2011.03.12.

Tavasz! Március idusa! Kikelet! Kezemben a kormány és gyönyörködöm a tájban. A tarka földek elnyújtózva sütkéreznek a 16 fokos melegben, zöldellik a vetés. A fák még alszanak, nehéz lesz észrevenni a rügybontást itt fenn, ahol a mindig nyirkos levegőtől a fatörzsek, ágak mohaszerű zöld ruhába bújnak. Ritka látványosság egy-egy virágba borult bokor vagy fa. A bogarak ma már versengve roppantak szét a szélvédőnkön.

Blaubeuren

Megjártuk Prágát, visszafelé Blaubeurenben rakodtunk. Ez egy kis hegyi város, ahova két út visz csak be, igazi kacskaringós, beláthatatlan kanyarokkal. Körben hegyek, alant a völgyben a házak. Van Penny Market, Rewe, komplett kis bevásárlóközpont egy ekkorka helységnek, ipari zóna és az üzem, ahol faládákba csomagolják a szállításra szánt árut. A lakosság el van látva munkahellyel, az biztos. Itt tegnap este 8-kor végeztünk, Frankfurtba kellett vinni a ládákat.

Hajnalban megálltunk fürdeni, mert már alapos okunk volt rá. Frankfurtban orral álltunk rampára, hogy a bal oldalát megfelelő magasságú platzon tudjuk nyitni a targoncának. Ez úgy jól is esett hajnalban. Kiálltunk aludni, ugyanitt két, egyenként 5 tonnás palettát vettünk fel délben. Ekkora súly alatt már megadja magát a technika, a hidraulikusan kiemelhető görgők nyögve megtagadták a munkát. Végül sokadik nekifutásra mindenféle segédeszközökkel feltuszkolták a két palettát, a pótkocsi közepéig. Legalább nem fog bólogatni az autó a homlokfali túlsúlytól. Még le sem parkoltunk Findelben, jött a Luxair-es, hogy álljunk rampára, rakodunk, Bratislavába megyünk. Ember! Még tele a puttonyunk!

Pedig már azt hittük, mehetünk haza, vagy legalábbis pihenhetünk, mert nem jött újabb utasítás. Jó lenne hazanézni, a kis Hondának elhasalt a fékberendezése, még jó, hogy nem valamelyik gyerekem alatt. Becky hívott, hogy valami nem stimmel, szóltam a tesómnak, nézze meg, mekkora a baj. Ment is egy próbakört, na akkor állt meg az autó. Szegény 24 évesen már nem akar szolgálni. Jól felmérgeltem magam, találtam a neten egy számunkra elfogadható autót, beszéltem is a tulajjal. Csak épp haza nem megyünk. Tesóm szorgalmának és ügyes kezének köszönhetően meggyógyult a kis Honda, lehet mérlegelni, mi is a fontos? Kíváncsi vagyok, mit produkál az élet, vajon meglesz-e még a kiszemelt, mire hazaérek, vagy nem is ő a mi autónk? 
Jani azt mondja, most majd orrvérzésig dolgozhatunk, ha megindulnak a segélyszállítmányok Japánba. Majd kiderül. 3 hét múlva szabira megyünk, na az a tuti!!! ;-D