1/2 7, rutin pálya. Siralmasnál is rosszabb. Mint, aki sosem ült még autóban.
Amikor hazaértem a munkából, felhívtam Janit, és elmondtam neki az érzéseimet:
Kikerült a tudatalattimból, hogy még négy napot dolgozom,... éreztem, ahogy szétárad a karjaimban, lábaimban, egész testemben.... Hatalmas félsz lett úrrá rajtam, mi van, ha rosszul döntöttem? Ha én alkalmatlan vagyok erre az egészre? Bélyegét rányomva egyetlen másodperce sem tudtam az autóra, a vezetésre figyelni. Megdöbbentett, mennyire nem,... még jobban bepánikoltam. Nekem 3 hét múlva ez lesz a kenyérkeresetem! Nőtt a pánik.
Másfél éve nem éreztem félelmet...
Hibát, hibára halmoztam, mint még soha, az oktatómat is kiakasztottam.
-"Hogy lesz ebből holnap vizsga?"-kérdeztem
-"Hát ne így csináld, és akkor meglesz! Mi van veled? Még soha nem láttalak ilyennek!"
Annyira kétségbeestem, hogy nem számolva a késői időponttal, felhívtam Tündét: -"bajban vagyok."
És szép lassan én adtam meg a válaszokat:
Holnap azért kelek fel, hogy levizsgázzak! Csak így történhet!
Mindjárt lefekszem, csak erre gondolok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése