Piszkoltam csak a brüsszeli kirándulást időhiányban, indulnunk kellett Stuttgartba. Még útközben kavarogtak a gondolatok, a teljesség igényével szeretném megosztani veletek az éjszakai kaland élményeit.
Palettákat vittünk, ezek alumínium lapok, amikre a dobozolt árut fóliával és hálóval rögzítenek. Tulajdonképpen hatalmas raklapok. Ilyenen vittük a lentebb látható Porschet. A platóba süllyesztett görgőket ilyenkor felemeljük, így tudnak be és kigurulni ezek a paletták. A platót billenteni lehet annak megfelelően, melyik irányba kell gurulnia az árunak. Na ilyenből kaptunk tegnap 3 db-ot. Én is, Jani is. Ugye két felé küldtek bennünket lerakni, csak azt nem mondták, egy fős személyzet ürít mindkét helyen. Jani is szívott, elakadt a háló az oldalfalban, majd' egy órán keresztül cibálták a palettákat. (Az én árum a billentés ellenére sem akart megindulni a görgőkön, ezért kellett csörlővel kihuzigálni.)
Mi addig Pistikével vártuk azt az egy embert. Beszélgettünk a munkahelyekről, a munkáról. Aranyos volt, érdeklődött, megvolt-e már a próbautam, hogy érzem magam így 3 hónap után? Mondtam neki élmény a munka, a tegnapihoz hasonló fosatós utak elenyésző számban vannak, összességében nézve sokkal több a kaland, az élmény, mint a kínlódás. Megnyugtatott, mindenki így kezdte, előfordul vele is a mai napig, hogy helyzeteknél ő is kiizzad. Beszéltünk a négykezes munkáról. Ő mellé is fel akart kéretzkedni egy haverja, csak 3 hónapra, míg betanul 0 km-esen. Pistike beleborzongott a lehetőségbe, hogy valaki feldúlja a mindennapjait, átrendezni a fülkét két ember cuccainak, elviselni a krákogását, megállni, ha pisilnie kell, viselni a szagát, a hülyeségét és még sorolhatnám. (Jani mindezt megteszi értem, 20 év magánzás után!) Lett erről szó azért, mert mondtam, nem is tudnám egyedül csinálni a kamionozást, csak azért vágtam bele, mert Jani velem van mindig, illetve én vele lehetek. El sem tudnám képzelni, mindezt egyedül. Ezért is félek annyira a külön utaktól.
Tegnap este Jani 150-200 méterrel mögöttem jött. És én azt kívántam, bárcsak itt lenne mellettem, segítene. Nem jó egyedül menni, dönteni, helyzetet megoldani, nincs kihez szólni. Azt kívántam, inkább szóljon rám, hogy "ne tököljek, hogy mit csinálok már megint?, miért így csinálom?" Ezek engem bosszantani szoktak, ...azért, mert így tudom megoldani. Ilyenkor mindig elmarasztalás- "elvárásoknak megfelelni képtelen vagyok"-érzésem van. Nehezen fogadom el, hogy segítő szándékkal szól, főleg még, ha türelmetlenül is. Hát, ma azt tanultam, inkább szóljon, mint ne legyen mellettem. Aki ismer és tudja, milyen KOS vagyok, az tudja azt is, nehezen viselem a kritikát. Fel tudom ismerni, ha valamit elbaltázok, nem veszem jó néven, ha még fél óráig azon rágódunk. Ezen kell változtatnom. És felfognom, hogy nem bántó a szándék, segítő.
Egyébként, amikor megérkeztünk a reptérre, kérdeztem Janit, hányszor fogta a fejét, hogy mit csinálok előtte? Azt mondta, nem is, inkább azon aggódott, hogy amikor bevezetett a lerakóhelyre, útépítésen, szűk kanyargós tereléseken kellett átmennünk. Ott féltett, hogy valamit elkaszálok, de ő előttem ment, így baj nem lehetett. Pontosan azt csináltam, amit ő. Ahol ő elfért, ott én is. És érdekes, ezen én nem is aggódtam.
Megrendeltem a német nyelvtanfolyam 28 leckéjét, egyben elküldtem a házit is.
Én indultam Luxemburgból, 2 és fél órát jöttem, ugyanennyit Jani is. 3/4 11-re értünk a stuttgarti reptérre, holnap kell lerakni. Éjszaka alszunk! Jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése