindent rendben találtak, beállhattunk az egyik sor végére. Talán fél órát vártunk, kétszer 17 kamiont indítottak a szerelvény 2 oldaláról, hogy egymás mögé vasketrecekbe álljunk.

Ezzel párhuzamosan egy kisbusz haladt a vonat mellett, a rögzített autók sofőrjeit szedte össze és a mozdony mögötti vagonhoz szállított bennünket. Mindez szervezetten és fegyelmezetten zajlott. A vonaton étellel itallal kínáltak bennünket, de én csak győztem nagyokat nyelni, hogy a nyomáskülönbség okozta dugulást megszüntessem a fülemben. Érkezéskor a koreográfia ugyanaz volt, kisbusz a sofőröket az autóikhoz szállította, mivel mi az utolsók voltunk, az előttünk lévő 16 vagonon végig kellett hajtanunk. Nagyon izgalmas volt az utazás.Éjfélkor értünk partot Angliában, egy darabig bámultam a balos közlekedést, majd átadtam magam álomország hívó szavának.

Jó reggelt Skócia!

Valamicskét Jani is aludhatott, mert 7-kor vettem át a kormányt. A hírhedt időjárás ellenére csillagos égbolt alatt később ragyogó napsütésben autóztam. Ebben a balratarts országban is élvezet vezetni, nagyon kultúráltak és udvariasak az autósok az autópályákon.

Valahol Skóciában adtam át a kormányt főnökömnek, aki kipihenten indult Aberdeen felé. Nem valami változatos errefelé a táj, kis érdekességet az Északi-tenger látványa okozott, igaz, csak percekre láthattuk.

Északi-tenger

Fél 5-kor találtunk rá a cégre, ahol hamar le is szedtek bennünket. Mivel lejárt a munka- és vezetési időnk (1450 km-t tettünk meg) kiálltunk az út szélére aludni. Már mutatta magát, milyen is a skót havazás, reggel 5 órakor egész csinos mennyiségű fehérségre ébredtünk.

Aberdeen

Skócia

A városon, ami nem kicsi, gond nélkül keresztül jöttünk, ám az autóúton már szakadó hóesésben közlekedtünk. Szerencsére nem sokáig, tán egy fél óra múlva eltűntek a felhők, előbukkantak a csillagok. Az utasítás szerint London felé indultunk üresen, majd onnan kell jelentkeznünk. Glasgowtól Londonig szinte lépésben haladtunk, dugó-dugó hátán. Végül a 8 órási vonattal tudtunk átjönni Calaisba. Onnan Oostendeig éjfélig jöttünk, itt várjuk az esti rakodást.

Anglia felé

Indulás után még Loudelangeban szuttyogtunk másfél órát, tankoltunk, begurultunk a mosóba, mi is zuhanyoztunk. Jani beszaladt még az ottani irodába is kabátot venni, de milyen jól tette, mert elkérték a kinti számlaszámomat, hogy tudják utalni a fizetésemet. Legközelebb. Ma még pénztári kifizetéssel kaptam meg. :-) Jó kis nap ez a mai is. Lányaimmal is tudtam beszélni, mielőtt 3 napra eltűnünk. 4 óra lett, mire nekiindultam Belgiumnak, kaptam 20 perces hózáporokat, órás ácsorgást és egy részeg sofőrt az autópályán. Éppen kikecmeregtünk a stauból, már kezdtük felvenni a lendületet, mire megint azt látom, fékeznek előttem. Jani segíteni próbált, hogy irányjelző, középső sáv, ne lassítsak. Erre én csak tapostam a féket. De még a belső sávban is rossz helyen lettem volna 90-el, egy elmebeteg irányjelző nélkül szédelgett 4 sávban, erős fékezésre késztetve a haladókat. Körülményes volt kikerülni, mivel senki nem tudta, merre tart vagy fog szlalomozni a sávokban. Mikor a leállóban egerészett padlógázzal elmentem mellette. De nem úsztuk meg ennyivel, mert úgy látszik megtalálta a gázpedált, később megint elcikázott mellettünk 4 sávot igénybe véve. Lassítás, tiszteletben tartás, majd láttuk hogy egy lehajtón elhagyja a pályát. Izgalmas volt.
Külön kérésre meg kell említenem, hogy aki nem tudná, ritka rendes Jani a párom. Míg dolgoztam rizseshúst melegített, megetetett, elmosogatott, kávét főzött nekem. Én tudom, hogy milyen ember, és nem is szeretném, ha büdös lenne a dícséret, de az már jelent valamit, hogy lassan egy éve mellettem van, 4 nm-es "kéró"-ját megosztja velem, nap 24 órájában elvisel, és még mindig a kedvemben jár. Aki nem tudja, annak meg hiába magyarázom.
Tehát: mielőtt Calaisba értünk Jani még jégzáport is kapott, mint egy futó nyári zápor, csak kopogósabb.

2010.11.24.

Reggel fél nyolcig hatalmasat aludtunk, majd Matyitól elkértük a személyautóját, hogy bemehessünk Luxemburg városba. A bankkártyámat csak személyesen vehettem át a bankban. Mire visszaértünk, enni kezdtünk, szólt egy francia, álljunk rakodáshoz, indulunk Skóciába. Mi van? Nem tudunk semmit. Jani felment az irodába érdeklődni és tényleg hamar-hamar. A cél Aberdeen, ha megnézitek a térképen, utána már csak az Északi-sark van. :-) Nem fogunk unatkozni megint, mióta Becky utazott a Csalagútban, nagyon kíváncsi voltam. Hát most megtudom. Többek között ezért is imádnivaló ez a munka, mert olyan helyekre juthatok el, ahova egyébként soha, és még fizetnek is érte. Még vezetni is csak tanulok, de most barátkozhatok a bal oldallal is. :-(
Izgalmas 3 napnak nézünk elébe.
Vigyázzatok magatokra, ne felejtsétek el megmosdatni az első friss hóban kedveseteket, hogy örökké szép maradjon! Pusza

2010.11.23.

Szombaton délután 3-ra értünk haza, családom nagyobbik része szétszéledt, így a fürdőszobát választottam a welness hétvége első pihenőhelyének. Vasárnap délelőtt már teljes volt a létszám, nagy sütés-főzés-rendrakásból mindenki kivette a részét,...este tesómékkal Jolán napot ünnepeltünk és a munkaviszonyom első hónapját, később Judit is csatlakozott hozzánk. Hétfőn délben indultunk Olaszországba. Jani indult, elég cudar az M0, az M1 is, rám megint estére került a sor. A céltól másfél órára megálltunk, éjjel nincs senki a gyárban /valami elektronikai motyó/, így aludni is tudtunk. Osztrákban már fenyegetőzött Jani a hóval, aztán ahogy közeledtünk a határ és az Alpok felé, már kezdtem hinni.

 Vágtázunk a Brenner hágón

Kolléga tuti nem ért fel a hágón

Mire elértük az olasz határt, szakadó hóesésben közlekedtünk. Igyekeztem sűrűn kattintgatni, aztán nem győztem válogatni a gyönyörű képekből. Reggel 9 körül megraktak minket, egyvágtában jöttünk is vissza Luxemburgba.

 Kis téli feeling a szobátokba :-)

  Innsbruchig visszahozta Jani az autót, addigra kisütött a nap, a havazásnak csak nyomai maradtak.

Én a német szakaszon jöttem, már München közelében sűrű sötét szürkeségből ránkszakadt az ég, lévén +1 fok, hó formájában.

 Stuttgart előtt van egy kedvencem, 6%-os szerpentin kanyarog le a hegytetőről. Ma letekintve ezt láttuk.








Két és fél órát autóztam így, mire Jani felkelt Stuttgart közelében természetesen a havazás elállt. Ilyen az én formám. Stuttgarttól Jani csapott a lovak közé ismét, etse 10 után már a luxi reptéren voltunk. Klassz volt ez a nap is.

2010.11.19.

