Újra munkában

Becsomagolt helikopter, kamionnal szállítva

Megint egy hetes csúszásban vagyok önmagamhoz mérten. Most Clujban kipihenten várjuk, hogy megrakják az autónkat, ezért ez a nagy ráérősség, és tudok nektek írni.
Szabadságom második hete legalább olyan sűrű volt, mint az első. Valahogy mindig akad a kezembe munka, amit be is szeretnék fejezni...nem is értem.
Hétfőn korán reggel hadba fogtam a fiúkat, a kocsibeálló melletti gesztenyefák alsó ágait kellett levágni, mert már csak hasmánt jutottunk el a kis autóhoz. Gallyazás, kuglira aprítás...kezd kicsi lenni a fatároló. Ha már így neki futottunk a nagy munkának, rendbe tettük az utcafrontot, irtottuk a százával kibújó nyárfákat, füvet nyírtunk.
Mire végeztünk, elkezdett szemerkélni az eső, nehogy tudjak festeni vagy földmunkát végezni, így pihentem, és csak a lakásban molyolgattam. Scennelgettem gyerekeim babafotóit.
Másnap végre derült időre ébredtünk, teraszunkat próbáltam tökéletesíteni, természetesen. Még vennem kellett (vagyis kaptam a terméskövestől, mert szerinte vastagabb köveket kellett volna vennem, hogy bírja a telet is) pár darab lépő követ a kiskapu előtti földre és a fatárolóhoz szélesítésre.
Míg Robinával átmentünk Érdre koktél ruhát venni az esküvőre, Barna földbe küldte az összeset. A napsütést kihasználva lekentem az utolsó réteggel a garázs kaput, már emiatt is nyugodtan alhatok.
Még a terasz építése alatt bőven kitapostuk a füvet, fellazítottam a foltokon a földet, elszórtam a fűmagot, bízván, hogy az egész hétre ígért eső majd felnevelgeti. Estére hajlott az idő, mire maggal-földdel beszórtam az udvart. Másnapra esőt mondtak,ami arra buzdított, hogy még a fatárolóban rakjak rendet, mert már kifelé kéredzkedett az apraja. Elő hát a fűrészeket, kipakolás, új tartó szerkezet gyártása, polcozás, bepakolás. Jééé, mennyi hely lett!
Szerdától Jani új autójának vásárlási előkészületei vették át a főszerepet. Nem, mintha nem lenne megelégedve mostani autójával, csak épp a törlesztő részletek nőttek duplájára, amit még másfél évig fizetve kijönne belőle egy új autó. Így beszámítva beülhet egy újba, felét fizetve csak a mostaninak, fix forint alapon.
Mindeközben naponta 3 órát foglalkoztunk a némettel barátnőmnél, aki felajánlotta, hogy ha van kedvünk Agárdon pihenni pár napot, csak szóljunk és adja a nyaraló kulcsát. Ezen felbuzdulva pénteken Barnabásékkal leszaladtunk Agárdra megnézni a szóban forgót, használati utasításokat értelmezni.

Eljött a Nagy Nap is, Judit esküvője szombaton. Délelőtt készülődés. 1/2 3-kor polgári esküvő utána templomi, majd a mulatozás. Mi Janival hajnal fél 1-kor megszöktünk, indult vissza gépünk, és még aludnunk kellett, hisz estére fordulunk is vissza, csak akkor már kamionnal. / Ami ígéret szerint megrakva, útra készen vár majd! /
A repülés fantasztikus, nem győzök vele betelni. Sűrűn felhős volt az ég, többször átszelve turbulenciát okozott, ilyenkor hirtelen métereket esve rázkódott a gép alattunk. Izgalmas volt nagyon! / Nekem...mondja János, ő annyira nem volt oda érte... :-))) /

Habos-babos csoda :-))

A két és fél órás busz úton Charleroitól Luxemburgig már elnyomott minket a buzgóság a kényelmetlen üléseken. Taxival mentünk a reptérre, ahol nem találtuk a kamionunkat. Még a telephelyünkön volt, a féléves TÜV vizsgáztatást kellett megcsinálni, míg mi szabin voltunk.
Egy öreg traktorra fel kellett akasztani egy pótot, levinni Leudelangeba, ott leakasztani, Jani visszahozta szólóban a traktort, én a mi gépünket. Ami jelét sem adta annak, hogy hajlandó lenne elindulni. Elő a bikakábelt életet lehelni szeretett DAF-unkba. Megkeresni a kofferünket, ismét akasztani, vissza a reptérre, rampára állás, rakodás. Így még aludhattunk is 4 órácskát, mielőtt hajnal 3-kor haza indultunk volna. Az utunk szokásosan telt, én hoztam fél németen át, a 11 terelésből már csak 5 van meg, Jani délelőtt a német szakasz második felét csapta meg, az osztrák határon csere, majd Mosonmagyaróváron a következő csere. Fél 8-ra Ferihegyen voltunk, a szokásos két óra várakozás-lerakás után végre haza mehettünk. Rég voltunk otthon! .-)))

:-)

Kedden reggel újra Ferihegy, Kolozsvári rakodás. Az egyik palettán rongált áru volt, kisebb bonyodalmat okozva ezzel. Fényképezés, vámragasztás, jegyzőkönyv. Nincs sok közünk a procedúrához, csak hátráltatott minket az indulásban. Jani kihasználva a csúszást még telefonon simítgatta az ügyintézést új autójával kapcsolatban.
Közben magyar kollegáktól érdeklődtünk, mi változott a román fuvarral az elmúlt két hétben? "Már a 4-esen kell járnunk Szolnok felé" - volt a vezető hír :-(((
Judit! Kösd fel a gatyád! Új kaland, kihívás...halál szakasz. Tény, nem normálisak arra felé a sofőrök, hihetetlen előzésekbe kezdenek úgy az úrvezetők, mint a kamionosok. Szemből jövő kis autó kamiont előzött, mindkettőnket fékezésre kényszerítve, én lehúzódtam, amennyire tudtam, a szemből jövő kamionnak már le is kellett húznia a gépét a sóderesbe. Nagyon észnél kell lenni, sokkal megterhelőbb, mint autópályán hátradőlni. Ahol jó az út, ott jó még a kétsávos is, ahol viszont rossz, ott a román utakat kenterbe veri...nagyon rossz!
3 és fél óra alatt "ismerkedtem" az új szakasszal (nem sokkal kevesebb, mint autópályán, márpedig nekünk az idő az, ami mérvadó), végül is rosszabbra számítottam. Ha már majd rutinnal hajtom végig a 4-est, akár próbálkozhatok a román utakkal is.

Így utólag: frankfurti kínlódásom eredménye. Sosem felejtem el...