Repülni jó!

Külön szeretném megemlíteni a repülés élményét. Aki már járt a felhők felett, annak nem mondok újat. Repültem már helikopterrel, egy kis Cessna-val Budaörs fölött, de utasszállítóval most először. Airbus 320, fapados Wizzair gép.
Repülőjegyünket interneten rendeltük, itthon kinyomtattuk, és nem is a checkkolás, várakozás volt a nagy élmény.
Nem is, hogy ballagtunk a repülőgéphez, tolongtunk, majdnem tele lett az utastér. Fülke mögötti második sorban ablak mellé ültünk.
Emelkedés közben úgy éreztem, menten rosszul leszek, de csak egy pillanatig tartott, valószínű, kicsit megborul az ember keringése. Húztunk felfelé, adrenalinszintem velünk együtt emelkedett. Aztán a dőlésszög csökkent annyira, hogy már csak a gyomrom liftezett, majd, mintha lépcsőztünk volna, mindig csak egy kicsit emelt a pilóta a gépen. Elnézelődtem, hogy zsugorodik a táj alattam, láttam az utat, ahol nemrég kamion-stoppal érkeztünk. Csak mentünk egyre feljebb, a házak pontoknak tűntek a sakk-kockányi, színes földeken. Felhőtlen égbolton hasítottunk, a horizont felett éles világoskék sáv, ezt láthatjuk lentről. Majd egy vastagabb, párából, légszennyezésből (nem tudom mi alkotja) fehér légréteg, felette az égbolt sötétkék!!!! Durván sötétkék. Itt már nincs az a páraréteg, amin tükröződik a napfény, kivilágosítva vele a kékséget. Sztratoszféra?

Hát, erről beszélek

Felhők fölé értünk, lenézve olyan volt, mint az óceán jégtáblákkal. Nem követte a horizontot, nem bukott alá a messzeségben. Ameddig elláttam, mintha síkban lett volna. Fehér a szürkével keveredve, mint amikor a mosás szennyezi a mosópor habját.  Amikor páracsíkot értünk, megremegett a gép, mögöttem láttam a turbinát, bal szárnyat, apró mozgással jelezte, más a légviszony. Itt-ott repülőgépek, nem nagy a forgalom.
Akkora volt az ablak, mint az arcom, csak tapadtam az üveghez, amin lassan jégvirág minták rajzolódtak. Lépcsőztünk lefelé, kövéren kanyargott a Duna, láttam a visegrádi várat, Vácot, és, mint amikor az óriás lehajol, egyre nagyobb lett a jól megszokott földi kép. "-Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket!" Nemá!!!Ennyi volt másfél óra?

Na, meg erről

Elértük a felhőket, ezt morajlással jelezték a turbinák, meg-megrázták a gépet. Nem láttam semmit a fehérségben, mire kijutottunk, alattunk volt Vecsés, az M0-ás, hallottuk, ahogy a kiengedett kerekekkel hangosabban szeljük a levegőt. Kis döccenés, földre érkezés, satufék, Ferihegyen kulturáltan buszok vittek minket a kapuhoz, nem mi caplattunk az aszfalton.
Hát na!!! Még maradtam volna. Ott fent az a végtelen nyugalom, gyönyörűség! Fentről sokkal szebb a mi világunk, mint idelentről. Ha majd egyszer befejezem földi létemet, és oda fel készülök, hát örömmel teszem. Arra gondolok majd, életem legboldogabb másfél óráját töltöttem fent.

Megértettem, Robina miért akar geológus-csillagász lenni. Folyamatosan Rá gondoltam, és arra, úgysem tudom neki elmesélni, ezt látnia kell!!! Még éjjel kimentünk Vele, hátha látjuk a sarki fényt (az a mende-monda járta, tegnap éjjel Magyarországról is lehet látni), de ahhoz túl alacsonyan voltunk.