Még éjjel visszamentünk Frankfurtba, reggel 8-ig kivettük a pihenőnket a reptéren, felszedtük a motyót a Schenkernél, Loudelangeba le majd újra fel, Findelben lerakás. Még mindig más pótját húzogatjuk. Ígéretet kaptunk egy hétvégi hazamenetelre, de előbb még egy frankfurti kanyar, csak lerakunk és üresen visszajövünk, mielőtt hazaindulunk. Míg vártunk a megrakásra, családi délutánt tartottunk, beszéltünk a két lánnyal és Jutka mamával is. Várnak haza, és ez jóóóó.
Este fél 9 után tudtam elindulni, kellemes, eseménytelen 3 és fél órás autópályázás, néha köd koszolta a szélvédőt. Tempósan haladtam végig lábgázzal, 14,5 tonnát húztam. Elszórakoztam a tonnák megfogásával lejtőn, felhajtókat, lehajtókat csigalassú és lendületes között bevenni. Kisebb terelések mellett megcsíptem egy 10 km-es, egysávos, keskeny nyomtávú leállósávot, bójákkal kirakva, ahogy kell. 80-as (személyautós!) korlátozás mellett egyenletes 60-al haladtam, precíz pontossággal tartva a széleket. És már nem feszültem rá a feladat megoldására. Kár, hogy Jani nem látta. Nagyon büszke voltam magamra.
Frankfutban leadtuk a papírokat, rampára álltunk, bevágtuk a szunyát. Jani hajnal 4-kor tudott visszaindulni, addigra végeztek velünk. Ő bundás úton hozta vissza az autót, ami külön élmény, szerpentinek, hajtűkanyarok, engem még nem enged ott vezetni. Luxemburg határ előtt ébredtem arra, hogy majd' leesek a felső ágyról. Ahogy visszaértünk Findelbe, már várt a megrakott pótkocsink, útrakész papírokkal, csak át kellett akasztani. 23 óra munkaidőt tudunk magunk mögött, most a 9 órás pihenőnket töltjük. Jani alszik, én délutánra tervezem, indulás előtt rápihenni az útra. Ja igen! Megyünk haza! Holnap este már ölelhetem szeretteimet! Addig is pusza, otthoniak!

2010.11.17.

Nagyon kalandos volt a mai nap. De nem rohanok előre. Tegnap délután rendre megérkeztünk Frankfurtba, minden különösebb gond nélkül. Míg leszedtek megvacsiztunk, még van az otthoni felvágottból, paprikából. Telefon, hogy ha készen vagyunk, a reptér másik csücskében pihen egy autó, aminek a sofőrjét kórházba szállították, és nekünk annak a pótjára lesz szükségünk a következő napon. Megkerestük, koffert találtunk (olyan dobozos felépítmény, mint a hűtőkocsi, csak nincs rajta az agregát), segítettem pótot cserélni. És pihenőt kaptunk!! Éjszaka aludtunk! Alig hittem. 3-kor ébresztő, délelőtt egy papírgyárban volt jelenésünk. 5 kofferes autónak!! Nem rampára álltunk, egy terembe, ajtó elől hátul zárva volt rakodás közben. (Konkrétan bezsilipeltek minket.) Jani szerint soha nem vittek még papírt, csodálkozott is rendesen. Hát még amikor hátrahívtak minket egy tárgyalóba, elmondták, hogy fegyveres kíséretet kapunk, két autó indulhat egyszerre. Lehetőleg maradjunk együtt. Telefonszám csere sofőrök és Securitysek között. 17 tonna őrzött papír. Szabad a fantáziálás. Útközben pihenőt kellett kivennünk, nyomunkban őrzőinkkel, csodálom, hogy pisilni nem kísértek el bennünket. Este fél kilencre értünk célba. Most futott be harmadik kollegánk a kíséretével. Még ketten úton vannak.
Azért ma hajnalban sem maradtam ki a sötétségből, estére enyhe esővel megszórva. 17 tonna már megfogja rendesen az autót, volt pár sikertelen előzési kísérletem, végigbénáztam a tereléseket is, a kolléga mögöttem párszor ráérősen elkezdte fonni a szemöldökét. Ha már nagyon unta, kivágott mögülünk, helyet csinálva nekem. Illedelmesen megköszöntem a sok segítséget. Ja, és hab a tortán, ma még visszamegyünk Frankfurtba. Pedig már hazafelé indulnánk. Sok puszi nektek, otthoniak!

2010.11.16.

Minden napsütéses nap ajándék. Minden esős éjszaka gyötrelem.
Nem kellett külön autóval közlekedni, nagy késések miatt megint borult a program. Frankfurt-Regensburg. Odafelé legalább nem esett az eső, viszonylag nyugodtan autóztam az éjszakában. Egy kamionos navigáció kipróbálásra van nálam, előszeretettel használom, magabiztosabbá tesz. Más, hogy célkeresésnél Jani segítsége elengedhetetlen. Regensburgból vissza Frankfurtba megint esős éjszakában kóvályogtam. Már nem zavar, hogy semmit nem látok a pályából, a terelésekkel viszont még meggyűlik a bajom. Vagy 2X2 méteres a szűkület, ott középre teszem magam, mintha más sem lenne az úton, próbálom tartani a korlátozott sebességet, hogy lehetőleg senkit se tartsak fel. Mikor egyik oldalról a másikra terelnek nem tudom, van-e szintkülönbség, ott 40-re is lelassítok. Ilyenkor nem biztos, hogy szeretnek a mögöttem haladók. Ha egy sávos a szűkület, azt kicsit szélesebbre hagyják, de ott sem tudok száguldozni, mert a széleket ügyesen kirakják különféle terelőeszközökkel. Szóval nem egyszerű. A 4. óra végére vizet csavarok a kormányból és úgy elfáradok, hogy egy percen belül elalszom.
Elköszönök, mert kiérünk Luxemburgból, megyünk vissza Frankfurtba. Legyetek jók otthoniak!

2010.11.13.

Ma elküldtem első kétleckés házi feladatomat az ELO-nak! Neki veselkedhetek a következő két leckének.
Tegnap éjjel szél és esőviharban jöttünk visszafelé, az ablaktörlő 3. fokozatban seperte a vizet. Izgalmas volt, hol 70, hol 80-as tempóban az úton tartani az autót. Már nem féltem, igyekeztem magam eldönteni a biztonságos tempót. Ma éjjel megint külön szednek bennünket, Hahn az útirány. A szél nem csitul, bár most pont nem esik, hát, biztos izgalmas lesz. Irigykedve hallgatom az otthoni tavasz híreit. Élvezzétek helyettem is!!!

 Ilyet sem láttam még: le van akasztva a pót és a kötőelem tartja össze a húzóval. Hogy hogyan kanyarodnak vele??? Rejtély.

2010.11.12.

Hétfőn délelőtt landoltunk Bécsben, addig hozott a munka. Zoli jött értünk, Marcit találtam otthon, aztán lassan hazaszivárogtak a gyerekeim is. A másfél nap megint nem sok mindenre volt elég, apu, Judit, főzöcske, mosás, bevásárlás. Kisautóm fékvisszajelző rendszere világított, gyors szervizértekezés, fékolaj, hamár, akkor téli ablakmosó feltöltés is. Most nyugodt lehetek, rendben az autó. Útközben találkoztam Guszti kollegámmal, nagyon örültem neki, de már a Hondába nem jutottam el. Annyi mindent bele akartunk zsúfolni az időnkbe, hogy csak alvásra nem maradt.
Szerda reggel go vissza Bécsbe, ott és másnap Münchenben rakodtunk, késő délután értünk Loudelange-ba. Még mindig nem a számlámra utalták a túlórát és étkezési hozzájárulást, nagyjából ugyanannyi lett, mint a 7 napos alapbérem, KES vehettem fel a pénztárban. Na, ebből otthon nem lesz megélhetés. Jani számlájáról utaltunk haza. Este még a lányokkal is tudtunk beszélni. Ma irány Hannover, Jani kezdi a napot. Én németezek, mert nagyon szorít az idő. Legyetek jók otthoniak!

2010.11.06.

Azt hiszem, hegymérgezést kaptam. Amit biztosan tudok, hogy majdnem lementünk a térképről. De kezdem az elején.  Én indultam Luxemburgból Toulouse felé pénteken hajnal fél egykor. Jani fent maradt velem, míg átcsoszogtam Metzen, álmosan, sötétben, kanyargósan hullámvasutazva a dombok között. Azt gondolta, a nehezén túl vagyok, már csak autópálya, nyugodtan fal felé fordulhat. Azt hiszem, kifelejtette Nancyt. Ugyanúgy városon keresztül hegyről le, fel, éles kanyarokkal. Mit nekem. Hegymenetben 70-el cammogott előttem egy kollega, darabig tűrtem, majd meguntam, előzni kezdtem. Aztán élesre váltott a jobbos kanyar, én a belső sávban, alig tudtam tartani az autót. Hozzáteszem, az autó hosszát sem egyszerű bemérni. A végére nem tudtam tartani az ívet, kicsit mintha leszorítottam volna az ellenfelet az útról a leállósáv felé. Nagyon megijedtem, padlógázt nyomtam vagy két órán keresztül, nehogy utoljérjen áldozatom. Megtanultam éjjel 90-el menekülni, már nem is tűnt olyan gyorsnak. Janinak csak másnak este mertem elmesélni, hasát fogva nevetett. Ez volt az egyik éjszakai kalandom. A másik, nem sokkal később egy fizetőkapunál kötekedett velem egy nem nyíló jobb oldali sorompó. Mély emléket hagyott a jobb oldali ajtón. Na ezért már konkrét seggberúgást kaptam. / Bántalmazott a közvetlen főnököm!!! / Ezen kívül eseménytelenül telt az éjszaka. Délelőtt Jani vitt át minket Francia középhegységen, felhők között jártunk 1000 méter magasan, óriás viaduktokon szeltük át a völgyeket. Egy parkolóban cseréltünk újra, alig mertünk kiszállni, mert féltünk egy farkas vagy medvetámadástól. Én már csak lefelé száguldottam a hegyről.

