Ha már kisautó volt a fenekünk alatt, beszaladtunk a bankba Janinak kártyát csináltatni, vissza Ludelansba, az irodába. Vittem magammal a laptopomat, mutattam, mondtam, hogy milyen igazolást sikerült szereznem a két hét betegácsiról itthon. Természetesen német fordításban is, az elengedhetetlen. Jó?-nem jó? GUT! Ezzel ballagjunk be Bettenburgba az egészségbiztosítóhoz, amit ott kapunk, azt hozzuk ide vissza. Mondom, de az eredeti még otthon van, ha megyünk haza hétvégén, tudom csak magamhoz venni. Jó, rendben, de azért ezt most elfaxolták a biztosítóhoz.
Ezt a kis történetet azért volt fontos megosztanom veletek, mert Jani nem jött be velem az irodába. Egyedül, német nyelven kellett értenem és megértetnem magam, az utolsó mondatnál feladtam (az lehetett, hogy az eü bizt.-nál kapott papírkát hozzam vissza), mondtam: sajnálom, én sem értek mindent. Ettől még kellemesen jól éreztem magam, hogy nem csak hallgatok, értetlenkedek, hanem beszélgettem. Kérek egy piros pontot beírni!!! 10 nap múlva lejár az első 3 hónap próbaidőm. Remélem ezt a beszélgetést pozitívan beszámítják.
Míg én küzdöttem az életben maradásért, Jani kint beszélte meg az októberi tesztvezetőmmel, hogyan is vezetek, miket tudok már illetve, hogy a tolatást sajnos még nem gyakoroltuk. Mindent egyszerre nem lehet.
Innen futottunk a reptérre leadni a turbinákat. Alapos ellenőrzésen estünk át, mielőtt átvezettek minket a javító hangárok előtt. Farkasszemet néztem egy Boeing-gel, kettő volt bent szerelés alatt. Egy üvegajtón át bámészkodhattunk.
Most rakodunk, marad nálunk a plató, megint csodaszerkezetet viszünk Frankfurtba. De ez már tényleg túlméretes, sárga villogó, útvonal-engedély....Utána Hollandia. Amint tudok, itt leszek újra! Pusza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése