Ami kimaradt

Az a baj, hogy az átélt élményeket nem tudom rögtön papírra vetni, főleg, ha vezetek. Mire gép elé kerülök, vagy nagyon fáradt vagyok, gyorsan piszkozom az utat, vagy ébredés után már nem is tudom, mi minden történt az úton, és akkor már más a fontos. Persze, szenilitás, tudom, és amikor újra volán mögé ülök, maradok magam a gondolataimmal, jutnak eszembe az események. Így történt a francia körúttal is. Visszafelé Dél-Franciaországban az éjszaka közepén akkora szélviharban "hajóztam", hogy a széllökések lazán pakolták a több tonnát egyik sávból a másikba, szerencsére sosem volt mellettem senki. Széllel szemben 60-nál többel nem tudtam menni, hiába nyomtam padlóig a gázt vagy gurultam volna lejtőn lefelé. A szél behajtotta a visszapillantó tükröt...Eleinte élveztem, Jani a hujjogásomra kelt fel, de hamar belefáradtam vezetésem 3. órájában, kiálltam. A másik "elfelejtett" mondanivalóm a Lyonban elkövetett reggeli merényletem. Aki ismer, tudja milyen kóválygós vagyok reggel. Jani intézte a papírokat, én kávét tettem fel. Magamnak egy saválló bögrében melegítek vizet a nescaféhoz. Hűlni az ablakba akasztom. És már sejthetitek, mi történt vele. Az ablakfelhúzásnak nem csak a bögre füle látta kárát, hanem az ablakbuborék is 2 darabra tört. Nem volt kedvem nevetni. Ez már nem személyes tárgyak gyilkolása, az autót amortizálom, már másodszorra.