 Ez már műemlék lehet

Délután kettőre értünk Toulouse-ba, ott tologattak bennünket, kínlódtak a leszedéssel. 4-kor végre megszabadultunk az árutól, addigra már megjött az új vezénylés, miszerint másnap délben Párizsban veszünk fel egy hűtőpótot, amivel visszamegyünk Luxemburgba. El is indultunk a megadott irányba, Jani este fél 9-kor állt ki egy benzinkútra, ahol, míg mi édesen aludtunk, egy feketelábú felvágta a ponyvát, de pechjére üresek voltunk. Reggel 3.30-kor nekem csörgött az ébresztő, mindketten felkeltünk, hogy Jani miért ivott kávét, azt nem tudom, mert indulás után 15 perccel már újra a hátfalkárpitot nézte becsukott szemmel. És ma hajnalban tényleg nem történt semmi, szabályosan haladtam, már-már unatkoztam.

 A negyedik órában

Fél kilenckor álltam ki, ponyvajavítás következett. Párizst a külső körgyűrűn kerültük ki, szakadó esőben. Roissy reptéren felvettünk egy másik pótot, azzal rampára álltunk, délután 3-kor tudtunk elindulni Lux felé, útközben bevásároltunk az otthoniaknak kis francia édességet. Úgy számoljuk, 1/2 9-re érünk Findelbe, remélem még tudok a gyerekeimmel is beszélni. Ígéretet kaptunk, hogy holnap hazaindulunk! Jó éjt mindenkinek!

2010.11.04.

Na ugye elindultunk Marseille utáni Marignane reptérre, odafelé egy darabig nézelődtem a Dunaújváros-stílusú településeket, majd hegyek, dombok, legelők, marhák, álmosság, különben is éjjel megint vezetek.

 Szunya. Hiába értünk oda hajnalban, a reptér zárva volt 8-ig. Miután leszedték a platót, elsétáltunk a reptérre, nincs vendégpáholy, mint Ferihegyen a bámészkodóknak.

Ami látványt találtunk, megörökítettük. Kajáltunk, rákészültünk az éjjeli vezetésre. Pont ugyan olyan sötét volt visszafelé, mint lefelé, pihent velünk a fényképezőgép is. Ma délre értünk vissza, nagylányommal már beszéltem. Nem tudjuk még, merre visz utunk. Vagy haza, vagy még egy kis kanyar és utána haza.

Megcsináltam! :D :D / Kicsit másképp...

Hajnal 3-ra rakták meg a két autót és tudtunk indulni Frankfurtba. Juditka meg a para utazott egy fülkében. Valahogy nem vagyok kibékülve sem a sötétséggel, sem a köddel. Nem haladok úgy, mint nappal, és a szűkületekben jobban szorongatom a kormányt, fofok, na!!! Nem szégyellem. Én csodálkoztam a legjobban, hogy épségben odaértem.
Igaz 4 órába tellett, leszedték a motyót, Janinak telefonáltak, hogy akkor az egyik autót meg is rakják, hozom vissza Luxba. Jani meg megy Haanba rakodni. Na azt már nem! Intelem, hogy Jani nem aludhat mellettem, ha én vezetek, de előttem mehet méterekkel, vagy kilométerekkel másfelé? Aztán szépen elmagyarázta a diszpécsernek, hogy 11 napja vezetek, biztos nem küldhet külön utakra minket. Az sem oké, hogy szétszedtek minket, míg mások 4-5 hónapot mennek négykézben, mire kinevelik az újoncot. Végül Jani rakottan, én mögötte üresen hasítottunk visszafelé. 550 km-t tettem meg egyedül egy monstrummal a fenekem alatt, annyi segítséggel, hogy kedvesem autóját nem szabadott szem elől tévesztenem.
A hab a tortán: holnap reggel mégis csak Marseille! Együtt, persze...
Jó éjt otthoniak!

Moseltal, a hídról

A hídon megyünk át Luxemburg felé