Válság kezelés, avagy nemzetközi kúltúrális éj

Kedden délután Münchenből Villach felé autóztunk a csodálatos Alpok tövében. Mire átültem a volánhoz ránk sötétedett, úgy tekeregtem a szerpentinen. A cég, ahova mentünk nappali nyitva tartással üzemel, az éjszakát egy autópálya melletti kis parkolóban töltöttük. Mielőtt elvackoltam volna magam, meglátogattam az undormányos közös helyiséget. A toalett előtt parkoló kamion sofőrje vadul ütögette egy boros üveg alját a gumiabroncshoz, remélve, hogy az üveg száját megszabadítva a dugótól így hozzájut a nedűhöz, az éjszaka csendjében ezzel nem kis lármát csapva.

Rosszallóan intettem a fejemmel, hogy csendesedjen el, majd az autónkból kivettem a dugóhúzót, segítséget nyújtva ezzel egy bajbajutotton. A sofőr románul hangoskodva megköszönte (gondolom én), sietve elkezdte a dugóba tekerni a spirált, miközben a dugóhúzó két szárnyát szorosan az üveg nyakához szorította. Közben megkérdezte:

(sofőr) -„Du bist driver?”- Mondom, nemzetközi...mint a fűszer keverék, mindenből egy csipetnyit...még véletlenül sem Fahrerin! Pillanatig elgondolkoztam, hogy „Ja”-val vagy „Yes”-el válaszoljak, fel sem fogva a kérdés lényegét.

(én) –„Ja.”

Szemöldökömet felhúzva érdeklődve néztem, mi lesz a mutatvány vége? Próbáltam elmutogatni neki, hogy engedje szabadon a szárát, mert így az életben nem fogja kihúzni a dugót. Erre ő a két szárat le-fel csapkodva egyre szomjasabb volt, a dugó csak nem engedett. Megint mutogatva az értésére adtam, adja ide, majd én kinyitom.  Míg lenyújtotta nekem az egybegyógyult dugóhúzót, dugót és üveget, fejcsóválva feltört belőlem a mélyen takargatott kultúra:

(én) –„Ekkora marhát!”- Fejem fölött egy hang a fülkéből:

(sofőr) –„Te is marházol?”- Egy pillanatra bevillant, hogy talán elnézést kellene kérnem, a rekeszizmom rándulni készült, de mielőtt kiböffent volna belőlem a röhögés értetlenkedni kezdtem:

(én): -„Hogy nem lehet érteni egy borosüveg kinyitásához?”- A dugó kiszabadult, én visszaadtam az üveget:

(én): -„Tekerd le a dugót!”

(sofőr): -„Van egy poharad?”- nyújtotta kínálóan az üveget.

(én): -„Nincs, csak aludni szeretnék. Na egészségedre!”

A dugóhúzót szorongatva, röhögéstől vinnyogva visszamentem a fülkébe, gondosan magunkra zártam az ajtókat és elnapoltam magam.