Már csak egy szösszenetnyi múltidézés...Temetés után nem tudtam feldolgozni a történteket. Ezzel sokan vagyunk így, hiszen nem is lehet. Tudtam, hogy meg fog változni az életem, a rendszeres elmarasztalások, hibáztatások, számonkérések, okolások megszűnnek. Nem voltunk jó gyerekei anyunak.. lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk, hogy segítsük, de neki semmi nem volt elég. /Évekig azt sem tudtam elfogadni, hogy az én anyukám miért ilyen. Barátok, barátnők szüleivel találkoztam, mind édesek, nyitottak a fiatalokkal és a világgal szemben, nyugdíjas éveiket békében, szeretetben élő "öregek". Igazi példaképek./ Újra kineziológushoz mentem, hogy segítsen. Azt mondta, önmagamat kell elsősorban elfogadnom, hogy a múltamat, szeretteimet is el tudjam fogadni. Már nem a félelmeimet kellett oldani, hanem elfogadnom őseim sorsát, ezáltal a génjeimben hordozott saját sorsomat is. Hiába is tagadom, genetikailag hordozom.
Ahogy elkezdtem foglalkozni a "tisztulással", egyre sűrűbben és erősebben tört rám az epegörcs. Évtizedes polypus az epehólyagomban, nagyobb gondot sosem okozott. Április elején már mindennapossá vált a görcs, végül a középső lányom unta meg a szenvedésemet, dokit hívott. Másnap fiam kísért el a kórházba, mert a fájdalom csillapítók csak ideiglenes megoldást adtak. / Az élet játéka, egy éve még én kísérgettem őt kórházba. / Este lett, mire kórterembe kerültem. 8 ágyas, idősekkel, májbetegekkel teli kórterem. Csak most nem látogatóban voltam anyunál, hanem magam is lakó lettem. Ez a felismerés, hogy lám, lám, két hónap sem telt el, hiába tagadom anyu sorsát, most azt élem át, amit ő is gyakran átélt az elmúlt években. Estére múlt a vénás szuri hatása, jött is a görcs menetrendszerűen. Alkalom volt arra, hogy ahol "senki sem látja", végre előtörhessen az évek alatt lenyelt keserűség. /Mert ugye az epe a keserűség központja./ Nem is akartam visszafogni a sírást, már nem. Előtört, és benne volt minden...Hagytam, hadd zubogjon minden felfelé, ami eddig lenyelve ott kártékonykodott az epémben.
Három nap múlva hazaengedtek, kitűzték a műtét időpontját. Tudtam, hogy addig már nem fogok görcsölni, egy alapos tisztuláson túl vagyok. És! Elfogadtam a sorsot, bátran szembenéztem a műtéttel... Pénteken reggel műtöttek, vasárnap hazaengedtek.
Itthon, míg pihentem volt időm elmélkedni, átgondolni a kineziológus tanításait, a megtörtént, átérzett eseményeket újra idézni, elemezni. Ok-okozati, vagy csak véletlen (?) összefüggéseket keresni...Tudom, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Sokra azonnal van magyarázat, sokakra várni kell, míg megmutatja magát. Tudom, hogy anyu távozása sem értelmetlen, hogy a csöpp kis pénzét, amit összerakosgatott, nem hiába gyűjtötte, hogy most már kezdhessem élni a magam életét, az Ő segítségével. Bocsánat, ha ez valakinek nem tetszik, de csak így tudom megnyugtatóan elfogadni, pozitívan átélni a nagy rendező játékát.
Szép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése