Változás az életünkben (2011.06.26.)

Nem szép dolog, hogy az elmúlt több, mint 3 hét eseményeinek leírásával csak érintette a tollam a papírt.
Nagy volt a bizonytalanság, az ide-oda küldözgetés.
Ugye azt még nyomon követhettétek, hogy május közepén egy gyönyörű, muzeális malomban kibéreltünk egy szobát, ahova pihenő időnkben elbújhattunk a reptér zaja elől. Nagyon szerettem, könnyebben, gyorsabban teltek az úton töltött órák, napok, mert tudtuk, utána mintha "haza mennénk".
Valenciai utunkon ért utol a hír bennünket, lenne egy itthoni munka, körvonalakban felvázolták, vállaljuk-e? Vissza utunk azzal telt, hogy mérlegeltünk. Findelben munka adónkkal aztán átbeszéltünk minden apróbb részletet, 07-én indul a fuvarozás. Mielőtt haza küldtek volna bennünket, kirohantunk a malomba, felszámoltuk a szobát. Két hetet laktunk ott.
Az első próba útról tudósítottalak benneteket. Azóta próbáltak Budapest közelben tartani bennünket, (míg átépítették a rampát), ha élesedik a dolog, kéznél legyünk. Egyszer mégis sikerült felautóznunk egészen Findelig, de fordítottak is vissza Bécsig. Ezt is tudjátok még. A héten, hétfőn ütöttünk egy Bécset, üresen haza, kedden otthon (ez külön fejezetet érdemel), majd szerdán kezdtük a kolozsvári fuvarozást.

Királyhágó, a túlméretes két sávot elfoglalt. A safety car előrement, lezárta a szembe forgalmat.

Leírtam a rossz utakat, a borzalmas közlekedési "morált", ami rossz szó, mert nem tudom minek nevezhető az eszetlen vezetés. Eleinte azt hittem, bajom lesz a pihenéssel, én kezdek hazai földön, Jani oda-vissza áttekeri a román szakaszt, amin, minőségére tekintettel, pihenni lehetetlen. Kolozsváron, ha megváratnak a lerakással talán másfél-két órát alhatok, mielőtt magyar honban újra kézbe vehetem a kormányt.

Két túlméretes. Szűk utakon kicsit volt akadályozva a forgalom.

Szerdán este 10-re rendeltek be Ferihegyre, csütörtök hajnal 1-kor raktak meg, itt rögtön aludhattam 3 órát. Négy óra magasságában átadtam Janinak Ártándon a volánt, Oradeából nem emlékszem, hogy értünk ki. .-)) Nem emlékszem az erdei szlalomra, a minősíthetetlen zötyögésre, rázkódásra, fülkebillenésre. Arra keltem, hogy Kolozsvár előtt egy megállásra kényszerítő kereszteződésben felkéredzkedett egy stopos! A hangos magyar szóra keltem, majd nyílt a jobb oldali ajtó és beült egy rendőr!! Gyorsan észhez tértem, a döbbenet józanított. Mi van? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek? Egy barátságos körösfői magyar ajkú rendőr, aki hálálkodott a fuvarért. Aznap 2 és fél órát vártunk a lerakásra, amit szintén átaludtunk, üresen indultunk is haza. Így nem is olyan nehéz, gondoltam. Haza felé kis malőr a határon: első büntetésünket fizettük ki. Állítólag a határ előtti kúton van egy 5 tonnás tábla, ami kiterel bennünket a kútra. Ezt mi nem láttuk, előző utunkon sem tértünk ki, és különben meg minek lenne akkor ott a mérleg? 50 Euros büntetésről kezdett beszélni a határ rendőr, majd, mivel ketten voltak, 20 Euroért átengedtek minket. Éjjel fél 11-re értem Ferihegyre, úgy tudtuk, pénteken délután újra rakodjuk Kolozsvárt. Aztán szóltak, hogy késik a gép, szombat délután indulhatunk csak.

Na ilyet sem láttam még. Felhő, körülötte kék égbolt, csücskéből kilóg a szivárvány.

Szombaton, ahogy felértünk a reptérre, már raktak is, 6-10-ig Ártándra értem, Romániában szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 10-ig van kamionstop, tehát állás nélkül folytathattuk az utat. Vagyis csak Jani, mert megint "magára hagytam", hajnal fél 5-re üresek lettünk. Útnak indulni már nem volt értelme a kamionstop miatt, inkább a cégnél parkolunk, mint valahol útszélén. Mondanom sem kell, átaludtuk a napot .-)) Most várjuk az este 10-et, hogy haza mehessünk, reggel 6-ra otthon leszünk.

Jó lesz ez, ha beáll rendszeresen, tudni fogjuk, mennyi időt oszthatunk be magunknak. Az elmúlt két hét munkája nem volt valami sok, többet voltunk otthon, mint a fülkében. Igaz, várakozással teli, indulásra készen mindig, mert majd délután, majd holnap, még ők sem tudják, majd hívnak. A sok szabadidőmben elkészült a fatároló (nem az én érdemem), viszont a pakolászás, rendrakás a teraszon gyermekeimet is dicsérik. Barna fiam lecsiszolta a kerítést, festegettem, az épülő fedett terasz elemeket pácolhattam. Ha Nyugat-Európát járnánk, két hetenként lennénk itthon másfél napra, erre nem lenne időm. Kamionos barátnőm kérdezte, nem lesz uncsi állandó Románia? Nem sajnálom otthagyni Spanyolországot, Portugáliát, Belgiumot stb? De, lehet. Meg lehet mérlegelni, valamit valamiért. Jóllehet, kevesebb munkával kevesebb lesz a pénzünk is, viszont több időt lehetek otthon a szeretteimmel, több időm jut a házra is, és ha csak minden másnap alhatok a saját ágyamban, merülhetek nyakig egy kád forró vízben, az viszont felbecsülhetetlen!
Holnap folytatom a korlát elemek pácolását, szerda magasságában jönnek az asztalosok teraszt építeni. Kicsit megkésve ugyan, de elkezdtem képekben megörökíteni a nagy átalakulást. Nagyon várom, hogy két év ott lakás után végre használni és élvezni tudjuk a teraszunkat.